A családja jórészt az egészségügyben dolgozik, Ön hogyhogy mégis az építészetet választotta?

Édesanyám gyógyszerész, Édesapám építészmérnök. Most, valóban az egészségügyisek felülreprezentáltak a családban. Testvéreim, Lilla orvos, Simon és felesége gyógyszerészek, de ez 30 éve nem így volt, akkor az építőipar határozta meg a családunkat.
Én nem az a gyerek voltam, aki biztosan tudja, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz, sok minden érdekelt. Pedig van ilyen, a feleségem például már óvodásként elhatározta, hogy gyermeksebész lesz, és ez is lett a hivatása.
Kunszentmiklóson nevelkedtem, itt jártam általános iskolába, innen pedig egy budapesti építőipari szakközépiskolába kerültem, az akkor még Vágiba, most Schulek.
Kollégiumban laktam, negyedmagammal egy szobában. Szerencsések voltunk, mert mind egy osztályba jártunk, húztuk egymást és végül mindannyiunkat fel is vettek a Műegyetemre.
Jó társaság volt, inspiráltuk egymást, közös volt a cél. Ők is vidékiek voltak, összetartottunk, és nem kívánkozott kilépnünk a magunk köreiből. Szórakozás gyanánt egyedül moziba jártunk el, kéthetente szerdánként, mivel akkor olcsóbb volt a jegy. Egyikünk se volt túl jól eleresztve, de talán a szüleink is úgy gondolták, hogy ha kevés pénzből gazdálkodunk, talán kevesebbet bulizunk és jobban tudunk az iskolára koncentrálni.
Egyébként a magunk urai voltunk, engem a szüleim év elején beköltöztettek, aztán az iskola végeztével meg ki, de évközben nem látogattak, nem is volt miért.

Ez a baráti kör megvan még?

Valamennyire igen, tudunk egymásról, időről időre találkozunk, de sajnos egyre kevesebbszer jön össze.
Diploma után néhány évig dolgoztam Édesapám egykori évfolyamtársa keze alatt. Érdekes munka volt, csináltunk mindent, mozitól kezdve a görögkatolikus templomig, gimnáziumot, logisztikai központot, társasházakat terveztünk, legkevésbé talán családi házat.
Élveztem ezt a munkát. Ez idő alatt a műszaki ellenőri és az ingatlan értékbecslői jogosultságot is megszereztem. Terveim közt szerepelt a műemlékvédelmi szakmérnöki megszerzése is, ennek a vége sajnos lemaradt.
A 2008-as Lehman Brothers bedőlése nagyon súlyosan érintette a hazai építőipart, sok építész lett pályaelhagyó. Én is ekkor fordultam az egészségügy felé.

Miért fogta meg a műemlékvédelem? Érdekelte a történelem?

Inkább az épületállomány védelme. Fantasztikus épületeink vannak, hihetetlen a magyar építészeti kincs.
Nem kell mindent megőrizni, de csak az új építése végett nem feltétlen kellene egy értékes épületet eltolni. Szerencsés helyzet, ha a megbízó erről meggyőzhető, ha az új funkció beilleszthető. Az utcán sétálva a legtöbb ember a boltokat, az embereket figyeli, én inkább az épületekben keresem a szépet.
Édesapám, ha tehette, öreg, de lehetőségekkel teli épületeket vásárolt, azokat felújította, és amennyire lehetett, helyreállította az eredeti állapotot. Olyasmit hozott létre, amire ő és a közösség is büszke lehetett.
Kunszentmiklóson a városvezetés jó pár épületet helyezett helyi védettség alá Édesapám felújításának köszönhetően. Ha valakinek van türelme és elszántsága, akkor ne új épületet vegyen, hanem keressen olyat, amely már olyan állapotban van, hogy nem sokan látnak fantáziát benne, ezért aztán olcsóbb is. A lényeg, hogy jó helyen legyen, és olyan lehetőségekkel rendelkezzen, amelybe bele tudja képzelni az életet. Aztán keressen egy építészt, aki ezeket az elképzeléseket meg is tudja fogalmazni.
Mert az öreg épületek, ha felújítják őket, sokkal hálásabbak, mint egy új épület. Ahogy senki sem hiba nélküli, az épületek sem, de új épületen a hibák csak később jönnek elő. Az öreg épület viszont mesél magáról. Kitartással, hozzáértéssel egy új épülethez hasonló műszaki színvonalú, akár jobb épület jöhet létre annál, mintha egy újat építenénk, amely biztosan nem környezetidegen. Bár olcsóbb nem lesz.

Az az ingatlan, amibe mi beköltöztünk a feleségemmel, egy ilyen épület volt. Mint kiderült, csak építészek érdeklődtek iránta, nem véletlenül. Ugyanis nagyon jó helyen van és a többi javítható. A lokációt, azt nem lehet cserélni! De nem vagyunk egyformák, például a feleségem nagyon nehezen viselte el az első időszakot... „megvettünk egy romot, aztán meg szét is szedtük”... De ma már nagyon büszke rá!

Azt hiszem sokan együtt tudnak vele érezni. Akkor már megvoltak a gyerekek?

Igen, a most 10 éves fiam még kis totyogós volt. Négy évig dolgoztunk a házon, mert közben elszaladtak az építőanyag árak is, a hitel pedig, amit felvettünk rá, pár évvel későbbmár csak nagyon kevésre volt elegendő, de végül eljutottunk egy olyan szintre, amibe már ő is be mert költözni. Azóta ott élünk, és nagyon szeretjük.

Meséljen tovább az élete második fejezetéről, ott hagyta abba, hogy jött a válság és a gyógyszerészet felé fordult.

Ez nem ment egyik napról a másikra, ha az ember elkezd valamin változtatni, akkor nem rögtön 180 fokos fordulatot vesz, hanem szépen lassan hozza meg a döntést.
Úgyhogy először elvégeztem a gyógyszertári asszisztensi képzést, majd később a szakasszisztensit. Amikor eldöntöttem, hogy felvételizek a gyógyszerészkarra, biológiából le kellett tennem az érettségit, és újra a középiskolámhoz fordultam, ahol leszervezték nekem a vizsgát. Úgyhogy bátran ajánlom bárkinek a Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőpari Technikumot, ha valaki gyógyszerészkarra esetleg építészkarra jelentkezne. Kiváló tanárok, tényleg szuper iskola.

Hogy meglegyenek a felvételihez a pontjai?

Az építészkarhoz a matek-fizika felvételi tárgyak teljesen jók voltak, meg kellett egy kis rajzkészség is, viszont a gyógyszerészkaron fizika-kémia-biológia a felvételi tantárgy, és a matekot köszönik szépen, jó, ha valaki érti, de nem követelmény.
Másoddiplomásként csak költségtérítéses képzésre mehettem, ahol bár akkor a SOTE-n jóval magasabb volt a ponthatár mint az államilag finanszírozottra, felvettek.

A csoporttársai hogy néztek Önre?

A 18-19 évesek a 33 évesre? Furcsán. Az oktatók is. Emlékszem, az idő tájt vártuk a második gyerekünk születését, és én pont ZH-t írtam analitikai kémiából. Kérte a Tanár úr (Takács Nándi, rém jó fej oktató), hogy kapcsoljam ki a telefonomat, én pedig mondtam, hogy nem tehetem, mert ha ez megcsörren én felállok innen, és megyek szülni.

Az egyetem mellett dolgozott a családi gyógyszertárban?

Az egyetem előtt igen, és próbálkoztam a tanév elején is, de az első hónap után kiderült, hogy család mellett, nappali képzésben ez nem megy.
Sok volt a lemaradásom kémiából. Sem az építőipari szakközép, sem az építészkar nem a kémiatudást követelte meg, így nekem napi 10-12 óra tanulás kellett, hogy az analitikai kémiáról ne azelőtt vágjanak ki, hogy vizsgázni tudjak.
Eléggé szigorú a gyógyszerészkar, különösen az elején. A családomon kívül is nagyon sok segítséget kaptam, melyet ezúton is köszönök legelsősorban Molnár Borinak!

Kicsit elsiklottunk afelett, hogy tulajdonképpen újra kezdte az életét. Ennyire reménytelennek tűnt az építészet, vagy ennyire kecsegtetőnek tűnt a gyógyszerészet és a családi gyógyszertár?

Ez most már kevésbé tűnik annyira tragikusnak, de akkoriban 10-ből ha egy építész megmaradt a pályán... a válság pedig elhúzódott. A gyógyszerészeknek is megvolt a maguk kálváriája, de az építészekre inkább rájárt a rúd.
Amikor már másod-harmadéves voltam, akkor újra nyíltak az irodák, jöttek a lehetőségek, engem is hívtak építészként dolgozni, de ez korábban, amikor meg kellett hozni a döntést, még egyáltalán nem volt látható.
A döntést pedig családilag hoztuk, mert azt, hogy a feleségem otthon van a gyerkőcökkel, én meg keresőképtelen vagyok, csak úgy lehetett megvalósítani, hogy ott van mögöttem az egész nagy család, aki valamiképpen a jövőt fekteti belém. Túl azon, hogy a költségtérítéses gyógyszerészkar nem a legolcsóbbak közé tartozik, és még az én családomnak is élni kellett valamiből. Bízom benne, hogy megtérül a belém fektetett bizalom.

Egy gyógyszerész biztosan több emberrel találkozik naponta, mint egy építész. A betegekkel való mindennapos kommunikáció mennyire jelentett kihívást?

Volt egy teszt a gyógyszerészkaron, amely szerint építész a személyiségem szakmámtól függetlenül. Alapvetően introvertált ember vagyok, ugyanakkor ezt elég jól tudom kezelni, még akkor is, amikor egyedül állok a tára mögött, és sok a beteg. Mert amikor előttem van valaki, akkor csak az ő problémáját látom, azt kell megoldanom, akkor csak ketten vagyunk.

A Covid alatt azért érhették kihívások...

Az mindenki számára egy kemény időszak volt. Abban, hogy helyt tudtunk itt a városban állni, a PHOENIX-nek oroszlánrésze volt. Országosan a szakma megmutathatta a Covid alatt, hogy számíthat a gyógyszerészekre és a gyógyszerellátásra. És ebben benne van a szakasszisztenstől a nagykereskedőnél árut szortírozó emberig mindenki. Bár minden nagykereskedő erőn felül teljesített, ebből a közös, nagy csatából, ahogy én látom, győztesen jött ki a PHOENIX. Persze adódtak a helyzet lehetetlenségéből fakadó problémák, de végeredményben mi megkaptuk a gyógyszert és eljuttattuk a betegeknek, akik akkor nagyon rá voltak szorulva. Így betegektől ugyan kaptunk pozitív visszajelzéseket, de az egészségügy akkori vezetése elégedettségét az ágazat más szereplői felé fejezte ki.

Ha jól tudom volt Önöknél egy átépítés, így az első szakmájához is vissza tudott egy időre kanyarodni.

Három vagy négy éve vettem át a gyógyszertárat az Édesanyámtól. Tavaly előtt volt egy pályázatkiírás, napelemre lehetett pályázni és eszközfejlesztésre, ami nálunk egy expediálást segítő robotot jelentett.
Kedvezően bíráltak el, nyertünk. Ez pedig elindított egy folyamatot, mert ha már robot, azt be is kéne rakni valahova... és ha már hozzányúlunk egy gyógyszertárhoz, ami nem volt strukturálisan átalakítva az elmúlt 30 évben, akkor az feleljen meg a mai igénynek.
Elővehettem a régi szakmámat, de a tervezés során az Édesapámmal közösen kialakított tervet egyeztettük mindenkivel. A végső állapot kialakításában tükröződnek a kivitelezést végző mesterek olyan ötletei is, amellyel meg tudtak győzni, és ilyen volt minden szakágról. Megnyitás után pedig a kollégák kértek a tárán változtatást. A jó, hasznos ötletek, jók és hasznosak függetlenül a származástól, az irányt azonban remélem jól találtuk el.
Az új kialakítása során próbáltuk megőrizni a régi bútorokat, mert ez a folytonosságot mutatja, bár ez sem lett így olcsóbb. A betegek döntik el, hogy jobb lett-e így a gyógyszertár, vagy sem, de az eddigi visszajelzésekből az derül ki, hogy a többségnek tetszik.

Nem tudom mit hoz az élet, minden folyamatosan fejlődik, változik, de engem a betegekkel meglévő személyes kapcsolat az, ami motivál, és ezt a modernizáció sem veheti el. A személyesség, az ember, nem veszhet ki a gyógyszerészek munkájából. És azt hiszem, az építészekéből sem.

Kalmár András

2023. december 12.