A gyógyszertári árrésrendelet hatásai

Interjú dr. Küttel Sándorral, a PHOENIX Pharma Zrt. Igazgatóságának Elnökével

Forrás: www.pharmanet.hu

 

A Gyógyszer-nagykereskedők Országos Szövetsége már előre jelezte a kormány árrés-átcsoportosítási rendeletének negatív következményeit. A gyógyszer-nagykereskedők rákényszerültek a patikák kedvezményes rendszerének felmondására. Ez azonban nem jelenti a szállítási szerződések teljes felmondását, csak a kedvezmények újratárgyalását. Dr. Küttel Sándorral, a PHOENIX Pharma Zrt vezérigazgatójával beszélgetünk.

dr k s

A kormány a patikák jövedelmezőségének javításáért a nagykereskedők árréséből csoportosított át 3,2 milliárd forintot a patikák javára. Hogyan reagáltak önök erre a lépésre?

Dr. Küttel Sándor: Még akkor, amikor ez az árrés-átcsoportosítási ötlet csak egy rendelettervezet formájában létezett, a Gyógyszer-nagykereskedők Országos Szövetsége részletesen, írásban kifejtette véleményét a rendelet alkotóinak az összes lehetséges negatív következményt számba véve. Még akkor kértük azt, hogy a tervezetből ne legyen rendelet, hanem tárgyaljuk újra az egészet. Sajnos erre nem került sor, erről nem a GYNSZ tehet.

A gyógyszer-nagykereskedők tehát már a Széll Kálmán-Terv kapcsán elvesztették finanszírozásuk 10%-át, ezzel az árrés átrendezéssel pedig további 10%-ot, így ez utóbbi már különféle intézkedések bevezetését tette szükségessé a részükről, de ezeket mi nem titkoltuk, ezek benne vannak korábbi véleményünkben is. Ezek tehát már ágazati szinten előre láthatóak voltak.

Aztán a rendelet kihirdetése után mi a PHOENIX Pharma Zrt. részéről – figyelembe véve a szerződéses határidőket – felmondtuk az eddigi kedvezményes rendszerünkre vonatkozó passzusokat a gyógyszertárak felé. Tehát nem a teljes szállítási szerződés felmondásáról van szó, ahogy ez bizonyos híradásokban megjelent, hanem csak a kedvezmények újratárgyalására kényszerültünk, hiszen a csökkentett árrés nyilvánvalóan kevesebb engedménynek lehet csak forrása.

Később persze érkeztek a patikáktól is információk arra vonatkozóan, hogy bár eltérő módon és időben, de másik két nagykereskedő is ezt tette.

A kérdésének első fele azonban azt tartalmazza, hogy a kormány úgy általában a patikák jövedelmezőségének javítása érdekében csoportosított át a nagykereskedőktől árrést. Ezzel kapcsolatban hadd idézzek egy mondatot az árrés-rendelet tervezetének anyagából.

„Ezzel az intézkedéssel megvalósítható lenne, hogy a jelenleg biztosított nagykereskedelmi kedvezmények, melyek a nagyforgalmú gyógyszertárak szűkebb csoportjának nyújtanak gazdasági előnyöket, szabályozott körülmények között a gyógyszertárak között transzparens módon kerüljenek elosztásra, segítve a kis gyógyszertárakat is.”

K.S.: Nos, ebből azért több dolog is kiolvasható. Azt mindenki tudta előre, hogy a nagykereskedők ennek az árrés átcsoportosításnak a veszteségét már nem fogják tudni különféle intézkedések nélkül kigazdálkodni, hiszen a már említett Széll Kálmán-Terv őket is pont úgy sújtja, mint a patikákat. De az is látható volt, hogy amennyiben a nagykereskedők csökkenteni kénytelenek a kedvezményeket, azt csak az ún. nagyforgalmú patikáknál tehetik meg igazán. És így már érthető az a rendelet alkotói szándék, mely szerint a kedvezmények szabályozott módon kerüljenek elosztásra, azaz a nagykereskedői kedvezmények közelítsenek a nagyforgalmú és a kisforgalmú patikák között.

Számunkra ez azért probléma, mert a rendelet alkotói és az előkészítésben közreműködő szakemberek ránk testálják a nagyforgalmú és a kisforgalmú gyógyszertár közötti jövedelmezőségi különbség tompításának feladatát. Ez bizony nem kis feszültségeket okozhat a nagykereskedő és a patikák viszonylatában, hiszen a gyógyszertárak a nagykereskedőkkel történő megállapodásaik során pedig gazdasági és kereskedelmi racionalitások szerint törekednek a megállapodásra.

Hát sok más mellett ez is az új árrés-rendelet negatívumai közé tartozik.

Várhatóan mekkora veszteséget jelent ez majd cégüknek?

K.S.: Önmagában csak az árrés átcsoportosítás a PHOENIX Pharma Zrt. számára éves szinten, mintegy 1,2 milliárd forintnyi összeget jelent.

A sajtóból származó hírek szerint az árrés átcsoportosító jogszabály megjelenését követően önök egymás után mondják fel a gyógyszertáraknak nyújtott különféle kedvezményeket és a házhoz szállítást. Mi lesz ennek a következménye?

K.S.: Engedje meg, hogy ezt a kérdését két ponton is pontosítsam.

Az igaz, - ahogy az előbb is mondtam -, hogy az eddigi kedvezményrendszer átalakítására kényszerültünk, de az nem igaz, hogy ezután a gyógyszertárak nem kapnak kedvezményeket. A PHOENIX Pharma Zrt. megvizsgálta az árrés-rendelet okozta problémákat és ennek megfelelően új ajánlatokat tett a partnerei számára.

Az pedig egyszerűen nem igaz, hogy a „házhoz szállítást” megszüntettük volna. Gondolom, hogy ezen a gyógyszertárakba történő kiszállítást értjük. Ezek ma is megtörténnek, mert a kiszállítások nélkülözhetetlenek a gyógyszertárak számára. Manapság ugyanis a nagykereskedők azok, akik leginkább készleteznek.

Hogyan érinti ez majd a betegeket?

K.S.: A betegeket nem elsősorban ez a mostani árrés-rendelet és ennek következményei érintik vagy érinthetik igazán kedvezőtlenül. Sajnos a forráshiány az ágazat minden szereplőjét érinti a gyógyszergyártóktól a nagykereskedőkön át egészen a patikákig. És ez vezethet majd el különféle ellátási problémákhoz, amely már a betegeket is érintheti. Ki kell, hogy mondjuk: az igazi megoldást csak külső forrás bevonása jelentheti.

Addig viszont meg kell próbálni együtt élni az ellátórendszer összes bizonytalanságával, amíg lehet. De nem szabad elfelejteni, hogy van az a határ.

 

Köszönöm, hogy válaszolt a kérdéseimre.

 

Tóth Ilona

PharmaNet