Magazin

Élettörténetek

A Szent Erzsébet Patika gyógyszerészei

100 éves patika és a TENAX
(TENAX:  tenyérben elhelyezhető Zeiss Ikon típusú fényképezőgép.)

1913. július 25. nagy nap volt Kaufmann Ernő gyógyszerész életében, megkapta az engedélyt, hogy Veresegyházon megnyissa a „Megváltó” patikáját. Felesége, Gasparics Jolán szintén gyógyszerész. Veresegyházon a Szent Erzsébet Gyógyszertárban (ami a volt Megváltó, majd 1/107-es gyógyszertár) megtalált eredeti 1913-as méregkönyv (1934-es gyógyszerész zsebnaptára) tanúsítja az alapító nevét és az alapítás tényét. A gyógyszertár 1913. december 4-én nyitotta meg ajtaját a rászorulók előtt. 

Amikor ez a cikk megjelent, 2014-ben, a patika már majdhogynem a 101. évfordulóját ünnepelte a gyógyszertár népes gárdájával. A legutolsó látogatásom óta az épületet szépen rendbe hozatta a jelenlegi tulajdonos, Dr. Pozsonyi Erzsébet  gyógyszerész. Az, hogy a felújítás éppen a 100. évfordulóra esett, csak a munkák végén derült ki, mivel akkor került elő az idősebb gyógyszerésznő, Dr. Pozsonyi Istvánné által emlegetett méregkönyv. 
Amikor leültünk beszélgetni a két Erzsébettel még nem sejtettem, hogy milyen dokumentumfilm összeállítást és napló részleteket fogok nézni és hallgatni. Talán nincs is még egy patika Magyarországon - de lehet tágabb földrészeken sem - ahol írott és képi dokumentum örökítené meg egy gyógyszertár történetének és az ország történelmének háborús heteit 1944. december 6-tól 1945. április 17-ig.

Erzsébetek legyetek szívesek beavatni a kronológiai sorrendbe!
Kaufmann Ernő volt az alapító, aki később magyarosított Csomayra. Feleségének, Jolánkának volt egy leány testvére, akinek született egy fia, Hámori Vilmos és mi ennek az unokaöcsnek köszönhetünk sok értékes információt. Ő az, aki 2012-ben meglátogatott bennünket és átadott nekünk egy naplót és egy filmet, aminek részben ő a narrátora és aminek tárgya az általa készített számtalan fénykép.

Hogyan került ide Hámori Vilmos 1944. február 6-án, az akkor diploma előtt álló mérnök és az ominózus TENAX gépe?
2012-ben, látogatásakor mesélte el, hogy 1938. Karácsonyára kapott szüleitől egy Kodak gépet, majd később a kis Tenax boldog tulajdonosa lett. 1940-ben vendég volt itt Veresegyházon gyógyszerész nagybátyjánál.
Édesanyja, Erzsike veszi át a szót: Mint a gyógyszerészeknél, úgy a Műszaki Egyetemen is próbálták menekíteni a fiatalembereket Németország felé 1944-ben. Vilmos bácsi nem akart menni, így amikor még nem robbantották fel a vasúti síneket, 1944. december elején ide menekült a nagynénjéékhez. Elbeszélése szerint, az utolsó vonattal ki tudott még jutni. Az officina egyik fakkjába - amire az volt írva Flores Chamomillae - rejtette a kis Tenaxot, hogy szükség esetén elővegye, tenyerébe rejtve hódoljon szenvedélyének. 2012-es látogatásakor amikor belépett a patikába, ezt fakkot kereste. 

Közben elkezdődik a vetítés és a naplója szövegét halljuk, részben tőle. A fotelhez szögezve nézem a főváros romba dőlt épületeit, a vízbe omlott Margit-hidat, majd a fiók fényképét, ahol a kamilla virág alatt rejtőzött a kisgép.
Hámori Vilmos a következőket mondta el: úgy gondolta, minden nap feljön a pincéből, hogy a nap legfontosabb eseményét rejtve, gyertyafénynél lejegyezze (mivel tőle tudjuk, december 9-én kialudt a villany). 1944. december 11-én a sötét éjben orosz beszédet hallott, az orosz katonák meglátogatták a patikát. Nappal emberi sírástól volt hangos az utca, az oroszokat várók csalódása mérhetetlen volt. A pincékben a legbelső zugot megtöltötték a riadt lányok. Hatvantól Budapestig egyetlen gyógyszertárban sem volt már gyógyszer, elfogyott a háború alatt. Csomay Ernő gyógyszerésznek nagy rejtett készletei voltak, messziről is odamentek hozzá sulfonamid porért, meg penicillinért. A rejtett készletekből még 1974-ben is került elő egy széntároló alatti pincéből. A penicillin injekció 12 és 40 NE-es hatáserősségű volt.
December 24-én vasárnap templomba mentek, akkor látták, hogy minden harmadik ház bombatalálatot kapott. A patikából vasvillával hányták ki a törmeléket és a koszt. Február 7-én elvonultak az oroszok, 13-án értesültek, hogy Buda elesett. Lassan gondolhatott arra, megpróbál a maradék Budapestre eljutni. Megkezdődött a tanítás az egyetemen, Vilmos bácsi megkapta a diplomáját. Az UVATERV-nél kapott állást, majd Líbiában a vasút korszerűsítésén dolgozott. Fényképezőgépe ezt is dokumentálta.

A vetítés végén még láthatjuk azokat a képeket, melyeket 1956-ban készített az utcákon, melyeket a halandó nem láthatott egyetlen emlékező műsorban sem. (Többek között évfolyamtársának - aki Gyurkovics Mária csodálatos énekesnőnk öccse volt - sebesülését a Kossuth téren és későbbi temetését.) Döbbent csendben meredünk a befejező képsorokra, bár bennünket, ha szigorúan vesszük, csak a romhalmaz patika érdekelhetne a cikk miatt, mégis röviden kellett írni az alapító Kaufmann – Csomay Ernő unokaöccse megrázó dokumentum összeállításáról!

Gondolom a Csomay gyógyszerész úrék is átélték az államosítást.
Igen, Ernő bácsit Váchartyánba helyezték, Jolán néni a máriabesnyői kisegítő patikába került, a fiuk Ernő, a Chinoinban dolgozott. Később Ernő bácsi és Jolán néni is visszajött a volt lakásukba.

Mikor kerültél Te ide? – kérdezem az Édesanya Erzsébetet.
1958-ban gyakornokként. Ebben az évben meghalt szegény Ernő bácsi. 1959-ben férjhez mentem Pozsonyi István gyógyszerészhez, 1963-tól ő lett az akkor már 1/107-es patika vezetője.

Jolán néni meddig dolgozott?
1963-ban ment nyugdíjba. Nagyon szerettük őket, mindenki, a település is szeretettel gondol rájuk. Teltek az évek, a férjem is elment nyugdíjba 1995-ben. Mivel nagyon szeretett dolgozni, maradt a patikában, főleg magizni. Igyekezett mindenben a maximumot nyújtani és segíteni a hozzá fordulókon. 2003-ban ő nyerte meg Veresegyházon az új patika alapítására kiírt pályázatot és ő lett a személyi jogosa az István Király Gyógyszertárnak, Veresegyház Csonkás nevű újabb városrészén.

Most az ifjabb Erzsébetet kérdezem: Mikor végeztél és hol?
1983-ban végeztem Szegeden. 1995. december 21-től vagyok itt főnök, mivel privatizáltam a patikát édesapám, Pozsonyi István segítségével. Itt dolgozott 2001-től a számodra ismerős kollégád Békés megyéből, Fekete Mária is.

Jánoska Erzsébet (leánykori nevén) marad velem, mert leányának Pozsonyi Erzsébetnek dolga van az officinában.
Kérlek Erzsike, meséljél a családodról!
Két gyermekem van és 6 unokám. Erzsi lányomnak két leánya és egy fia született. Egyik leánya Eszter, aki gyógyszerész, ő vette át férjem halála után az István Király Gyógyszertár személyi jogát. Másik Enikő, aki egyetemista Szegeden, gyógyszerész lesz. Fia Zsolt szakács lett. László fiamnak, aki szakasszisztens Erdőkertesen, szintén három gyermeke van: László István aki szakács, Balázs és Réka, akik még tanulók.

Erzsike látom a fényképeken a népes családodat, gratulálunk Nektek!
A Szent Erzsébet Patika dolgozóinak kívánunk egészséget, szeretetet, megbecsülést, gondoskodást oda-vissza, mert egy 100 éves patikában még mindig a beteg az első és a legfontosabb!

Köszönjük a beszélgetést!


G.M.A.



2014