Ez fáj, az fáj, amaz fáj – az érzés többé-kevésbé mindennapos, viszont csak kevesen tudják, miért is alakul ki, és mitől függ, mennyire kellemetlen egy sajgó derék vagy egy beakadt térd. Dr. Pál Mónika reumatológussal néztünk a jelenség mélyére.
Mit értünk orvosi megközelítésben fájdalom alatt?
A fájdalom olyan szubjekítv érzet, amiről alapvetően a beteg számol be, de sokszor nem számszerűsíthető, nem karakterizálható. Megjelenése eredhet helyi problémából, vagy sugározhat is máshonnan – vagyis a forrása lehet a fájdalom jelentkezésének helyétől eltérő testtájékon is. A fájdalom legtöbbször gyulladásos alapon jön létre: gyulladás alakul ki a szövetben, az ideg körül. A szöveti gyulladások rendszerint duzzanattal is járnak. A kisugárzó jellegű fájdalmakért pedig legtöbbször az ideggyöknél jelentkező problémák felelősek.
Mitől függ, hogy mennyire intenzív ez az érzés?
Mivel az intenzitás észlelése szubjektív, az orvosok nagyon gyakran egyfajta vizuál-analóg skálával dolgoznak: azt kérjük a betegtől, hogy határozza meg, milyen volt a kezdeti fájdalom, és hogyan változik a terápia során. Ez persze elsősorban a viszonyítás miatt érdekes, hiszen azt szűrhetjük le belőle, hol tartunk a kezelésben, vagyis a terápia megítélésére alkalmas. Az orvos ezzel dolgozik – ha nem lenne valami támpont, és a beteg annyit mondana, hogy fáj, azzal nem tudnánk sokat kezdeni. Vagyis a terápia során azt kell meghatározni, hogy a 10-eshez vett kezdeti állapothoz képest most hol tartunk. Ezt egyébként a betegek meglepően jól használják, és ennek alapján az orvos is képet kap, hogy kell-e változtatni a terápián. Vagyis az, hogy mi számít 10-esnek, egyénenként eltérő, attól függően, kinek milyen széles a fájdalomtűrése. A csökkenés viszont aránylag korrekt módon meghatározható ehhez képest. A fájdalom erőssége mellett annak típusát is meg lehet határozni, ez is nagy segítség az orvos számára. Nem mindegy, hogy mély, szúró, tompa vagy éles a fájdalom.
Ugyan ahogy említette, szubjektív érzésről beszélünk, de azért gondolom, meghatározható, milyen típusú sérülések a legfájdalmasabbak…
Az ízületi tok és a körülötte kialakult gyulladások nagyon erőteljes fájdalommal járnak, így például a köszvény rendkívül gyötrelmes betegség, ami ki is meríti a betegeket. A karban, lábban lesugárzó, idegi érintettséggel járó fájdalmakat, illetve törésekkel, csont- és csonthártyasérülésekkel járó fájdalmakat szintén nagyon megszenvedik a betegek.
Mindenki megtapasztalta már, hogy nem feltétlenül mindig azonos a fájdalomérzet, még akár nagyjából hasonló sérülések esetében sem. Ez mitől függ?
A fájdalomközpont a központi idegrendszer egyik részén található az agyban. Ha stresszesek vagyunk, a szervezetünk mindig kicsit érzékenyítettebbé válik, nő a szenzitivitás – vagyis ilyenkor jobban fájnak a sérülések, mint egyébként.
Mit lehet, illetve mit tanácsos tenni a fájdalom ellen?
A betegek sokszor nem kérnek gyógyszert, mondván, hogy azok elnyomják a tüneteket, és ez adott esetben további problémákhoz vezethet. Viszont ezzel kapcsolatban van némi zavar a fejekben: amennyiben non-szteroid gyulladáscsökkentőt és fájdalomcsillapítót adunk, az a gyulladást csökkenti, akár ideg körül van, akár szövetben, akár ízületi tokban, ínhüvelyben. Ennek hatására pedig ahogy megy le a gyulladás, úgy csökken a fájdalom is, vagyis nem tüneti kezelésről beszélünk, hanem magát a gyulladást mulasztjuk el. Vagyis amennyiben valaki elkezd szedni egy ilyen készítményt a megadott terápiás adagban, az távolról sem ugyanaz, mintha bekapkodja a fájdalomcsillapítót: a gyulladáscsökkentő koncentrációja felmegy a vérben, a terápiás idő alatt megmarad ezen a szinten, és közben a non-szteroid készítmény leviszi a gyulladást. Ezáltal lesz fájdalomcsillapító hatása. Léteznek egyéb terápiák is: ilyen például a lökéshullám-kezelés, a fizikoterápia, más esetekben pedig szöveti regenerációval lehet fájdalomcsillapítást elérni. Ilyen például a kollagén-terápia.
El lehet-e ájulni magától a fájdalomtól?
Ez egy gyakran előforduló helyzet, viszont nem konkrétan a fájdalomtól ájulunk el, hanem azért, mert a nagy fájdalom hatalmas stresszel jár, amitől nagyon hirtelen kitágulnak az erek, és ennek lehet elájulás a következménye. Tehát közvetett a hatás: maga a fájdalomérzet alakít ki stresszreakciót.
És bele lehet-e halni, illetve őrülni a fájdalomba, mint azt a szólásmondás tartja?
Én úgy gondolom, magába a fájdalomba nem lehet belehalni. Ha belegondolunk, még az amerikai polgárháborúban is úgy amputáltak lábakat, hogy gyakorlatilag csak alkoholt itattak a sebesültekkel. Viszont ami a másik részét illeti: a krónikus, tehát három hónapnál hosszabban tartó fájdalmak az életminőség rontása mellett az egyén pszichéjét is nagyon erőteljesen érintik, tehát mondhatjuk, hogy ezek a betegek valóban „be tudnak csavarodni”. Éppen ezért ha valaki krónikus fájdalmak között él, egy idő után elkezdünk a központi idegrendszerre ható fájdalomcsillapítót adni. Ennek az az oka, hogy a kín szinte bele tud égni a fájdalom-idegpályákba, és a beteg ilyenkor már szinte nem is érzékeli, ha enyhül a szenvedése. Tehát lehet, hogy a fájdalmat okozó probléma már javult a kezelésnek köszönhetően, de az illető mégis folyamatosan panaszkodik, és nem érzi jobban magát. Ez jellemzően derékfájós betegeknél, különféle ízületi gyulladásoknál, illetve egyéb, nem reumatológiai természetű betegségeknél fordul elő. Ilyenkor az a cél, hogy megszakítsuk az ördögi kört: az idegpályákra hatunk, hogy csökkenjen a fájdalom.
