Sokan küzdenek alvászavarokkal, ám ezek sokfélék lehetnek. Kétrészes összeállításunk második részében többek között az alvási apnoéról, a hiperszomniáról és a paraszomniáról beszélgettünk dr. Terray-Horváth Attila neurológus szakorvossal, szomnológussal, a SomnoCenter munkatársával.
Miként csoportosíthatók az inszomnián túli alvászavarok?
A második nagy csoportba az alvásfüggő légzészavarokat soroljuk, az alvási apnoét és társait. Emellett léteznek alvásfüggő mozgászavarok, azaz paraszomniák, illetve hiperszomniák is.
Mit jelent a hiperszomnia?
A beteg ebben az esetben bármennyit alszik, semmi sem elég neki. Tehát éjjel megvan akár nyolc-tíz óra alvás is, semmi sem zavarja az álmát, sem alvási apnoé, sem alvás alatti mozgás, sem egyéb ébresztőfaktor, mégis állandóan fáradt és aludna nappal is. Ilyenkor a beteg nem azért álmos, mert valami felébreszti, hanem mert az ébresztőrendszerben nem működik valami, az agyában fut tovább az alvásprogram. A hiperszomniák egy extrém megjelenési csoportja a narkolepszia, ami rohamszerű bealvásokat jelent beszéd, akár vezetés közben. Ilyenkor az alvás percekre betör az ébrenlétbe, de az alvási is érintett lehet, mert ezt ébrenléti szakaszok zavarják meg. Egészen súlyos esetekben pedig nincsenek blokkok, teljesen egymásba csúszik az alvás és az ébrenlét. Az ilyen típusú betegségekben, ahogy mondtam, az ébresztőrendszer működik rosszul, de a narkolepsziában autoimmun faktort is gyanítanak, bizonyos kutatások szerint a szervezet elpusztítja a saját orexinreceptorait, amelyek alapvető szerepet játszanak az altató- és ébresztőrendszerünk működésében.
Kezelhető ez az állapot?
Igen, léteznek rá különböző gyógyszerek, sőt, az amfetamint eleve erre „találták ki”, az viszont szégyen, hogy például Magyarországon máig ilyen alapúak az elsődlegesen elérhető készítmények az efféle alvászavarokra, miközben sokkal korszerűbb, biztonságos, droghatástól mentes gyógyszerek is léteznek már. Ilyenek példuál a metilfenidátok.
Miből fakadnak az említett mozgászavarok?
Miközben alszunk, az agyunk normális állapotban „mozizik”: tudatos, aktív gátlással kikapcsolja a mozgást, az izomtónusunk nagyon alacsony, vagyis nem tudjuk megcselekedni az álmunkat. Ha ez a gátlórendszer nem működik megfelelően, létrejön egy félig éber, félig alvó állapot, amelyben az alvó nem tudja, mit csinál. A mai fiatalok körében például egyre gyakoribbak az alvajáráshoz hasonló, beszéddel, kiabálással járó éjszakai tünetek.
Mi ennek az oka?
Nem tudjuk biztosan. A mai fiatal sokkal inkább izolálódik, sokkal kevesebbet focizik, sokkal kevesebbet van társaságban, mint a korábbi generációk, és sokkal több a válás is. A gyerekek beszorulnak a saját világukba, a telefonba, a virtuális világba menekülnek, nem élik meg az érzéseiket, ezen keresztül pedig stresszorok jönnek át, valószínűleg ez provokálja ki a hasonló tüneteket. De az éjjeli mozgások természetesen idősebbeknél is jelentkezhetnek. Az úgynevezett REM-magatartászavar például a Parkinson-kór és a parkinsonos demenciák korai megnyilvánulása.
Erről mit kell tudni?
Akkor jelentkezik, ha az álomszakaszban, a REM-szakaszban megszűnik az imént említett teljes mozgáshiány, azaz atónia. Az agy lekapcsolja az izmokat, hogy ágyban maradjunk, és létrejön egy fiziológiás bénult állapot. A Parkinson-kórnál eleve izomtónus-problémák jelentkeznek, és ez a REM-atónia is elkezd megszűnni, megjelenik a mélyalvási fázisban a mozgás. Ezt nevezzük REM-magatartászavarnak, ami főleg idősebb korban jelentkezik: ilyenkor a beteg éjszaka felkel, járkál, zavartan viselkedik.
Azonos lenne ez a probléma a klasszikus alvajárással?
Nem, mert a klasszikus alvajáró jellemzően az éjszaka első felében, az elalvást követően járkál, kiabál és beszél, míg a REM-paraszomniában mindig a lassú mélyalvásból ébred fel a beteg.
A klasszikus alvajárást valóban úgy kell elképzelni, mint ahogy a filmekben ábrázolják, vagy ennyire azért nem drasztikus?
De, lehet egészen drasztikus is. A paraszomniás akár a mirelit ételt is megeszi ilyenkor, sőt, diagnosztizáltak olyan esetet, aki vezetett is ebben az állapotban. Bizonyos automatizmusok tehát működnek, az agy érzékeli a külvilágot, de nincs teljesen tudatában annak. Mivel ez az állapot veszélyes, és nagyon durva tüneteket is produkálhat, amennyiben gyakran előfordul, nem megfogható a stresszor, és nappali tünetekkel is jár, mindenképpen gyógyszeres kezelésre van szükség.
És mit jelent a „nyugtalan láb” szindróma?
Ilyenkor az illető nyugalomba kerülve, az esti órákban nagyon nehezen megfogható és megfogalmazható bizsergést, leírhatatlan érzést tapasztal, ami mozgásra készteti. Ez csak akkor szűnik meg, ha megmozdítja a lábát, járkálni kezd, majd nyugalomban újrakezdődik. Mindez természetesen ellehetetleníti az alvást, és sok inszomniás eset hátterében húzódik meg efféle betegség. Ennek ugyanúgy lehet az oka vashiány, mint különböző vesebetegségek, cukorbetegség vagy neuropátia. A kiváltó ok legtöbbször a központi idegrendszert érinti: az agyunk dopaminrendszerének működéséhez vasra van szükség, így tudnak működni azok a gátlópályák, amelyeknek köszönhetően nem érezzük folyamatosan az ágyat, a párnát, a takarót. Agyi vashiány esetén ezek a gátlópályák alulműködnek, és megjelennek ezek az érzetek. Ez tehát egy idegrendszeri hiba, maga az idegbántalom gyógyszeresen kezelhető. Egyes antidepresszánsoknak is lehetnek ilyen mellékhatásai.
Az alvási apnoé talán a legismertebb a beszélgetés elején említett zavarok közül. Ez mindig a horkoláshoz kapcsolódik?
A horkolás és alvási apnoé között van kontinuitás. A horkolás egyszerűen leírva úgy jön létre, hogy a beszívott levegő megrezegteti a garat laza izomzatát. Ez lehet teljesen normális is, ha valaki nagyon fáradt, és a horkolás nem jár együtt légzészavarral: ilyenkor nem szűkül le a garat, nincs erőlködés, így az agy sem ad válaszreakciót, ami ébredést jelent. Alvási apnoéról az utóbbi esetben beszélünk. Ilyenkor a légutak összeszűkülnek, az izmok feszessége meglazul, az agy pedig érzékeli ezt. Éppen ezért nem is az oxigénhiány az igazi baj ezekben az esetekben, hanem az arra adott agyi válaszreakció, ugyanis úgy korrigál, hogy felébreszt, hiszen érzékeli, hogy „baj van”. Ebben a helyzetben tehát érkezik egy stresszreakció, ami egy mikroébredés formájában jelentkezik: a pulzus megemelkedik, a vérnyomás felmegy, majd egy felületes ébrenlétből alszunk vissza. Vagyis elromlik az alvás, szétesik az alvás struktúrája. Hosszabb távon ez a jelenség magas vérnyomáshoz vezet, és komoly rizikófaktor a különböző kardiovaszkuláris betegségek tekintetében.
Mi jelenti ebben az esetben a megoldást? A sokat emlegetett orrcsipeszek, orrdugaszok?
Ha a horkolást az orrlégzés gátolt volta okozza, megoldást jelenthetnek az orrcsipeszek, orrtágítók, de ez viszonylag ritka. Amennyiben alvási apnoéról beszélünk, meg kell vizsgálni, milyen stádiumban jár a beteg, és el kell dönteni, mennyire káros mindez az egészségére. Ez ugyanis nagyban eltérő lehet, és a kapcsolódó rizikófaktoroktól is függ. Számos panaszmentes apnoé is létezik, viszont a horkolásnak is vannak külső kiváltó okai. Az érintettek minimum 50 százalékának például súlytöbblete van, és bármilyen furcsán is hangzik, ez bizony jó hír, ugyanis a normál testsúly visszanyerése megoldást is jelent az esetek többségében. Aki tudja, hogy genetikailag könnyen hízik, annak nagyon oda kell figyelnie a testsúlyára, főleg, miután elérte azt a kort, hogy megnősül, családot alapít és dolgozik, a jelenség ugyanis a többségnél ekkortájt jelentkezik. De ugyanígy sokszor a mandula túl nagy, és ez okozza a horkolást – ha erről van szó, az esetek 90 százalékában szintén megszűnik a probléma. Ha viszont nem ezek a tényezők állnak a háttérben, elkerülhetetlen a gyógyászati segédeszköz alkalmazása.
Mit jelent ez?
Első olvasatban levegőbefújás-terápiát orron keresztül, orrmaszkkal. Ezek régen úgy néztek ki, mint a vadászpilóták maszkjai, de ma már léteznek egészen kicsi, orr alá, orrba helyezendő készülékek is gégecsővel, amelybe egy számítógép vezérlése alapján levegő megy egy kis kompresszor által. A komputer ezt megfelelően adagolja és beállítja, természetesen azután, hogy egy alváslaborban a szakemberek bemérték, pontosan mire is van szükség. Utóbbi nagyon fontos: interneten nem szabad ilyen készüléket vásárolni!
Élethosszig szólnak ezek a készülékek?
Természetesen nem cél, hogy 30-40 évesen valakit élete végéig maszkhoz kössünk, tehát ilyenkor is keresni kell az okot. Egy jól beállított készülék teljesen kontrollált légzést hoz létre, és gyakran javulás is jelentkezik mellette. Bizonyos esetekben idővel el is lehet hagyni.
Műtétre mikor van szükség?
A műtéteket illetően nincs egyetlen módszer sem, amivel száz százalékosan gyógyítható akár a horkolás, akár az apnoé, az efféle beavatkozások hatékonysága mindig csak részleges és átmeneti. Emellett szigorúan elő kell vizsgálni és után kell követni a betegeket. Úgy gondolom, elég sokat elárul ezekről a műtétekről, hogy az Egyesült Államokban, ahol a legfejlettebb az egészségügy, kötelező a félévenkénti utánvizsgálat, és magukat a beavatkozásokat is nagyon szigorúan szabályozzák. A szakmai ajánlások szerint eleve meg kell próbálni lebeszélni róluk a betegeket, mert csak részlegesen hatékonyak.
Nem ellenkeznek a betegek a maszkos megoldásokkal szemben?
Az utóbbi időben már kevésbé. Aki eljön alváslaborba, általában tudni szokta, hogy a műtét nem megoldás, vagyis pozitívan áll a kérdéshez, és ahogy említettem, nem csúnyák már a mai maszkok. Tehát a betegek elfogadják ezeket, de ismét hangsúlyoznám: rendes laborba kell menni, ugyanis nem mindegy, hogyan állítják be, hogyan fogadtatják el ezeket a betegekkel. És a horkolás legközvetlenebbül szenvedő áldozataiként gyakran eleve a hölgyek hozzák be a férfiakat a vizsgálatokra, vagyis ha otthonról is támogatást tapasztal az érintett, nincsenek benne averziók.
