A sebkezelés célja és lépései
Akut, alkalmi sebek esetén a sebgyógyulás folyamata normál lefolyású, melynek eredményeképp a seb eléri a sérülés előtti anatómiai és funkcionális egységét.
Amennyiben a seb 12 héten belül nem gyógyul, úgy krónikus sebnek tekintjük.
Krónikus esetben a sebgyógyulás folyamata nem teljes, vagy nem megfelelő idő alatt jön létre a megfelelő anatómiai és funkcionális egység.
Az alábbiakban a bőr folytonosságának megszakadásával járó, sebészi beavatkozást nem igénylő akut sebek kezelésének lehetőségeit tekintjük át.
A sebgyógyulás három, egymással időben átfedő folyamatból áll. A kezdeti gyulladást a sejtek, szövetek regenerációja, proliferációja követi, majd a folyamatot a sejtek érése és az úgynevezett remodeling, szövetek újraformálódása zárja. A sebkezelés során ezen folyamatok támogatására kerül sor.
A WHO protokollja alapján a sebkezelés alapvető lépései a sebfertőtlenítés, a sebtisztítás, és szükség esetén tetanuszoltásra is sor kerülhet.
Az elsősegély részeként a sebtisztításra, az idegentest eltávolítására, vagy ha ez nem lehetséges, akkor rögzítésére, a vérzéscsillapításra, fertőtlenítésre és a seb fedésére kerül sor.
A beteg orvosi ellátást igényelhet többek között akkor, ha a seb nagy kiterjedésű, a gyulladás vagy vérzés nem mérséklődik, szisztémás tünetek lépnek fel (pl. láz), fennáll a tetanuszoltás, vagy idegentest eltávolításának szükségessége.
Mivel minden alkalmi sebet fertőzöttnek kell tekinteni, ezért a sebkezelés alapvető része az érintett terület fertőtlenítése és a megfelelően megválasztott antiszeptikumok alkalmazása.
A korszerű sebkezelés irányelvei alapján célszerű közvetlenül a seben alkalmazható készítményeket használni. Kerülni kell viszont a sebhintőpor használatát, mert az elzárhatja a sebet a külvilágtól, varképződéshez vezethet, és végső soron lassíthatja a sebgyógyulást.
Míg a krónikus sebek kezelésének irányelvei viszonylag egységesek, addig az akut sebek kezelésével kapcsolatban több ellentmondást is találhatunk a szakirodalomban. Ezen ajánlások eltérhetnek a sebtisztítás, a fájdalomcsillapítás, érzéstelenítés, a fedés és kötszer használat vonatkozásában is. A sok ajánlásnak és az ezekből eredő ellentmondásoknak az oka lehet egyrészt, hogy a sebkezelésben alkalmazható termékek köre igen széles, másrészt, hogy a kezelésben résztvevő személyek ismereteiben jelentős különbségek lehetnek.
Van azonban jó néhány olyan javaslat, amely széleskörben elfogadott. Ezek közé tartozik az, hogy a nyílt sebek lemoshatók kézmeleg ivóvízzel, ezt követően pedig a sebeken antiszeptikumok alkalmazására van lehetőség, nem ajánlott azonban a sebeket bármilyen oldatban vagy fertőtlenítőszerben hosszasan áztatni.
Az antiszeptikumok használata esetén a megfelelő hatásosság eléréséhez fontos az alkalmazott termék pH-jának életkornak megfelelő beállítása. A felnőttek bőre enyhén savas, ezért az alkalmazott készítmény is lehet enyhén savas, ha azt a hatóanyag stabilitása megengedi. Újszülöttek esetén viszont az akut sebek pH-ja jellemzően 5 és 7,5 közé esik, továbbá az újszülöttek bőrének pH-ja még enyhén lúgos, ezért az ő bőrükre alkalmazott készítményeknél kedvezőbb, ha enyhén lúgos kémhatású (pH= 7-7,5) készítményt alkalmazunk.
A fedés nem minden esetben javasolt, de indokolt lehet váladékozó sebek esetén, vagy ha a beteg külön kéri. A sebkezelés során fontos szempont a megfelelő érzéstelenítés és fájdalomcsillapítás, ennek mértékét ugyanis sok esetben alábecsülik.
A bakteriális fertőződések megakadályozása
Az egészséges bőr védelmet nyújt a baktériumokkal szemben, a nyílt sebek azonban kiváló táptalajt jelentenek a különböző kórokozók számára.
A baktériumok sebben való megtelepedése, kolonizációja az érintett terület elfertőződéséhez vezethet. A sebfertőzések legtöbbször a gennykeltő baktériumokhoz (pl. Staphylococcusok, Streptococcusok) köthetők. Ezen baktériumok önmagukban vagy az általuk termelt toxinok révén károsítják a szervezetet.
Jó tudni, hogy a kolonizált seb is begyógyul, de a fertőzés lassítja és kedvezőtlenül befolyásolja a sebgyógyulás folyamatát. A mikroorganizmusok ugyanis tápanyagot és oxigént vesznek el a regenerálódó szövetektől, emellett enzimeket, reaktív szabadgyököket, és rövid-szénláncú zsírsavakat termelnek, amelyek károsan befolyásolják a folyamatokat. A baktériumok továbbá különböző súlyosságú gyulladást is előidézhetnek.
A baktériumok és gombák ellen használhatunk antibiotikumokat és antiszeptikumokat.
A túlzott antibiotikum használat és az a tény, hogy az antibiotikumok gyakran csak alacsony koncentrációt érnek el, a sebben elősegíti a rezisztens törzsek kifejlődését. A kolonizáció megelőzésére és kezelésére alkalmazott szereket körültekintően kell tehát megválasztani.
Az antiszeptikumok az antibiotikumokkal ellentétben nem specifikusan gátolják a mikroorganizmusok szaporodását, és pusztítják el azokat. Az antiszeptikumokkal szemben ritkán alakul ki rezisztencia, ezen szerek egyrésze azonban nemcsak a kórokozók széles spektrumával szemben fejtik ki toxikus hatásukat, hanem az emberi szervezet sejtjeit is károsíthatják. A legtöbb esetben a sejtkárosító (citotoxikus) hatások koncentráció- és időfüggően alakulnak ki; a helyes dózis és alkalmazási időtartam megválasztásával tehát csökkenthető a kockázata annak, hogy a bőr sejtjei is károsodjanak.
Töményebb készítményeket tehát csak rövid ideig célszerű használni, és a hosszú ideig a sebbel érintkező kötésekben alacsonyabb koncentrációban javasoltak az antiszeptikumok.
Az antiszeptikumok jelentősége, típusai, kockázataik
A sebkezelés egyik legfontosabb célja, hogy csökkentse a bakteriális fertőződés kockázatát és elősegítse a mielőbbi sebgyógyulást.
Antiszeptikumok használatára minden olyan esetben szükség van, amikor fennáll a fertőzés vagy biofilmképződés veszélye, továbbá olyan betegek esetén, akiknek a krónikus sebe nem megfelelően gyógyul, vagy akiknél a szisztémás antibiotikumos kezelés ellenére fokozódik a sebfertőzés mértéke.
A megfelelően megválasztott antiszeptikumok használhatók az ép és sérült bőrön, valamint a nyálkahártyákon is.
Az antiszeptikus hatású vegyületek kémiai szerkezetük és hatásmechanizmusok szerint csoportosíthatók. A beteg számára megfelelő készítmény kiválasztásához leginkább az antiszeptikumok lehetéséges mellékhatásait, toxikus hatásait szükséges mérlegelni.
A biguanidin-típusú vegyületek, mint például a klórhexidin és a polihexametilén-biguanid károsíthatják a csontokat és az ízületeket, ezért ezen területek fertőtlenítésére nem ajánlhatók. Mindkét vegyület esetén számolni kell citotoxikus hatással, ami rövidebb ideig történő használat esetén kisebb mértékű. Emellett leírták, hogy a vegyületek alkalmazásával összefüggésben kialakulhat anafilaxiás reakció - ha a beteg allergiás ezen szerekre, akkor alkalmazásuk kerülendő.
A jód-tartalmú antiszeptikumok (pl. povidon-jód, cadexomerjód) alkalmazása nagy felületen vagy hosszú időn át nem javasolt a készítményekből felszabaduló és esetlegesen felszívódó jód miatt. Ezen vegyületek használata nem ajánlott továbbá vesebetegek számára, terhesség, szoptatás idején, valamint kisgyermekkorban.
Az egyik legrégebben használt antiszeptikum a nátrium-hipoklorit, amely egy erősen oxidáló hatású vegyület, hígítva azonban nagyon kevéssé toxikus. Alkalmazásának hátránya, hogy rövid hatású, így gyakran kell megismételni az alkalmazást. A vegyület mellékhatásaként fájdalom alakulhat ki az érintett területen. A nátrium-hipoklorit az alkalmazás során hipoklórossavra és hipokloritionra bomlik.
A hipoklórossav szintén régóta használt antiszeptikum, mellékhatásprofilja azonban a nátrium- hipokloriténál is kedvezőbb: jól tolerálható készítmény, enyhe irritációt okozhat a bőrön.
A szintén erősen oxidáló hatású, az elhalt szövetek eltávolítására is használható hidrogén-peroxid nagyon rövid hatástartamú, viszonylag biztonságosan alkalmazható vegyület.
Az ezüst-alapú antiszeptikumok tekintek talán a legnagyobb múltra, alkalmazásuk azonban nem teljesen veszélytelen. Kimutatták már az ezüst-nitrát citotoxikus, valamint az ezüstkolloid cito- és genotoxikus hatását, az ezüstnitrát továbbá a bőr átmeneti és tartós elszíneződését és methemoglobinémiát is okozhat, emellett a nitrát gyulladáskeltő anyag. Az ezüstkolloid a bőrön keresztül felszívódhat, és in vivo is igazolták az agyra, tüdőre, májra és vesére gyakorolt toxikus hatását.
A megfelelő sebellátásért
A sebkezelés célja a sebgyógyulás elősegítése. Az akut sebek kezelése során figyelmet kell fordítani a fájdalom- és vérzéscsillapításra, ill. a seb kiszáradásának és bakteriális elfertőződésének megelőzésére. Szükség lehet továbbá a seb szagának enyhítésére is. Célszerű, ha a sebkezelés során olyan készítményeket és módszereket alkalmazunk, amelyek nem korlátozzák a beteget, például nem zavarják a mozgása során.
A sebkezelésben használt antiszeptikumokkal jelentősen csökkenthető a bakteriális fertőzés kockázata, az antibiotikum igény és végső soron a rezisztencia kockázata.
Dr. Tóth Barbara
2023. december 29.
