Dr. Gáspár Róbert a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense, kutatás farmakológiát tanít orvosoknak és fogorvosoknak a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon. De vajon miért választja valaki a kutatást? Hol jobb gyógyszerésznek lenni, a tára mögött vagy a lombikok között? Mennyit számít egy kutatás eredménye, ha új gyógyszerek kifejlesztéséről van szó? Többek közt ezekről a kérdésekről beszélgettünk vele.
Azok a gyógyszerészek, akik patikákban gyakorolják a szakmát, sokszor gyógyszerész-dinasztiákból származnak. Mi a helyzet a kutatókkal? Önöknél volt korábban gyógyszerész a családban?
Bár nem vagyunk gyógyszerész-dinasztia, de azért nem én vagyok az első a családban, aki ezt a hivatást választotta. Az édesanyám öccse, aki most már bőven 70 felett jár, elismert gyógyszerész, valamint a bátyám is gyógyszerész lett. Igaz, gyógyszertárunk sose volt, nem is nagyon dolgoztam gyógyszertárban, csak a pályám elején. Kétszer is sikertelenül jelentkeztem az egyetemre, ezért 18-20 éves korom között asszisztens-jelöltként helyezkedtem el egy patikában. Amikor aztán harmadszori nekifutásra végre bejutottam, akkorra már úgy éreztem, hogy kidolgoztam magam a tára mögött, de hogy pontosan mit is fogok csinálni az egyetem után, az számomra sem volt még világos.
De tulajdonképpen miért választotta a gyógyszerészetet? A bátyja miatt?
Ebben lehet valami. A bátyám hat évvel idősebb nálam, tehát már végzett, amikor én még gimnazista voltam. Tiszakécskén kezdtek el dolgozni gyógyszerész feleségével, én meg néha elmentem ügyelni vele, ami közben gurulós székeken üldöztük és rögzítőgumikkal lőttük egymást a hatalmas patikában.
Persze nem csak ez az élmény szerettette meg velem a szakmát, sokat számított a légkör is, valahogy megfogott a gyógyszerészet hangulata. De az is közrejátszott, hogy nagyon szerettem a biológiát, az volt talán az egyetlen tárgy, amiből rendesen tanultam.
Azért sem vettek fel elsőre, se másodikra, mert hát a bizonyítványom nem volt valami szép, ugyanis akkoriban csak a kézilabda foglalkoztatott, a Békéscsabai Előrében játszottam. Úgyhogy keresni kellett egy olyan egyetemet, ahol a biológia sokat nyom a latba. Az orvosi is ilyen volt, de valahogy nem merült fel, hogy oda jelentkezzek (valószínűleg az esélyem is kisebb lett volna a felvételre), ezért aztán maradt a gyógyszerészet. De nem bántam meg.
Hogyan vált kutatóvá, és hogyan választott kutatási területet?
Magamtól nem jutott volna eszembe, de volt egy Tudományos Diákkörös barátom, aki a második év végén rám szólt, hogy most már nekem is ideje lenne valamit csinálnom. Merthogy addig csak tanultam... Erre aztán bementem a Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerhatástani Intézetébe, ott pedig Blazsó Gábor tanár úrhoz keveredtem, aki azt mondta, hogy szívesen lát diákköri munkára. Örömmel kezdtem neki a munkának, és érdekes is volt, bár elmondva valószínűleg nem hoz senkit lázba... lábödéma gyulladásos vizsgálatokat végeztünk patkányokon.
Ebből sokat lehetett tanulni?
Igen, olyannyira, hogy lényegében ez lett aztán a szakdolgozati témám. Országos Tudományos Diákköri versenyt is nyertem, sőt lett egy második helyezésem is, és még az egyetemi kisdoktorimat is ebből a témából írtam.
De ha jól tudom, aztán egy egészen más téma kezdte el foglalkoztatni, a szülészet területén kezdett kutatni.
Akkoriban az volt a szabály, hogyha valaki TDK-t nyert, azt felvették az egyetemre dolgozni. '96-ban befejeztem a kisdoktorimat és utána jött egy tanszékvezető-váltás, Minker Emil professzor urat Falkay György professzor úr váltotta, aki hozott egy új témát. Mivel a Szülészeti-Nőgyógyászati Klinika laboratóriumi vezetőjéből lett tanszékvezető, és akkor már akadémiai doktor is volt, elkezdtünk vele a vemhes méhizomzaton vizsgálatokat végezni patkány modelleken, elsősorban azért, hogy olyan új módszereket találjunk, ami segíthet a koraszülések megelőzésében vagy a koraszülés leállításában, gyógyszeres módon. És hát lényegében ez az a téma, amin a mai napig dolgozom.
Mostanában szinte minden tudományos hír a mesterséges intelligenciáról szól, vannak érvek és ellenérvek, de abban szinte mindenki megegyezik, hogy ahol nélkülözhetetlen segítséggé válhat az AI, az az egészségügy. Ez alól nyilván nem kivétel a gyógyszeripar sem.
Ez valóban így van, bár a gyógyszeriparról keveset tudok mondani, azért azon mi kívül esünk, ráadásul ott nem csak a tudományos, hanem az egyéb gazdasági és jogi szempontok is érvényesülnek.
Mi azt látjuk, itt, a kutatási oldalon, hogy a mesterséges intelligencia sok mindenben segíthet, de mindig csak azt fogja tudni, amit a meglévő ismeretekből összeszedett. Tehát valószínűleg semmit nem fog felfedezni... bár még ez is megtörténhet.
De igazából a tudományos életben most leginkább az ellen küzd mindenki, főleg a szaklapok, hogy ne a mesterséges intelligenciával írják a kutatók a publikációikat.
Az általános iskolai tanárok is ezzel küzdenek, ami a házi feladatokat illeti.
Igaz. Szóval a mesterséges intelligencia segíthet bizonyos dolgokat megtervezni, de az emberi tényezőt nem lehet ebből teljesen kihagyni. Illetve, ha kihagyjuk, akkor az emberiség, már bocsánat, de el fog hülyülni. Ha teljesen rábízzuk magunkat a mesterséges intelligenciára, annak biztos, hogy rossz vége lesz. Nagyon sokat segíthet, de a saját agyunkat nem lehet a játékból kihagyni.
Előbb utalt rá, hogy a gyógyszeripar és a kutatás az két különböző dolog, ugyanakkor köztudott, hogy a gyógyszergyártó cégek finanszíroznak egyes kutatásokat, annak érdekében, hogy bizonyos termékek létrejöjjenek. De hogyan működik ez a gyakorlatban? Ha Önök felfedeznek valamit, például előállnak egy új molekulával, akkor azt szabadalmaztatják, aztán a gyógyszergyártók majd kezdenek vele valamit?
Ez azért ennél összetettebb. Persze felfedezhetünk vadonatúj dolgokat, a kérdés csak az, hogy szüksége lesz-e rá a gyógyszeriparnak. Mert a gyógyszeripart csak akkor érdekli egy felfedezés, amikor az már megvalósítható fázisban van. Mert ötlete, az mindenkinek van, de itt nem az ötlet a lényeg, hanem az, hogy legyenek olyan fokú bizonyítékok az adott mechanizmussal, például egy molekulával kapcsolatban, amelyekre már rá lehet építeni egy komolyabb vizsgálatsorozatot, fejlesztést.
Másrészt a gyógyszeripar is kutat, de amit én csinálok, egyetemi szinten, az alapkutatás, ami viszonylag kevésszer jut el oda, hogy gyógyszeripari hasznosíthatóság legyen belőle.
Bár a szabadalmaztatás drága mulatság, ennek ellenére vannak krónikus és kényszeres szabadalmaztatók, de általában a legtöbb szabadalom nem lesz eladható, hasznosítható. Jó példa erre az a terület, amit én most már lassan harminc éve kutatok, a koraszülés terápia. Ez tipikusan az az eset, amit nem „szed fel” a gyógyszeripar. Mert hiába vannak nagyon jó hatóanyag-kombinációk, amik meg tudnák gátolni a korai fájástevékenységet, azonban a gyógyszeripar számára nem éri meg beleinvesztálni, mivel a koraszülés kezelése az kb. néhány hét vagy egy hónap, azaz viszonylag rövid idő. Ma már egy gyógyszer kifejlesztése valahol a 2 milliárd dolláros összegnél végződik, a koraszülés elleni terápiából pedig nem kell annyi, hogy megérné a befektetés.
Egy magasvérnyomás betegséget vagy depressziót vagy magas koleszterinszintet akár élethosszig kell kezelni. Ha olyasvalamit találunk ki, ami nem rentábilis, akkor abból nem lesz gyógyszeripari fejlesztés. Itt sokféle szempont van, nem csak az, hogy gyógyítsunk vagy megoldjunk problémákat. Ez üzlet is, és befektetés is.
Ez valahol érthető, de akkor felmerül az az udvariatlan kérdés, hogy akkor Önök mégis minek kutatnak?
Jó kérdés. De alapvetően azért, mert érdekel az, amit csinálunk. És persze soha nem lehet tudni, hogy azok a felfedezések, amiket mi most teszünk, leírunk, nyilvánosságra hozunk, mikor válnak egyszerre csak rendkívül hasznossá. Lehet, hogy lesz egyszer egy olyan konstelláció, amikor valaki a mi kutatásaink alapján hoz létre egy gyógyszert. Ennek ellenére bennem sosem volt meg az a hiú remény, hogy valami olyasmit fogok felfedezni, ami majd gyógyszerként is ott lesz a polcon. Ez csak nagyon keveseknek adatik meg. Az alapkutatáson elindíthatunk gondolatokat, és lehet, hogy áttételesen egyszer lesz majd valahol praktikus hasznuk, de nem valószínű, hogy ezek direktben úgy hasznosulnak, mint ahogy azt az ember elképzelné.
Hol látja magát 10 év múlva? Azt elárulta nekem, hogy egyetemi tanár lesz...
Igen, bár addig van még egy-két szavazás, de mondjuk afelé haladok. Ha nem jön közbe semmi, akkor szeptembertől valóban megkapom a kinevezést.
Ettől függetlenül, van olyan vágya, amit kutatóként szeretne az elkövetkezendő időszakban elérni?
Van bizony. Bár tíz év múlva már elérem a nyugdíjkorhatárt, de valószínűleg 70 éves koromig még dolgozhatok. Amit szeretnénk az elkövetkezendő évtizedben megvalósítani, az egy elektromiográfiás simaizom-mérő rendszer, amit egy ipari partnerrel és klinikai vizsgálóhelyekkel közösen fejlesztünk. Ezzel lényegében a hasfalon keresztül tudjuk mérni a gyomor, a vékonybél, a vastagbél, vagy éppen a terhes méhizomzat működését, aktivitását, mindenféle komoly beavatkozás nélkül úgy, mintha EKG tappancsokat tennénk a betegekre. Nagyon szeretném, ha tíz év múlva ez a diagnosztikában is használható eszköz lehetne, sokak életét könnyítené meg, betegét, orvosét egyaránt.
Kalmár András
2024. április