Mielőtt továbbmennénk, Tisztelt Olvasó, engedjen meg nekem egy kis történeti áttekintést.
Az 1960-70-es években voltam tizenéves, és a háttérből figyelhettem Küttel Dezső és barátai heroikus küzdelmét az akkori gyógyszerészi felfogás ellen.
Akkor azt gondoltam, hogy ez a „szocialista” rendszer sajátja és ennek akkor ott így kell megtörténnie. Ma már látom, hogy az emberi hülyeség párt-, kor- és ideológia-semleges.
Szóval Küttel Dezső, barátjával, Horváth Dénessel együtt támogatta az akkor úttörő Nikolits Károly gyógyszerészt, akinek valamilyen csodálatos módon sikerült egy gyógyszertári asszisztens képzőt létrehozni Sopronban. (Szép és hosszú történet.) Akkor ennek mindenki tapsolt, az intézmény évtizedekig működött, a magas színtű asszisztens-képzésnek sokáig ez volt a bázisa országszerte.
A dolog azért érdekes napjainkban, mert az akkor végzett utolsó „soproniak” most mennek nyugdíjba, a budapesti iskola végzettjei pedig erős negyvenesek. Ha ezt a gárdát egy mozdulattal kivesszük a jelenlegi rendszerből, abba belegondolni is rossz.
A Nikolits-Küttel-Horváth triónak volt egy kiváló kapcsolatrendszere a hatvanas évek német, osztrák, angol és francia gyógyszerészoktatásával, és így kellő rálátásuk is volt arra. Volt egy elképzelésük, mely szerint az addigi iskola alapjaira építve, nyugati mintára meg lehetne reformálni a magyar gyógyszerész-képzést, egy a BSC – MSC kétlépcsős rendszerre hasonlító iskolára, mely nyilván erősítette volna az asszisztens gyógyszertári helyzetét, és egyértelműen a kevesebb gyógyszerészjelenlét felé tolta volna a rendszert. Akkor hihetetlen ellenállásba ütközött a dolog és villámgyorsan eltűnt a gondolatokból is.
Az egyetem elvégzése után tanársegéd lettem a SOTE Gyógyszerészeti Intézetben. Tíz éven keresztül voltam szóbeli felvételi bizottság tagja. Volt olyan év, amikor 12-13 ponttal felvettünk fiatalokat az egyetemre, amikor 20 pont volt a maximum. Itt kérek elnézést azoktól, akik ebbe a kategóriába estek, de ők valószínűleg kiváló BSC diplomások lettek volna.
Apámék elgondolása akkor kútba esett. Mi volt az ok? Az egyetemi oktatók létszámát ezek alapján csökkenthetik? Talán egyes gyógyszerészek úgy gondolták, hogy az asszisztens pozícióba helyezése az ő elismertségüket rontja? Lehet, hogy egy jól képzett BSC jobb lesz náluk? Féltékenység, kevélység, butaság? Most már mindegy. De miért is mesélem ezt el?
Itt állunk egy olyan helyzetben, ahol óriási a gyógyszerészhiány, és ezen az elmúlt időszak intézkedései még rontottak is. Legendákat hallani arról, hogy sok gyógyszertárban, különösen vidéki és fiókgyógyszertárban egy gyógyszerész kering naphosszat és egyszerre 4-5 helyen van.
Számomra nyilvánvaló, hogy ezek a legendák igazak. De mi a homokba dugjuk a fejünket és a SZAKMA elhivatottságát hirdetjük napestig.
Miért nem lehet egy olyan minőségbiztosítási rendszert kidolgozni, ahol a szakasszisztens tevékenységi körét pontokba szedve szabályozzuk, és hagyjuk önállóan dolgozni? Nyilvánvalóan ezt a kört szélesen kell hagyni, mert jelenleg is nagyon sok feladatot tud ellátni, amikor mi is ott vagyunk. Miért nem lehet az oktatást ebbe az irányba indítani? Természetesen ma már egészen más rendszert lehet csak felépíteni, mint anno az én fiatalkoromban, de megérné az együttes gondolkodás.
Olyan gyógyszerészi feladatokat misztifikálunk, amelyek átgondolandók. Miért is nem keverhet össze egy jól képzett szakasszisztens Ftorocortot Refrigeránssal és adhat ki? Miért nem adhatja ki felügyelet nélkül annak a betegnek a gyógyszerét, akinek minden hónapban ugyanazt írják évek óta? Van most erre a gyógyszerésznek közvetlen rálátása?
Természetesen a képzettebb szakasszisztensek ugyanúgy magasabb bérigényt jelentenének a gyógyszertáraknak, de az biztos, hogy a gyógyszertárak működtetéséhez nagyobb lenne a merítés.
