a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánja. Békéscsabán született, gyógyszerész családban. Debrecenben ment férjhez, három gyermek anyja. Kiemelkedő érdeme van a gyógyszertechnológia elméleti és gyakorlati oktatásának kialakításában a DE Gyógyszerésztudományi Karán. Több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Többgenerációs gyógyszerész családból származik, mégsem a tára mögött találta meg a hivatását?
Nem, annak ellenére, hogy gyerekként engem is megfogott a patikánk varázsa, hiszen én „beleszülettem” a gyógyszertárba, ’92-ben végeztem a Szegedi Egyetemen, de a diploma után még ott maradtam központi gyakornokként, míg meg nem szereztem a kisdoktori fokozatomat.
Mivel a férjem debreceni, a BIOGÁL gyógyszergyárban dolgoztam másfél évet, aztán a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Intézetének, majd karának a munkatársa lettem ’97-ben, azóta itt vagyok.
De valóban, édesanyám, édesapám, öcsém, sógornőm is gyógyszerész, sőt már a nagyapám is gyógyszerész volt. Köröstarcsán, egy Békés megyei kis faluban most is működik a családi patikánk, sógornőm és édesapám irányítása mellett.
Magától értetődő volt, hogy Ön is gyógyszerész lesz, vagy azért más is megfordult a fejében?
Eredetileg gyermekorvos akartam lenni, csak nem bírtam a vér látványát, illetve rá se bírtam gondolni egy boncolásra. Így hát adott volt, hogy én is gyógyszerész legyek. Aztán magával ragadott a felsőoktatás.
Miért jó a felsőoktatásban dolgozni, azon túl, hogy nyilván szellemileg és fizikailag is frissan tartja az embert a fiatalok közelsége?
Elsősorban azért, mert ez egy nagyon sokrétű tevékenység. Belegondolni is nehéz, hogy amióta lediplomáztam, mennyit változott a felsőoktatás feladata. Ezek az intézmények hagyományosan az oktatásra és a kutatásra koncentráltak, de ez mára kibővült, ez az ún. „harmadik misszió”.
Ez többek közt a piaci partnerekkel folytatott kapcsolatot jelenti, a szellemi tulajdon átadását, hasznosítását, illetve a szakpolitika alakítását. Fontos, hogy a felsőoktatás tudományos kapacitásával gazdaságfejlesztési célokat valósítson meg.
De az egyetemek rendkívül intenzív beiskolázási tevékenységet és hivatásismertetést is végeznek, pl. a pályaorientációs napokon – gyakorlatilag már középiskolákban – hiszen a felsőoktatás kiélezett versennyé lett, a karok és a képzőhelyek között.
Végsősoron a világon mindenhol fontos az egyetemi rangsorokban való előrejutás, ami egy rendkívül tudatos tervezés eredménye kell, hogy legyen.
A ’90-es évekhez képest az is változást jelent, hogy nagyon sok külföldi diák kapcsolódik be a hazai oktatásba.
A mai kor fiataljai rendkívül tudatosak: amikor felsőoktatási intézményt választanak, akkor megnézik az egyetemi rangsorokat, melyik intézménynek milyen nemzetközi kapcsolatai vannak, milyen előnyöket jelent a képzés akár anyagi, akár a speciális tudás szempontjából. Ezért mindenkinek alapvető érdeke az, hogy a rangsorban előre kerüljön, de ez csak akkor lehetséges, hogyha az intézménynek stabil, sőt kiváló együttműködései vannak, nemzetközi szinten is, illetve a hallgatók minőségi, és a munkaerőpiacon is használható tudást kapnak.
De visszatérve a kérdésre, egyetemi oktatónak lenni nem csak azért jó, mert fiatalok között van az ember, de engem, közel harminc év után, már a fiatalokért érzett felelősségvállalás motivál.
Az ember kiteljesedhet az oktatásban, a diplomamunkások, a tudományos diákköri hallgatók utánpótlás-nevelésében, aztán ha ez nyáron, vagy a vizsgaidőszakban egy kicsit visszaszorul, akkor még mindig ott a kutatás, vagy az egyik legfontosabb feladat, a nemzetközi kapcsolatépítés.
Az egyetemi életet jellemzi egyfajta kötetlenség, ami azért fontos, mert az alkotó tevékenységhez mindig kell bizonyos fokú szabadság – a jó ötletek nem feltétlenül az íróasztal mellett születnek.
Ha már itt tartunk, Önök nemrégiben egy teljesen új épületet avattak, ami amellett, hogy mind építészetileg, mind technológiailag igazi XXI. századi oktatási központ, de emellett számos, a fiatalok számára különösen vonzó kényelmi funkcióval is bír.
Így igaz. A Debreceni Egyetem egészségipari koncepciójának kialakítása 2005-re nyúlik vissza, amikor a Pharmapolis Innovatív Gyógyszeripari Klaszter létrejött, és lerakták a tudatos egészségipar fejlesztés tervét.
Ennek az egyik zászlóshajója volt a 2017-ben indult Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ pályázat. Ezt követte egy multidiszciplináris Egészségipari Kompetencia Központ pályázat, és ehhez kapcsolódott két infrastrukturális beruházási projekt, a Pilot Kutatólabor és a mi projektünk, a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató Középüzem és Gyógyszerésztuományi Kar (high-tech) építése.
Ez lehetőséget biztosított arra, hogy a támogatásnak köszönhetően a Gyógyszerésztudományi Kar új épületbe költözzön, ami azért is bírt nagy jelentőséggel, mert nekünk egyébként nem volt önálló épületünk.
Órákig sorolhatnám az új épület korszerű megoldásait, de amit itt kiemelnék, az az energiahatékonyság, illetve az épület megjelenése, amely tükrözi a kémia, illetve a természettudományok szépségét, az épület külső borításán megjelenő háló távolról szemlélve úgy tűnik, mint amikor a sav rácseppen egy felületre és egy kicsit megmaródik.
De ennél is fontosabb, hogy a tervezőkkel együttműködve hallgatóbarát tereket alakítottunk ki.
Hogy csak néhányat említsek: a zárható szekrényekben mobiltöltő és konnektor is van, nagyon színvonalas kantint és nyári teraszt hoztunk létre, egyszóval minden adott ahhoz, hogy a hallgatók a lehető legkomfortosabban tudjanak a tanulmányaikra fókuszálni. Nem beszélve a két 100 fős előadóról, és a három szemináriumi teremről.
Számos területen együttműködnek a PHOENIX-szel, egyik korábbi számunkban beszélgettem dr. Gyermán Annával, aki a közösen kivitelezett, kisiskolásoknak szóló rajzpályázatuk ötletgazdája volt, de azt is tudom, hogy az egyetem hallgatóinak számára is több gyakorlati lehetőséget biztosított a PHOENIX.
Még egyetemista voltam, amikor a PHOENIX Pharma létrejött, édesapám akkor a Békés Megyei Gyógyszertári Központ vezetője volt és sokat segített a PHOENIX békéscsabai raktározási rendszereinek kidolgozásában. Később, fiatal oktatóként folyamatosan tartottam előadást a cég által szervezett szabadon választható továbbképzéseken.
Aztán rendszeresen összefutottunk a PHOENIX munkatársaival különböző konferenciákon, és a szüleim miatt is mindig családtagként üdvözöltek.
Amikor Gyermán Anna révén Havas Gabriella a szárnyai alá vette a kezdeményezésünket, akkor nagy örömmel találtunk újra egymásra a PHOENIX-szel. Most több szinten is együttműködünk.
Kisiskolától egyetemig?
Igen! Ha az ember tényleg komolyan gondolja a társadalmi felelősségvállalást, akkor egy kicsit missziós tevékenységet is folytat, ami azt jelenti, hogy a gyógyszerészet népszerűsítésén túl a természettudományokat is népszerűsíti.
Sajnos azt látjuk, hogy az élettudományok – újabban ezzel a gyűjtőnévvel illetjük a biológiát és a kémiát, az orvostudományt és a gyógyszerészetet – nem túl népszerűek a fiatalok körében. Részben azért is, mert nehéz megfelelni az új kihívásoknak, egyre nő a tudásanyag, és ezt nehéz lekövetni az oktatásban. Ezért nem sokan választják az élettudományokat oktatóként, de középiskolai tanárként sem.
Viszont a jövőnk záloga ebben a tudásban rejlik, ezért tartjuk kiemelten fontosnak, hogy már a legkisebbeknek is alapismereteket adjunk át és a fiatal felnőtteknek se engedjük el a kezét.
Talán a csökkenő népszerűség annak is betudató, hogy folyamatosan azt halljuk, hogy mindent és mindenkit pótolni fog a mesterséges intelligencia. És ez a gyógyszerészet esetében nem is tűnik olyan elképzelhetetlennek...
A közelmúltban vettem részt az európai gyógyszerész karok éves kongresszusán, Norvégiában, ahol sok szó esett arról, hogy mi lesz a gyógyszerész szerepe a jövő betegellátásában.
A kollégákkal való konzultációból egyértelműen kiderült, hogy a betegekkel való személyes kommunikáció elengedhetetlen a gyógyszeres terápia menedzselésénél. A személyesség alapvető, s ez nem pótolható a mesterséges intelligenciával.
Annál is inkább, mert például a világon még nagyon sok helyen nincsen mobiltelefon, nincsen térerő, internet. Ezért például az, hogy nyomtatott betegtájékoztató legyen egy gyógyszerhez, még mindig alapvető szükséglet, gondoljunk csak arra, hogyha be akarunk venni egy gyógyszert a repülőn. A mesterséges intelligencia által összegyűjtött tudásbázis használata fontos, de egy gép sosem fogja tudni empatikusan kezelni az emberek problémáját. És amikor az ember egy betegség kapcsán szenzitívvé válik, akkor egy szakember érzékenysége, ugyanakkor professzionális kommunikációja elengedhetetlen a gyógyulás érdekében.
Ezért gyógyszerészekre mindig is szükség lesz.
Kalmár András
2024. július 1.