A MEDITOP Gyógyszeripari Kft. egyik alapító ügyvezető igazgatója, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának oktató gyógyszerésze, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának címzetes egyetemi tanára, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett gyógyszerész. Bár ő maga legendás gyógyszerészdinasztia tagja, Dávid Lajos szegedi gyógyszerészprofesszor unokája, gyermekei nem követték a pályán, fia, András elismert fotográfus, Eszter lánya pedig a MEDITOP marketingcsapatát erősíti. Ugyanakkor nem tartja kizártnak, sőt reméli, hogy unokái majd visszatérnek a családi hagyományokhoz.
Nem kevés bátorság kellett ahhoz, hogy rendszerváltás idején valaki saját vállalkozásba fogjon.
Így igaz, de engem ez ambicionált, ki akartam próbálni magam a versenyszférában. 1990-ben alakult meg a Meditop Gyógyszergyártó és Forgalmazó Kft., rengeteg tulajdonossal, és én lettem az ügyvezető. Négy évre kötöttünk szerződést, határozott időtartamra, mondván, senki nem tudhatja, hogy mi lesz ennek a kifutása. Hiába volt a sok tulajdonos, a kötelező alaptőkén kívül más anyagi lehetőségünk nem volt. Bérmunkákat vállaltunk, később étrend-kiegészítőket is készítettünk, de nem volt igazi perspektívánk.
Ezt megelőzően Nigériában dolgoztam, az Imarsel gyógyszergyárnál, ahol termelési igazgatói feladatokat láttam el. A váltótársam Ács Zoltán volt, ő akkor jött, amikor én mentem. Az együtt töltött kinti két hét alatt komoly barátság alakult ki köztünk. Így amikor az ő ideje is letelt, és végleg hazaköltözött, együtt kezdtünk dolgozni, és 1995-ben megalapítottuk a MEDITOP Gyógyszeripari Kft-t. Ebben az időszakban, volt egy 3 éves kitérő az életemben, amikor is Richter Gyógyszertechnológiai Osztályának vezetésével bíztak meg.
Ebben az időszakban Zoltánra hárult a napi rutin, esténként egyeztettünk a céges feladatokat.
Még a korábbi cégünk életében az első komoly szakmai kihívást jelentő feladat a svájci óriásvállalat, a Ciba-Geigy, Magyarországon forgalmazott termékeinek bérmunkában történő csomagolása volt. Megtisztelő felkérés volt ez számunkra, azt gondoltuk, hogy muszáj a feladatot elvállalnunk – annak ellenére, hogy nem volt csomagológépünk, és kicsik voltunk ahhoz, hogy bankhitelt kapjunk. Miután megkötöttük a szerződést, őszintén beismertük, hogy segítség kellene a bankgaranciához, különben nem tudjuk megvenni a gépeket. A Ciba pedig segített.
Ezután nyolc évig csomagoltuk a svájci gyógyszereket, még azután is, miután egyesültek a Sandozzal, és felvették a Novartis nevet. Az ekkor alakult óriásvállalat több magyarországi beszállítója közül két céget tartott meg, mi voltunk az egyik, ami azért nem ment csak úgy. Szigorú szakmai ellenőrzési folyamat előzte meg a megállapodást, amelynek során kaptunk hideget-meleget, de mivel minden feltételnek igyekeztünk megfelelni, a partner respektálta az erőfeszítéseinket, és gyümölcsöző munkakapcsolat vette kezdetét, amelynek kulcsa a kölcsönös bizalom volt.
Bár a Magyarországon forgalmazott termékeinek 70%-át nálunk csomagolta a Novartis, azzal tisztában voltunk, hogy kizárólag bérmunkából nem lehet megélni, illetve megélni igen, de fejlődni nem. El is jött az idő, amikor profilt kellett váltanunk, ugyanis a cég bejelentette, hogy a logisztikai hálózat átgondolása miatt leépíti a magyarországi beszállítóit.
Szerencsénkre nagyon tisztességesen jártak el, adtak másfél évet arra, hogy felkészüljünk a váltásra. Mi pedig beindítottuk a kutatás-fejlesztési részlegünket. Ez ’95-ben volt, ’97-ben pedig már forgalmazni is kezdtük Magyarországon az első saját fejlesztésű generikus termékünket, a Memoril filmtablettát.
Tudom, hogy a határainkon kívül is megvetette a lábát a cég, de azért nehéz elképzelni, hogy hogyan tudja megállni a helyét egy pilisborosjenői KKV a multinacionális óriásvállalatok által uralt piacon?
No igen. Ez a probléma itthon is jelentkezik, hiszen Magyarországon több mint 16 ezer készítmény van regisztrálva, és közel 300 gyógyszerforgalmazó látja el a piacot. Ezért egy ekkora cégnek, mint a miénk, csak a hazai piaci jelenlét mellett nincs lehetősége a fejlődésre, hiába vannak jó és megbízható termékeink, a promóciós aktivitásban nehezen tudunk versenyezni a nagyokkal. Ezért nyitnunk kellett a külföld felé.
Az első állomás Vietnám volt, ott alapítottunk egy képviseleti irodát, majd jött az európai piac, Németország, Hollandia, Belgium, aztán következett Üzbegisztán. Két évvel ezelőtt alapítottunk meg svájci leányvállalatunkat, de jelen vagyunk a Közel-Keleten is, ahol több ország is forgalmazza a termékeinket. Az Arab Emirátustól egészen Izraelig ismerik a MEDITOP nevet. Növekedésünk záloga a sikeres kutatás-fejlesztés, melynek eredményeként ma már 13 gyógyszeripari szabadalmat tudhatunk magunkénak. Az exportpiacokon való megjelenés mellett stratégiai fontosságú a hazai piaci jelenlét. Portfóliónkban jelenleg 35 termék van, melyek gyártása és forgalmazása mellett megtartottuk bérmunka vállalásainkat is. Több partnetünk is van, akinek termékeit mi fejlesztettük, és gyártjuk mind a hazai, mind a külföldi piacokra. Jelenleg közel száz regisztrációnk fut külföldön.
Meséljen egy kicsit a személyes motivációról, nagynevű családból származik, híres gyógyszerészek voltak a felmenői között, egyértelmű volt, hogy Ön is ezt a hivatást választja?
Egyáltalán nem, animációs filmmel akartam foglalkozni, a középiskolában még díjakat is nyertem, azt hiszem én csináltam az első magyar gyurmafilmet. A szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban végeztem, ahol akkor még nem a művészet volt a fókuszban, az iskola erőssége a fizika- és a kémiaoktatás volt.
Azért a fiatal olvasóinknak el kell, hogy mondjuk, hogy akkoriban a filmezésnek még sok köze volt a kémiához...
Így igaz, mi magunk hívtuk elő a filmjeinket, vegyszerekkel pepecseltünk. Engem teljesen magával ragadott a filmkészítés varázsa. Minden s z a b a d i d ő m b e n ezzel foglalkoztam. Édesanyám viszont azt mondta, hogy először legyen egy rendes diplomám, aztán jöhet a film. Hát így kerültem a gyógyszerész karra, amit mai napig nem bántam meg. A gyógyszerészetet persze a felmenőim miatt választottam, erős volt a családi hagyomány.
Nagyapám, Dávid Lajos a húszas években jött át Erdélyből, amikor a trianoni békediktátum után megszüntették a Kolozsvári Egyetemet és az oktatás átkerült Szegedre, ahol ő tette le a gyógyszerészi képzés alapkövét. Hívő emberként, hitében és emberségében mindig is példaképül szolgált számomra.
Amikor a ’40-es évek elején jött a II. zsidótörvény, aminek értelmében zsidó származású emberek nem taníthattak az egyetemen, akkor a nagyapám a rektori konferencián fölállt, és kijelentette, hogy „Ebben az istentelenségben én nem veszek részt!”. Tüntetőleg végiglátogatta azokat a professzorokat, akiket kitiltottak az egyetemről, sőt kettőjüket a holokauszt elől is sikerült megmentenie, mivel tagja volt az Actio Catholicanak, és a befolyásának köszönhetően meg tudta akadályozni a deportálásukat.
Jött a felszabadulás, meg az orosz megszállás, a Rákosi-éra. Akkor minden irodában ki kellett tenni Rákosi képet a falra. Nagyapám is kirakta, de a feszületet nem vette le, az ott lógott a Rákosi portré fölött. Ezt nem bocsájtották meg neki egykönnyen, gyorsan nyugdíjazták.
Gyermekei közül ketten vitték tovább a hivatást, Dávid Ágoston nagybátyám, a Chinoin kutatás-fejlesztési vezetője volt, később a Richterbe került, míg Dávid Ágnes nagynéném, intézeti, majd gyógyszertári gyógyszerészként dolgozott. Nyugdíjasként mindketten segítették munkájukkal a vállalkozásunkat, és dolgoztak a MEDITOP-ban is.
Akkor nem csoda, hogy Ön is gyógyszerésznek állt...
Nagyon szeretem ezt a szakmát. A cégnél is nagy hangsúlyt helyezünk a gyógyszerész diploma megbecsülésére. Ezért van az, hogy minden egyes, a Semmelweis Egyetemen induló ipari gyógyszerész képzésnél a tulajdonostársammal, Ács Zoltánnal, valamint kollegáimmal előadásokat tartunk a SOTE gyógyszeripari kurzusán. Igyekszünk felkelteni az ifjú gyógyszerész kollegák érdeklődését az ipar iránt.
Meséljen a Magyar Gyógyszergyártók Szövetségéről, ha jól számolom nyolcadik éve a testület elnöke, harmadszorra választották újra.
Nagyon megtisztelő, hogy újra bizalmat kaptam, ez számomra egyfajta visszaigazolást jelent. Ez nem egy egyszerű funkció, mert valamivel kevesebb, mint 30 tagot számlálunk, ebből 17 gyógyszergyár.
Tagjaink között van KKV, nagyvállalat, valamint multinacionális cég is. Bizonyos területeken egymás konkurenciai vagyunk, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, a közös nevezőt, hogy mindenki érvényesülni tudjon és senkinek se sérüljön az érdekszférája. Ez nem egyszerű.
Azt tartom elsődleges feladatomnak, hogy partneri kapcsolatot alakítsunk ki a gyógyszerészek, a kormányzat, a háttérintézmények és a lakosság között. Közös értékek mentén kell dolgozzunk, úgy, hogy közben egymás munkáját segítjük. Mert közös érdekünk, hogy versenyképes hazai gyógyszeriparunk legyen. Ez pedig csak együttes gondolkodással érhető el.
Van is egy Magyar Gyógyszer védjegyük.
Így van. A Magyar Gyógyszer embléma a MAGYOSZ tulajdona, és szigorú feltételeknek kell megfelelnie annak, aki használni szeretné. De alapvetően minden magyar gyártó, aki tagja a MAGYOSZ-nak, és olyan terméket állít elő vagy forgalmaz, ami Magyarországon folyó kutatás-fejlesztés eredményeként született meg, feltüntetheti ezt a terméke csomagolásán.
Valójában ez egy edukációs céllal született logó, azt kívánja jelezni a kormányzat, a gyógyszerészek és a betegek felé, hogy tényleges nemzetgazdasági értéke van az itthon előállított készítményeknek.
Van egy kis Balaton-felvidéki zenei fesztivál, a Salföldi Dalföld. Meglepve fedeztem fel a nevét az alapítók között, miért állt élére ennek a kulturális megmozdulásnak?
A Salföldi Dalföld egy szerelem. Nem nevezném fesztiválnak, sokkal inkább egy kiterjedt baráti összejövetel. A motorozás mellett a másik hobbim a horgászat, és szerettem volna a Balaton közelében egy kis házat. Így bukkantam a mesebeli Salföldre, ahol számos művész él, köztük Török László fotográfus, aki később András fiam mentora is lett.
Egyszer ültünk Laci Pajta Galériájában a diófa alatt, és arra gondoltunk, összehozunk itt Salföldön egy hiánypótló kis fesztivált, értékes muzsikusokkal, képzőművészekkel, olyanokkal, akikkel szellemi közösséget lehet alkotni. Így született meg a Salföldi Dalföld, 10 évvel ezelőtt.
Persze nem volt nehéz dolgunk, hisz a Káli-medencében rengeteg művész él, rögtön ott volt a szomszédos Kisörsön Dresch Mihály, Somogyi Győző, Raffay Dávid, de Sebestyén Mártát, Snétberger Ferencet és tanítványait is említhetném. Gyémánt Bálint, Harcsa Veronika, Pál István Szalonna is vendégünk volt, és még sorolhatnám a nevesebbnél nevesebb művészeket.
Először a barátaink, rokonaink voltak a szervezők, de mostanra kiforrotta magát a rendezvény, egy kiváló, fiatal művészeti vezető és profi csapata irányítja a fesztivált, ami ennek ellenére megmaradt igazi, családias, közösségteremtő ünnepnek. Olyannak, ahová a fiatalok a szerelmükkel, a barátaikkal mennek, a magam korabeliek pedig az unokáikkal. És együtt örülünk a dzsessznek, a nép- és a komolyzenének, élvezzük a művészeti előadásokat, a kiállításokat.
Kalmár András
2024. augusztus 1.