2007-től megtörtént az akkori törvények értelmében az egész szektor liberalizációja. Nem kívánom értékelni, összességében jó vagy rossz volt-e ez, de tény, hogy nagyon sok aranyásó gondolta úgy: akármilyen úton-módon, de patikát hoz létre. Így számos nagykereskedőnek rövid időn belül óriási kintlévőségei halmozódtak fel fedezet nélkül, vagyis nagyon-nagyon szigorúan meg kellett nézni, kivel kerülünk kereskedelmi kapcsolatba, hiszen a nagykereskedelem halasztott fizetéssel dolgozik, akkoriban 30-60, sőt esetenként 90 nap után fizették a számlákat.
Mennyire volt nehéz eligazodni ilyen körülmények között?
A PHOENIX nagyon szigorú volt ebben a tekintetben, körültekintően megválogatta, milyen szereplőkkel kerül kereskedelmi kapcsolatba, amire nagyon büszke vagyok. 2010-ben megváltozott a törvényi szabályozás, de a veszteségek egy ideig tovább növekedtek. Összességében a PHOENIX veszítette a legkevesebbet a kintlevőségek miatt. Volt olyan kisebb nagykereskedő, amelyik csődbe ment, és az akkor harmadik legnagyobb nagykereskedőnél is ekkoriban kezdődött meg az a folyamat, amelynek a végén, hat-hét évvel később felfüggesztették az ilyen irányú tevékenységüket. A 2010-es évek közepére teljesen normalizálódott a gyógyszertárak helyzete, és nagyon jó fizetővé váltak. Más kérdés, hogy a 2020-as évektől – az ismert okoknál fogva – megint nehezebb helyzetbe kerül az ágazat... 2013 novemberében jelent meg a gyógyszerek helyes forgalmazási gyakorlatáról (GDP) szóló EU-irány-mutatás, mely a tagországok részére kötelező volt, ennek szellemében kellett megvalósítanunk, hogy a gyógyszerek a gyártótól kikerülve mindenféle minőségromlás nélkül juthassanak el a patikákig. Ez a raktározás, tárolás, szállítás során végig szigorúan klimatizált körülményeket kíván, ezenfelül egyes speciális gyógyszereket 2-8 Celsius fok között, vagy adott esetben fagyasztva kell tartani. Mi ennek már rövid időn belül megfeleltünk. Ez így, elmondva viszonylag egyszerűnek látszik, de ettől még komoly kihívás volt, klimatizálni kellett a gyógyszer egész „életét”. És gondoljunk bele a mai energia- és üzemanyagárakba! 2019-ben vezették be a receptköteles gyógyszereknél az egyedi azonosító rendszert. Ez eleinte kissé döcögött, de Magyarországon összességében – más országokkal ellentétben – szinte alig volt vele probléma.
Mindeközben folyt a verseny a nagykereskedelmi piacon. A tizenhat évből mindössze három olyan volt, amikor a patikai piacon nem a PHOENIX volt az első. Magyarországon, ráadásul az egyikben a legnagyobb riválisunk akvirált egy meglehetősen nagy kereskedelmi vállalatot. A mai napig jó érzés tölt el, ha erre gondolok, és amiatt is, hogy látom: azóta is így megy tovább a vállalat.
E sok eredmény közül akkor erre a legbüszkébb?
Mindenképpen kiemelendő, hogy nem egyedül én határoztam meg a cég életét: ekkora üzemnél kitalálhat az ember bármit, ha nincsenek meg hozzá a megfelelő kollégái, semmit sem tud elérni. Ezért arra vagyok a legbüszkébb, hogy olyan csapatot sikerült vezetnem, amelyik mindig meg tudott felelni a felmerülő kihívásoknak. És arra is, hogy az előbb említett liberalizációs körülmények között nagyon keveset vesztettünk a riválisokhoz képest, összességében az évtizedek során végig magas színvonalon tudtunk megfelelni a követelményrendszernek.
Mögöttünk a világjárvány két és fél éve, nyakunkon az újabb világgazdasági válság. Hogy látja ma a gyógyszertárak, illetőleg a gyógyszerészek helyzetét, megbecsültségét az elmúlt évek fejle ményeinek függvényében?
Nehéz kérdés. 2014-15-16 körül a gyógyszertárak egyfajta kegyelmi állapotot éltek meg, és igen jó körülmények között működhettek, de azóta folyamatos változásban vannak. A Covid is megterhelt bennünket, aztán megérkezett az inflációs időszak. Minden, amire a patikáknak szüksége van, drágul, a forgalmuk egy jelentős része azonban kötelező, megszabott árréssel zajlik, és a többi termékkörben is elég nagy a verseny. A létük tehát az árképzéstől függ. Tudom, örök vita, hogy a gyógyszertár kereskedelmi vagy egészségügyi intézmény. Szerintem olyan egészségügyi intézmény, amely kereskedelemből tartja fenn magát, ehhez viszont olyan bevételek szükségesek, amelyek fedezik a működési költségeket. Az utóbbi időszakban tehát fokozottan nehéz dolguk van a patikáknak. Ráadásul a járvány is érdekes helyzetet teremtett: a súlyos pandémia-időszak alatt a lakosság számára egyedül a gyógyszertárak voltak végig nyitva, és a nagykereskedők a korlátozások közepette is folyamatos megfelelési kényszer mellett dolgoztak. Ez sem volt könnyű, jelenleg pedig nem várható, hogy gyorsan javulna a gazdasági környezet. A 2008–2009-es válság egészen más jellegű volt, talán bizonyos szempontból nehezebb, de egy idő után láttuk a végét. A mostaninak nem látjuk.
A fiatalok mennyire látnak perspektívát a gyógyszerészi pályán? Több szakemberrel is beszéltem az utóbbi hetekben a kérdésről, és szinte egyöntetűen úgy vélték: nagyon alacsony a szakma megbecsültsége.
Azért hozzátenném: a témában végzett felmérések általában azt mutatják, magas a szakma elismertsége, bár némileg erodálódott az utóbbi időben. Ugyanakkor manapság minden szakmának nagyobb a kritikája, hiszen jobban belelátnak az emberek a munkánkba, a negatívumokat a hírek is egyből hozzák pillanatok alatt. De óva intenék attól, hogy temetni kezdjük a gyógyszerészet presztízsét, ezt ugyanis nem lehet csak és kizárólag anyagi szempontok mentén mérni. Nagyszerű példa a gyógyszertárak Covid alatti helytállása, amikor a betegek még a háziorvost sem érték el mindig. Lehet őket természetesen tejfölárusként aposztrofálni, de ez inkább a kijelentőt minősíti – no meg a gyenge érdekvédelmet. A hazai rendszer behatárolja a tulajdonosok számát, így közülük sokan eleve elvárták a gyerekeiktől, hogy valamelyikük legyen gyógyszerész. Ezáltal sok másodgenerációs gyógyszerészcsalád létezik. Ugyanakkor én is úgy látom: kifelé jobban kellene építeni a szakma imázsát, mert sok fiatal egyáltalán nem ismeri a gyógyszertárak és a gyógyszerészek munkáját. Ez mindenre vonatkozik, a gyógyszertárakra, a nagykereskedelemre, a gyártásra. Ezzel persze nem azt mondom, hogy nincs baj a megbecsülésünkkel, de igyekszem a pozitívumokat nézni.
Milyen tanácsot adna ma egy pályakezdő gyógyszerésznek, ha például az egyik unokája indulna ebbe az irányba?
Támogatnám ebben a szándékában, elmagyaráznám neki az előnyöket és a hátrányokat, de erőltetni nem szabad ezt. Gyógyszerészet mindig volt, mindig lesz és most is van, más kérdés, hogy ez a szakma is teljesen átalakul, ma már sok mindennek másképp kellene működnie, modernebb szemlélettel. Erről komoly viták folynak: a marketingre például rengetegen ma is ördögként tekintenek, de én mindig annak a híve voltam, hogy legyünk nyitottak a jövő irányába. És az én véleményem is állandóan változik, hiszen az ember sosem ugyanaz. Az elmúlt három év szempontjából kicsit szerencsésnek is tekintem magam, hiszen 2020. február 1-jén mentem nyugdíjba, és nem irigyeltem az utódaimat az utána következett nehéz két és fél évért.
