Amikor írom ezt a cikket, visszagondolok arra a csodálatos érzésre, ami magával ragadott Dócsék békéscsabai kertjében, az október csendje, a szeretett arcok és Viktor, a fekete-fehér-tarka kutyus figyelő tekintete.
Igen, ez a békés megyei ősz a fájdalmasan hívogató. Azonban a melankolikus kép változik, mert megjelenik ifjú Dócs János és már vibrál a levegő, kiderül nincs is olyan csend, a szomszédban fát fűrészelnek.
Körülöttem ülnek a család tagjai, akik szabaddá tudták tenni magukat. Idősebb dr. Dócs János gyógyszerész úr, felesége dr. Dócs Jánosné dr. Trnoszky Katalin, ifjabb dr. Dócs János és Viktor, a négylábú.
„Kisjanival” kezdjük a beszélgetést, mert neki mennie kell a patikába. Mosolyog a szeme, az arca, úgy tűnik tele van energiával.
János miért választja a gyógyszerész hivatást két gyógyszerész gyermeke?
Tiszta a környezet, és mert intelligensnek és hitelesnek kell lennie annak, aki a táraasztal túlsó oldalán áll szemben a beteg emberrel. Na és mert biztos állásnak tűnt!?
Öntől még megkérdezhetem mikor született?
1963-ban, Békéscsabán jártam iskolába, a középiskola neve Rózsa Ferenc Gimnázium volt. Az egyetemre elsőre felvettek. Ott vízilabdáztam, folytatva a család, főleg Édesanyám példamutató sportos életét, de később belevesztem a gyakorlatok végtelen útvesztőjébe, és eltűnt a szabadidő.
Kitől tanult, ki volt az, aki példát mutatott milyennek kell lennie egy igazi gyógyszerésznek?
Dr. Szeberényi Sárától (Szerk.: a gyógyszerésznő valóban példamutató szakember, ezt én is tanúsíthatom).
János, amikor végzett 1988-ban, Önnek is először pendliznie kellett?
Igen, de azután 1991-ben izgalmas lehetőség kínálkozott számomra, elmehettem több hónapra Angliába az ottani helyzetet megismerni, a „magán” világot. Így amikor 1992-ben alkalom adódott patikát nyitni, Békéscsabán megnyitottuk az első jogelőd nélküli gyógyszertárat kb. 70 m2-en.
Akkor hogy telhettek a napjaik?
Állandóan úton volt valaki, hol Szegedre, hol Kecskemétre, Debrecenbe mentünk gyógyszerért, a betegek tudták bármilyen nagy erőfeszítéssel, de mindent előteremtünk. Őszintén mondom, akkor meg is érte!
Hallottam a szüleitől, hogy van két stramm fia.
Igen. 1992-ben megnősültem, feleségem Szappanos Éva, tanárnő, belsőépítész és mezőgazdász. 1993-ban megszületett a ötödik János, aki ma már orvostanhallgató. (Szerk.: sikerült megismernem, mert jött petrezselyemzöldjéért, amit a nagymama kertjében szedett és rohant is el, mert másnap vizsgáznia kellett).
1997-ben Márton látta meg a napvilágot, aki Gödöllőre az Agrártudományi Egyetemre készül felvételizni.
Még valamiről beszélnünk kell, egy kis történelem és természetrajz. Valamikor itt a Kőrösök vidékén tölgyes-makkos erdők voltak, a disznókat kihajtották (Arany, Sinka és sokan mások is megemlítik verseikben) makkoltatták őket. Most az Unió ad támogatást erdőtelepítésre, mert ez az ökoszisztéma a száraz, de a vizes területet is kedveli. Márton fiam szívvel-lélekkel az ügy mellé állt, persze én is. Hogy ez nem gyógyszerészet? Nem ez a lényeg, hanem az, hogy amit az ember csinál, 100 százalékos erőbedobással tegye.
Ámen. Úgy legyen.
Az Olvasónak elárulom annak ellenére, hogy Kisjaninak sietnie kell a patikába, mégis belemerültünk a vitába: milyen is a jelenlegi helyzet, melynek taglalásában dr. Trnoszky Katalin, Kisjani Édesanyja is keményen érvel, hiszen - mint nem régen munkáját abbahagyó gyógyszertárvezető - van értékes tapasztalata, hogy milyen kemény kihívás ma a beosztottaknak tisztességes jövedelmet és a patika üzemeltethetőségét biztosítani.
Kati mi 1965-ben a békéscsabai 1.sz. Patikában ismerkedtünk meg, mert az én főnököm Benedek Lászlóné a 14/8-as patika vezetője elment 1 hónap szabadságra és az államvizsga gyakorlatot így nálatok, a 14/1-ben folytattam. Te és Sára voltatok a csendes, biztos pont, akikbe kapaszkodni lehetett a nyüzsgő, nőkkel teli, számomra átláthatatlan gyógyszerkiadó, -készítő műhelyben. Akkor nem volt idő és bátorságom sem, hogy másról is beszélgessek Veled a szakmán kívül, most pótoljuk.
1939-ben Békéscsabán születtem. Édesanyám és Édesapám, aki műszaki kereskedő és villanyszerelő kisiparos volt, itt éltek. Családom neve meghatározója volt az akkor fejlődésnek indult élénk, fellendülő iparos és kereskedelmi életnek itt a megyeszékhelyen. A kulturális- és sportélet is példaértékű volt. A Lórántffy Zsuzsanna Gimnáziumba jártam, 15 éves koromtól teniszeztem. (Szerk.: ami látszik is még ma is a beszélgetőpartnerem tartásán.) Az országos első 10 ifi-játékos között én is szerepeltem. 1957-ben érettségiztem, a származásom miatt nem számíthattam arra, hogy bárhová is simán felvegyenek, annak ellenére, hogy kiváló eredménnyel, miniszteri dicsérettel végeztem. Az edzőm mondta: „próbáld meg a gyógyszerészetet!”. Elmentem a KISZ Bizottságba, ahol sporteredményeim és a kitüntetés szépített az „E” kategóriás szörnyű besoroláson. Felvettek a szegedi Gyógyszerész Karra.
Mikor ismerkedtél meg az itt most csendesen ülő Dócs Jánossal, férjeddel?
Nem tudom emlékszel-e Békés megye kiváló tehetségű fiatal gyógyszerészére, dr. Csajtál Miklósra? Ő mutatta be Jánost.
Ki ne emlékezne Miklósra, a gentlemenre, a precíz patikusra? Most János el kell mesélned a Te eddigi életed, mert ettől kezdve összekapcsolódik a Sorsotok.
Édesapám Dócs János gabonakereskedő volt, Édesanyámmal Behán Margittal Újkígyóson laktak. Egyébként 1933-ban születtem, apácák nevelték ott a falu gyerekeit, így engem is 5 évig, majd Csabára kerültem az Evangélikus Gimnázium tanulója lettem. Tudod most is, ahogy visszaemlékezem, látom őket, mármint a tanárokat szálfatartással öltönyben, ingben sosem láttuk őket, nagyon szigorúak voltak, de ennek meg is volt az eredménye. Agrármérnök szerettem volna lenni. Nem vettek fel helyhiány miatt, az én származásom sem volt kívánatos. Emlékszel Lukács Tiborra? Ő ment Szegedre felvételizni az egyetemre és szólt, menjek vele. Azt sem tudtam mit kell tudni az orvos- vagy gyógyszerészkar felvételijére. Kabaréba illő volt, ahogy ide-oda sodródtam, de felvettek mind a kettőnket.
Hogyan barátkoztál meg a mezőgazdaság helyett a gyógyszerészettel?
A kémián keresztül lassan megszerettem a többit is. 1957-ben államvizsgáztam, Sarkadon kezdtem a pályám, Gyomán már gyógyszertárvezetőként dolgoztam. Nagyon jó hely volt, jól éreztem ott magam.
Mikor házasodtatok? Kisjanin kívül van egy leányotok, meséljetek róla is.
1961-ben házasodtunk. 1962-től Békéscsabán a 14/1-ben dolgoztunk. 1963-ban – mint már tudod – megszületett Kisjani, 1968-ban Katalin. Kati kiskorában versenyúszó volt, majd jó pár évig versenytáncos. Ma már a szenior úszóversenyek résztvevője és versenyszerűen teniszezik. Sokszor együtt játszunk még ma is. Ő közgazdász és külkereskedő, férje Dr Vincze Gábor, neves pszichiáter. Van két unokánk tőlük is. 1991-ben megszületett Vincze Gábor Gellért, aki Budapesten szigorló orvostanhallgató, vízipólós mellesleg és teniszezik. 1997-ben született Vincze Dávid Edgár, ő gimnazista, szintén vízipólós, megszállott természetbarát, szeret madár lesen figyelni és az agrár képzés felé tendál. Tehát itt is fertőződött a két fiú a nagymama sportladiségével.
János Te hány évig dolgoztál az 1-esben?
20 évig, majd a vezetője lettem 1966-tól. 50 ember dolgozott akkor ott.
Most pedig röviden összefoglaljuk azokat a fontos eseményeket, amelyeket még meg kell osztanunk a tisztelt Olvasókkal.
Te Katikám 1996-tól privatizáltál és analitikus, szervezési és hálózati hatástan szakgyógyszerész vagy, OGYI gyógyszerismertető. Oktattál asszisztenseknek hatástant, 22 államvizsgásod volt és ami lényeges, a 14/10 Gyógyszertárat 47 évig vezetted, privatizálás után „Kazinczy” név alatt.
Említsük meg kitüntetéseidet.
Amint láttam, egy hatalmas üveges szekrény tele van kristály és herendi porcelán trófeákkal. Az ember fia csak bámul, hogy tudtál ilyen csodálatos eredményeket elérni. Katinak elárulhatom: a Fenyves Hotel tulajdonosa, Ancsin György igazgató úr azt mondta, ő szerette ugyan a teniszt, de abban az időben egy nagyon csinos és bombajátékos kislány miatt járt ki a mérkőzésekre, és ez Te voltál.
Mondanál néhány szót a kitüntetéseidről, azok rád gyakorolt hatásáról?
Munkám elimeréséül 2001-ben Mikula István miniszter „Pro Sanitate” kitüntetésben részesített. 2004-ben Tantus amor operis pharmaciae emlékérmet kaptam. Ezeknek rendkívüli módon örültem, de talán az igazi örömet a munkatársaim és főleg a betegeim szeretete jelentett. Minden nap boldogan és örömmel mentem dolgozni. Most pedig örülök a nyugodt nyugdíjas éveknek, melyeket férjem, gyermekeim és 4 fiú unokám körében elégedetten tölthetek.
János, mesélj a hobbidról!
37 éve járok le Medgyesegyházára, járjuk az erdőt, figyeljük a vadakat, most már jönnek velem az unokáim is, Márton és Dávid. Elégedetté tesz, hogy mennyire értik és szeretik a természetet, a csendet és tenni is akarnak annak megőrzése érdekében.
János, azt meg sem említettük, hogy Te a Békés megyei Gyógyszertári Központ igazgatója is voltál 1986-92 között. Ettől az időtől pedig nyugdíjas, aki bejár minden nap a patikába, hogy Kisjani tudja intézni ügyeit, és tudjon hódolni ő is a szenvedélyének, a természetnek és a vadászat istenének.
Van még egy mások számára talán „furcsa” szokásom. Örülök, hogy Te megérted és ahogy az arcod láttam, mintha irigyelnél miatta. Szeretek kijárni a temetőbe és megállni egy-egy ismerős, kolléga sírjánál és emlékezni, csendben járni a sírok között. (Szerk.: Kedves Olvasó, amint e sorokat írom, Mindenszentek napját ünnepeljük – van ezekben a sorokban bizonyosság – semmi nincs véletlenül.)
Ugye kedves Olvasó, a Viharsarokban is lehet értelmes és irigylésre méltó életet élni? A történetek alátámasztják, hogy a munka, a hobbi, a kedvenc időtöltés együtt bearanyozzák az életet, csak ezt észre kell vennünk!
G.M.A.
2015. január