Visszagondolva a társaságra, a miliőre kellemes képek villannak fel bennem. Először kolléganőmmel Dr. Ávédné Dr. Várkonyi Tímea gyógyszerész kolléganővel ismerkedtem. Az Olvasók ne lepődjenek meg, neki is van beceneve, én is így szólítom az Olvasó engedelmével.
Titi, miután nem ismerlek közelebbről, mutasd be kérlek családodat és magadat!
Szegeden születtem, édesapám Dr. Várkonyi Bernát a Kolloid Kémia Tanszék helyettes vezetője volt. Édesanyám Gera Mária gyémántdiplomás tanítónő. Négyen vagyunk testvérek, a nővérem és az öcsém pedagógusok lettek, a bátyám és én vegyészek szeretettünk volna lenni, de más pályára sodort bennünket az élet. A Szegedi Hámán Kató Általános Iskolába jártam. A kémia mindig az érdeklődésem középpontjában állt, így a Radnóti Miklós Gimnázium kémia tagozatára iratkoztam be. Nagyon nagy szeretettel gondolok vissza Bábitzky Edéné Kati nénire. Neki köszönhetem, hogy a -kötelezően- fizikából írt felvételi írásbeli dolgozatom nagyon jól sikerült, s így felvételt nyertem a SZOTE Gyógyszerész karára. Feladtam vegyészmérnöki terveimet, és úgy érzem jól döntöttem.
Kik voltak a kedvenc tanáraid?
Nagyon szerencsés voltam, mert abban az időben nagyon kiváló oktatóink voltak. Sajnos sokan nem élnek már közülük. Nagy tisztelettel, hálával gondolok valamennyiükre. Szerettem tanulni, jó volt egyetemistaként Szegeden élni. Tudományos diákkörösként a Gyógynövény és Drogismereti Intézetben dolgozhattam. Nagyon szerettem ezt a munkát. Előadást tartani azonban nem szerettem.
Ahogy Rád nézek, az az érzésem, hogy a diákköri munkával nem fejeződött be a tudományos tevékenységed.
Valóban nem, mert végzés után a Gyógyszerhatástani Intézetben két és fél évig tudományos ösztöndíjas gyakornokként gyakorlatot vezettem, és közben a kutatási munkám is folytattam Dr. Minker Emil professzor úr irányítása alatt.
Örök hálával tartozom Zsoldosné Ildikónak, a szeretetteljes segítségért, amit az egyetemen eltöltött éveimben kaptam Tőle.
Közben a doktor úr befejezte a rendelést. Megérkezése után leült közénk és a beszélgetés fonala már elvesztette a kronológiai sorrendet, mert a magánéletük alakulását sokkal szemléletesebben mutatta be Ávéd doktor, utalva a tradícióra, hogy első a tanulás, majd amikor már végzettség van – jelen esetben diploma – a házasság ezután köttetik. Az az igazság az én szüleim is folyton ezt hangoztatták és nem azt, hogy az egyetemen férjhez kell menni, mert ha nem… .
A közénk ülő férj átveszi a szót. „Első látásra szerelem” – mondja a doktor úr. „Képzelje el Margitka, 6 évig udvaroltam és az avatásom napján, 1982. szeptember 11-én volt az esküvőnk.”
Egy házaspár közös életének első fontos napját tudtuk meg, de elnézést kell kérnem a férjtől, hiszen a feleség életének is fontos napja ez a dátum és a közös életüket hadd ismerjük meg az ő szemszögéből úgy, hogy a másik fél csak kiegészíti az emlékeket, amit mi örömmel fogadunk.
Titi, mikor születtek a gyerekek és hol dolgoztál?
Gyógyszertárban, az államvizsgás gyakorlatot nem számítva Mindszenten kezdtem dolgozni. 1983-ban megszületett János fiunk, aki informatikus mérnök. Mivel mindig is érdekelte a zene, így a Zeneakadémiát is elvégezte mester fokon. Szaxofon művész és zenetanár. A második gyermekünk László, 1987-ben született, jelenleg belgyógyász szakorvos-jelölt.
1985-ben, kutató munkámat befejeztem, és „doctor pharmaciae” lettem. 1992-ben, a szükséges gyakorlati idő letelte után szakgyógyszerészi vizsgát tettem. A témám nem volt más, mint egy patika beindításának nem éppen könnyű folyamata. A beígért „rendszerváltás” bizonytalansága által ösztönözve és a törvény adta lehetőségeket kihasználva nyitottuk meg a Kamilla Patikát.
Mi a célod, mi a legfontosabb?
Amit a legfontosabbnak érzek, hogy szaktudásom állandó fejlesztésével, az emberek iránti tisztelettel szeretném elnyerni a mindszentiek szeretetét és megbecsülését.
S ami a legnagyobb örömet szerzi jelenleg a számomra az az, hogy szüleimmel együtt örülhetünk a boldog házasságban élő gyermekeink sikerének. Igyekszem jó anya, anyós és nagymama lenni, ha a Teremtő is úgy akarja.
Kedves Doktornő, köszönöm a beszélgetést, ha megengeded, most a doktor úrral, egy másik kiváló szakemberrel folytatjuk a beszélgetést.
Amikor belépett, már akkor rácsodálkoztam az emberre, hiszen ő egy a betegei által piedesztálra emelt SZAKEMBER – így, csupa nagybetűvel, hiszen betegei és támogatói szavazatai alapján praxisa 2017-ben 25500 szavazattal Az ÉV PRAXISA A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN díj első helyezettje lett.
A mindszenti főorvos úr az egyetemen előad, az orvosok graduális és posztgraduális képzésében is részt vesz, a körzete akkreditált és jelenleg is van két rezidense.
Miben más, mint a többi kollégája? Megvan mindene, ami emberré teszi. Már a beszélgetés alatt feltűnik, hogy érdekli az, ami körülveszi. Nem ideges, ha a telefon csörög, felveszi. A családtagjai, azok fotói és történetük büszkévé teszik; van is mire, hisz az ő példájuknak köszönhetően vált azzá, aki.
Honnan származik, hol született és kik voltak a szülei?
Édesapám Dr. Ávéd László Gyergyóalfaluban (Erdély) született. 1944-ben óvóhelyen, Kolozsváron avatták orvossá, és ugyanott kapták a sasos behívót is. Így a háború magyar katonaként Franciaországba sodorta, ahol amerikai fogságba került. Onnan szabadulva szeretett volna édesanyjához hazatérni Kolozsvárra, de a román követség lépcsőjén egy régi középiskolai osztálytársával találkozott, aki elmondta, hogy ne menjen haza, mert a magyar fiúkból nagyon sokakat, mint katonaszökevényt letartóztatják a határon, és elviszik a Duna-deltába őket büntetőtáborba. (Azt tudja mindenki, mit jelentett ez akkor.) Így nem ment haza Kolozsvárra, hanem rokonoknál élt Csongrádon, és Szentesen a kórházban dolgozott. A szentesi tartózkodása alatt ismerkedett meg későbbi feleségével, édesanyánkkal, Adamkovics Évával. Szüleink házasságkötésüktől, azaz 1947-től halálukig éltek itt Mindszenten, máig megbecsült orvos-tanár házaspárként, hálával és szeretettel emlékeznek rájuk a mindszentiek. Mi a feleségemmel, Titivel is így szeretnénk élni, kölcsönös megbecsülésben, szeretetben.
Két nővérem van, az idősebb Mária műszaki egyetemet végzett elektromérnök, majd tanári diplomát is szerezett, ma is tanít. Fiatalabb Kata, ő fül-orr-gégész főorvos. Mindketten Budapesten élnek. A szüleink nem presszionáltak, a jövőbeni életünk alakításába nem igazán szóltak bele, de tanácsokkal elláttak. Láttuk a példát és az követésre ösztönzött bennünket. Így a pályaválasztásnál számomra nem is jött más szóba csak az orvosi kar. A gimnáziumban biológia-kémia szakra mentem Hódmezővásárhelyre. A Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségiztem 1976-ban, és még ebben az évben felvételt is nyertem az akkor még SZOTE-nak hívott egyetemre.
A megismerkedésünk a feleségemmel sorsszerű volt, házasságunkról pedig már az előzőekben beszéltünk. 1982. október 1-től dolgozom itt, fél éves kötelező belgyógyászat gyakorlatom letöltését is ekkor kezdtem, mely idő alatt Édesapám helyettesített.
Mi határozta meg a jellemét és az életét?
Édesapám nagy vadász is volt. 2 éves koromtól vitt magával. Ezeken a csendes, meghitt, mégis férfias beszélgetéseken, a vadak és az erdő életét figyelve sok-sok tapasztalatot szerezhetett felnőtt és gyerek egyaránt. Nagyon tömör, lényegre törő, meghitt beszélgetések voltak ezek, suttogva a magaslesen... A mi apa-fiú viszonyunkat is meghatározták és feledhetetlenné tették. Úgy, ahogy Margitka rákérdezett, igen, Fekete István módra vadásztunk és éltünk az erdőben. Édesanyánk szeretettel teli szigorúsága, következetessége, örök életre példa és soha nem feledhető. Mindenben segített, mellettünk állt, de megkövetelte, hogy teljesítsünk önerőből. A kötelességtudatot nagyon belénk nevelték!
Szüleink szerették a régi vidéki élet tárgyi bizonyítékait, én is szeretem és gyűjtöm a kezdetektől. Ha valaki örömöt akar okozni, elhozza ezeket a „haszontalan” tárgyakat. Nagy felelősséget, és tiszteletet érzek a rám bízott tárgyak iránt. Azok mind egy élet, egy emberi sors tanúi…!
Akkor elérkeztünk a jövetelünk másik fontos céljához, hogy megnézzük azt a gyűjteményt, amellyel a mindszenti főorvos úr jogosan büszkélkedhet, és már többször ki is állított. Belépve a szobákba megelevenednek a régmúlt idők rendelői, a régi receptek és sok-sok értékes emléke ennek a hivatásnak. Ezek nagy része mindszenti lelet, így a mindszentiek adományozása. Azonban ahogy híre ment a gyűjteménynek, az ország egyéb helyeiről is kapott régi tárgyakat és leleteket a doktor úr.
Tervbe van véve, és tudvalevő, hogy nem lesz egyszerű, de rendszerezni kell a gyűjtemény anyagát. Bízunk abban, hogy egy állandó kiállítást is fogunk rendezni ebből a gyűjteményből, amely azért már most is látogatható, csak előre kell szólni.
Beszélgetésünk során az is kiderült, Önök nem érzik magukat „vidékieknek”, hiszen a könyvek, a színház, a kiállítás, a társaság és saját tájékozottságuk szinten tartása minden szempontból elérhető, csak igényesnek kell lenni. Az ismeretek megszerzésének megszervezése azonban nem egyszerű feladat, főleg, ha két egészségügyben dolgozó diplomásról van szó.
Ilyen szempontból lehet így fogalmazni - teszi hozzá a főorvos úr -, de én büszke vagyok arra, hogy Mindszenten éltem és élek, ami korábban falu, majd nagyközség volt, most pedig város, de az én kis falumra nagyon szívesen emlékszem vissza. S mint ilyen, azért ez mégis csak „vidék”. Talán úgy lehet fogalmazni vagy másként írni erről, hogy szeretnénk azt megmutatni, hogy hogyan lehet értékes életet élni minden körülményben!
Kedves Doktor úr, kérem, röviden mondja el még mivel foglalkozott és mi érdekli a betegei egészségi állapotán és a családján kívül?
Nagyon röviden, ahogy azt Ön is mondta, részt veszek az egyetemen a graduális és posztgraduális oktatásban. Közel harminc éve a medikusok egyik záró államvizsga bizottságának vagyok én is tagja. Bizony ezek a megbízatások nagyon nagy megtiszteltetések! A gyűjteményt gyarapítani és rendezni, szignálni kell. Szeretem a néprajzot, régi viseleteket gyűjtök (1973-ban és 1974-ben harmadmagammal volt szerencsém, a nem rég elhunyt Kallós Zoli bácsival néhány napot együtt Erdélyben tölteni, láttam ő hogyan dolgozik, és találkoztam nála Korniss Péter fotóművésszel is. Életem egyik meghatározó élményei voltak ezek az utak. Csodálatos emberekkel találkoztam, és egyes családokkal még ma is tartom a kapcsolatot).
Az építészet is foglalkoztat, csak úgy alapszinten, kedvencem a szecesszió, mivel egy mindszenti ilyen stílusú ház felújításának lehetőségén munkálkodok már közel tíz éve. A napokban jön ki a nyomdából, a „Mindszenthez kötődő orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek életrajzai” című általam szerkesztett és kiadott könyv harmadik kiadása. Másfél év alatt sikerült aktualizálni az anyagot. A könyvben szereplő kollégáknak négy évente rendezek találkozót, a „Mindszenti napok” rendezvénysorozat keretein belül. Néha, ha van időm, bütykölgetek, ötvösködök is, no ezt csak nagyon alapszinten! Azután itt állnak az udvaron a garázsban a mindszenti matuzsálem-kocsik, melyek szintén gondoskodást, felújítást, karbantartást igényelnek, mégis szeretem őket. Tagja vagyok a mindszenti Városvédő Egyesületnek, a Veterán Egyesületnek, ahol próbálok a munkában és a rendezvények szervezésében segíteni. Régi szenvedélyemre, a vadászatra is kell egy kis időt szakítani, és a vadászcimborákkal találkozni. A legfontosabb azért mégis az, hogy minden akarat és kitartás kérdése. Értelmesen, értékesen érdemes élni, és szerencsére ebben itt a háttér a feleségem, aki mindenben támogat, kéz a kézben megyünk előre.
Kedves Vendéglátóink, köszönöm a gondviselésnek, hogy két ilyen embert ismerhettem meg.
Befejezésül a doktor úr egyik betege által írt verset szeretnénk megosztani a kedves Olvasóval.
Köszönöm a beszélgetést!
G.M.A.
2018. augusztus
