Hab a tortán, hogy ismernünk is kell egymást, hiszen a Viharsarokban született, és ott kezdte a gyógyszerészi hivatása gyakorlását. Szerintem mindketten izgatottan vártuk a találkozást szűk 50 év eltelte után.
Ibolya, az első kérdésem, rokona vagy Boncza Bertának, Ady Endre feleségének?
Igen, ő az unoka nagynéném volt, sajnos tudtommal én vagyok az utolsó, aki ezt a vezetéknevet viseli.
Ahogy figyellek, 10 fiatalnak nincs ennyi lelkesedése, humora és mesélő kedve. Úgy érzem, nem fogok unatkozni! Akkor kezdjük az 1800-as évek végén, mi történt Aradon?
1886. január 21-én megszületett édesapám, Boncza Mózes (Tóth Árpád nagy költőnkkel egy napon). Felnőttként ortopéd cipő üzlete volt Békéscsabán a Thurzó utcában, 12 segéddel dolgozott. Sok volt a munkája, hiszen a gyermekparalízis szedte áldozatait. Egy társasági összejövetelen ismerkedett meg Zsapka főintézőék házában a gyerekek melletti freulein-ként alkalmazott, elszegényedett békéstarhosi, „hét szilvafás” nemes család leányával, Megyeri Püski Máriával, későbbi édesanyámmal. Mivel édesapám több mint 20 évvel idősebb volt, nem gondolták, hogy az isteni gondviselés megáldja házasságukat egy gyermekkel, aki 1945. március 25-én megszületett. Ez a nap, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja akkor egy napra esett Virágvasárnappal, dupla ünnep volt. Édesapám a gyönyörű szép kertjében szedett ibolyacsokorral köszöntötte feleségét, Máriát és a kis jövevényt, aki én voltam. Így lettem Ibolya, de édesapám mindig Violkámnak nevezett.
Hány éves volt akkor édesapád?
59, és ettől kezdve sokszor elhagyta száját a fohász: „Istenem, adj erőt, hogy fel tudjam nevelni!”. Édesanyám agyvérzést kapott, és így a nevelésem, felügyeletem édesapámra hárult. Sokat hallottam tőle: „Neked mindent kell tudni!”. Ezzel arra utalt, hogy neki nem lesz elég ideje velem lenni, és a háború utáni politikai helyzet változására is utalt, ami sújtotta a magántulajdonnal rendelkezőket. Én voltam a burzsuj kizsákmányoló gyermeke, népellenség és osztályidegen.
Milyen volt a kapcsolatotok, mesélt Neked?
Nem lépett be a cipész szövetkezetbe, így már csak javítást vállalhatott. Ültem vele szemben a másik cipész széken, és sokat mesélt, nevelt, próbált felkészíteni az „Életre”. 1950-ben mindenünket elvették, kulák listára kerültünk. A házba idegeneket költöztettek be, mi a mosókonyhába húzódhattunk meg. Lakóink az MNDSz és az ÁVO, valamint a rendőrség lett. A gimnázium csak édes álom lehetett számomra. Hiába voltam kitűnő tanuló, helyszűke miatt mindenhonnan eltanácsoltak.
Hogyan tudtál mégis bejutni a középiskolába?
Debrecenben a Szvetics volt a katolikus középiskola, és ott a nővérek igen szegények voltak. Az apácák között volt egy békéscsabai, aki ha hazajött, egy zsák eldeformálódott cipőt hozott javításra édesapámnak. Meghallgatta az elkeseredett kifakadását, hogy hiába vagyok kitűnő tanuló, nem mehetek középiskolába. A nővér tanácsolta, menjek hozzájuk, ott nincs megkülönböztetés, csak tanulás. Így ősszel, a nővér kíséretével bevonultam I. gimnazistaként a zárdába. Nagyon hiányoztunk édesapámmal egymásnak.
Hogyan sikerült átmenned általános gimnáziumba?
Vissza kell mennünk a történelemben egészen a nyilas megszállásig (II. Világháború). Édesapám akkor Fock Károly bankárt és családját bújtatta. Jenő, az unokaöccsük is velük volt, aki amikor én 18 éves lettem, a kormány tagja lett. Amikor Békéscsabán járt, felkereste édesapámat és felhívta figyelmét, hogy most már átvehet más gimnázium is, mint gimnáziumi tanulót.
Amint az elbeszélésedből kitűnik, nagyon sok minden érdekelt, mint például a tánc, de szerettél énekelni is. Tehát egy zárt világból, a zárdából kikerülve, a Rózsa Ferenc Gimnázium tanulójaként kinyílt számodra a világ és a Balassi Táncegyüttesben táncoltál 3 évig.
Mi volt még, ami komolyan érdekelt és mi szerettél volna lenni?
Nagyon sokat olvastam, és a történelem is nagyon lekötötte a figyelmem. Tanárnő szerettem volna lenni. Volt még valami fontos az életemben, jártam templomba. Így bizony a fiatalság nevelésére abban az időben nem lehettem alkalmas! Nem maradt más választásom, el kellett menni dolgozni továbbtanulás helyett. 1956 őszén a lakásunkba beköltöztetett szervek eltűntek. 1957 tavaszán elköszöntünk a mosókonyhától, egyébként a ház tanácsi rendelkezésben maradt. Közben elkezdtem dolgozni a postán. Édesapám súlyos betegként megkért, hogy menjek férjhez egy általa megbecsült ismerőséhez.
Hogy kerültél az akkori Gyógyszertári Központhoz mint gyógyszertári asszisztens-jelölt?
Egy újságban olvastam a hirdetést, hogy érettségizett fiatalokat keresnek, akik 2 éves elméleti felkészítés és vizsga után asszisztensként dolgozhatnak patikában. Persze közben jelöltként a gyógyszertárban el kellett végezni minden ránk bízott feladatot.
Hol kezdtél dolgozni?
Gulyás Feri bácsi, a személyzetis, Elekre irányított. Akkoriban marhavagonban kellett utazni, és én már áldott állapotban voltam. Gottleib doktorhoz mentem el, mert állandóan rosszul voltam. Kijelentette, azonnal abba kell hagynom ezt a „kéjutazást”. Dr. Palovits Gyula, az igazgatónk úgy döntött a problémát hallva, menjek Békéscsabán a 3-asba (ez a régi Südy Patika), ahol a vezető akkor Tóth Józsefné (Óvári Veronka) volt. Legyen áldott haló poraiban is! Csodálatos humorérzéke és általános intelligenciája volt. Tipikus vezető, akit példamutató egyéniséggel áldotta meg a Sors.
Szerencséd volt, nem mindegy az ember hol kezd, és ki a főnöke.
Elmondhatom azt, itt szerettem bele a patikába, amiben a kollégáimnak nagy szerepe volt. Az örök vidám, optimista Povazsai Gáborné (Márta) szakmai példaképem volt. Elegáns, finom, a folyamatos dicséretekkel nem fukarkodó személyiséggel rendelkezett. Említsem meg Filyóné Erzsit és a többieket „név nélkül”, akik segítették a szakmai kiteljesedésem.
Közben 1964-ben megszületett a kislányod, Ibolya, és ’67-ben nagy elhatározásra jutottál.
Jelentkeztem a szegedi Gyógyszerésztudományi Karra. Döntésemet valaki – akit úgy hívtak Dr. Ragettli János – erősen befolyásolta. Ahogy beszélgetünk, Te is megerősítetted a véleményem az ő személyére vonatkozóan. Rendkívüli szakmai (kémiai) ismerettel és tudással megfertőzött gyógyszerészként ismerhettük meg, aki a hivatástudatához hozzátette saját intelligenciáját.
Mint anyának, hogyan telt ez a nyári gyakorlatokkal tűzdelt majdnem 5 év?
Állandóan úton voltam, hétvégén utaztam haza a kislányomhoz. A nyarak nagyon szép emlékek, mert mindig, amikor csak lehetett együtt voltunk, na meg a vizsgaidőszakokban. Hadd említsem meg, hogy államvizsgásként Südy Ani néninél dolgoztam. Ő többször otthagyott a patikában, ezzel nevelt önállóságra, hálás vagyok érte.
A diploma kézhezvétele után irány szűkebb hazánk?
Igen, 1972-ben, mint gyógyszerész Békésen a Ragettli Patikában mutatkoztam be. Kovács Piroska volt a főnököm. 1973-ban megszületett Mihály fiam, akivel egy évig otthon voltam. 1975-ben Tóth Vera lett a főnököm, aki mindenre inspirált, és jó alanyra talált bennem, „írtam” a szocialista Brigád Naplót (mint hallom Te is). Háromszor vettem részt Rozsnyai versenyen, dobogós helyet is elértem. Kiváló Ifjú Gyógyszerész címmel tüntettek ki. Prof. Dr. Gyarmati László egyetemi tanár hallva a témámat, meghívott Budapestre a Technológiai Tanszékre, hogy ott készítsem el a disszertációm. Summa cum laude minősítést kaptam a munkámra. Ebben az időben Magyar Kálmán professzorral történt megismerkedésem is befolyásolta szakmai elkötelezettségem.
Mi történt Veled Békéscsabán, mint gyakorló gyógyszerész?
A Szabadság téri patikába helyeztek, mint vezetőt. 1980-1993-ig gyógyszertári asszisztenseknek is oktattam technológiát, gyógyszerhatástant és néha latint. A gyógyszertárban 13 évig tölthették nálam a szakmai gyakorlati idejüket. Ennek a tevékenységemnek elismeréseként címzetes egyetemi docensi címet kaptam.
1989-ben kezdtél foglalkozni szakmapolitikával, milyen szájízzel gondolsz vissza erre az időre?
Jó, hogy így kérdezed, de nem szeretnék róla beszélni: keserű szájízzel gondolok vissza. Azért említsük meg az első legitim Gyógyszerész Kamara kiválóságait, és áldozzunk azok emlékének is, akik már nem élnek!
Kik ezek a kollégák?
Vancsura István, Grabosits István, Hegedűs Endre, Balla Tibor és az elnök, Szabó Sándor. 4 évig csináltam, a személyi jogért harcoltam, és 2003-ban a „Magyar Gyógyszerész Kamaráért” kitüntetésben részesültem, szép kígyós plakettet kaptam.
Mi történt 1994-ben?
Elhívott nagybátyám Pilisszentlélekre, aki ott római katolikus plébános volt. Haláláig őt ápoltam, hitoktató voltam, kántorizáltam és mint látszik, katolikus újságíró lettem.
Utána visszatértél a hivatásodhoz, és örömmel „repülsz” ahová visz a Sors.
Igen, voltam Budán, Pilisvörösváron, Dorogon, Kesztölcön, Esztergom kertvárosában. Itt telt el a majdnem 18 év.
Azóta már megismertem a csodálatos kesztölci kerted, a kellemes otthonod. Jó hallani a bársonyos hangod, ha telefonon beszélünk, mert az is mosolyog mindig, talán még a virágaid is, amelyek olyan szépek, mert Te jársz közöttük.
Még valamivel tartozunk az Olvasóknak. A gyermekeid felnőttek és megszületett 3 unokád, sőt van már 2 dédunokád is. Mutassuk be őket!
A lányomnak, Ibolyának – aki gyógytornász és az egészségügy kiváló dolgozója (vajon kire ütött??) – 2 gyermeke született, Melinda kémia-fizika szakos tanár, és József jogász. Melindánál 2 dédunokának örülhetünk, Kornél 2 és fél éves, Vince 5 hónapos. József most július 14-én nősül meg Békéscsabán, Dr. Pribojszki Angelikát, a GYÓGYSZERÉSZt (csupa nagybetűvel) veszi el feleségül, aki kiválóan végezte az egyetemet Budapesten. Végre van egy utód patikus ebben a nagy családban. Fiamnál, Mihálynál is van egy 7 éves, Márk nevű unokám.
Tisztelt Olvasó, nagyon nehéz volt Boncza kolléganővel időpontot egyeztetni és interjút készíteni. Amikor nem dolgozott, akkor várta a népes családot, főzött, készült, fogadta őket, akik már az ország sok-sok pontján mesélnek az ismerősöknek az ő csodálatos Édesanyjukról, Nagymamájukról és reméljük a megszólaló dédunokák, a Dédiről.
Tartsa meg a Jóisten ezt a szép nagy családot egészségben, szeretetben és békében!
Köszönöm a beszélgetést!
G.M.A.
2018. július
