Szabolcs miután annyi minden szakmához kapcsolódó történeti felfedezés, stb. érdekli, megkérdezném a Dobson név honnan ered?
Angol eredetű, ma is létezik az angolszász világban, bár nem gyakori. Nyelvészek szerint a középkori angol Dobbe személynévből ered, ami a Hrodebert (a mai Robert) beceneve volt. Mármost Dobbe fia volt a Dobbe-son, azaz Dobbeson, Dobbison, Dobbieson vagy Dobson, mint ahogyan ezzel a logikával keletkezett a Robinson, a Johnson vagy a Jackson. Inkább az a szerencse, hogy eredeti formájában vészelte túl az évszázadokat itt Magyarországon, mert a régi anyakönyvek szerint volt úgy, hogy a pap helyette Dobsát írt be vagy Dobsonyi lett belőle. Apai őseim Jánosháza környékén éltek már az 1600-as évek végén. Én nem találtam korábbi adatok, de családi legenda szerint Hollandiából jött angol kereskedők voltak az 1500-as években. Lehet benne valami, mert a török háborúk vonzhatták a kereskedőket. Ahol katonák vannak, ott üzlet is akadhat.
Édesanyám oldaláról az őseim a törökök kiűzését követően, szintén az 1600-as évek végén a kihalt Nagykunságba, Karcagra betelepült magyar család sarjai voltak, Nyéki néven. Itt születtem én is. Az első ismert ősöm egyik gyermekét pl. 1697-ben egy török betörésben elrabolták, úgy kellett sarcon kiváltani, különben vitték volna rabszolgának Törökországba, mint sokakat. A Kunságban nincs Nyék település, ez is mutatja, hogy betelepülők voltak, de még az is lehet, hogy nem ez volt az igazi nevük, csak rájuk ragadt, hogy ők a nyéki emberek.
Azt már röviden megemlítette, Karcagról származik. Nekem pozitív előítéleteim vannak erről a városról, akiket én ismerek és beszéltem velük, mind okosak, törekvők és büszkék voltak a szülőföldjükre és tettek is érte. Azt hiszem némi előítélettel ülök Önnel szemben.
Igen, Karcagon születtem 1967-ben, aztán 1976-ban felköltöztünk Budapestre nagyapám halála után. Amúgy nem hiszek a nemzeti romantikában. Az én őseim a XX. század elején már mindkét ágon szegény napszámosok, mesteremberek voltak, küszködtek, éltek ahogy tudtak. Persze, támogattam már és támogatni szeretném a jövőben is a szülővárosomat anyagilag és szellemileg is.
Nem haragszik, ha megkérdezem, a fővárosban nem hiányzott a vidéki élet?
Hát, én nem vidéki életnek fogtam-fogom ezt fel. Ott születtem, az volt a természetes világom, aztán persze bekerülni Budapesten a Ferencvárosba egy mellékutcába, ott is egy gangos ház sötét oldalára, egy régi, már akkor is elavult proletárlakásba elég nagy megrázkódtatás volt. De, a szüleimnek igazat adok, hosszabb távon mindenképpen megérte. A Ferencvárosban érettségiztem a Leövey Klára Gimnáziumban 1985-ben, bár közben apám, aki katonatiszt volt, kapott egy szolgálati lakást Angyalföldön, így 1982-től ott laktunk. Az ottani Béke téri lakótelepi lakás amúgy civilizációs ugrás volt a korábbi félhomályhoz, cserépkályhához meg penészes falú fürdőszobához képest.
Miért választotta a gyógyszerész kart?
Hogy ne kelljen oroszból érettségizni, mert egy pohár vizet sem tudtam kérni. Aztán hat év múlva, amikor Moszkvában üldögéltem és anyósom – egy nagyszerű orosz hölgy – benyitott, hogy „igyí nyam-nyam”, szabad fordításban gyere ebédelni, na, akkor mégis úgy döntöttem, hogy ez így nem maradhat, meg kell tanulnom a nyelvet. Anyósom lett a tanárnőm.
Ugye a helyzet az volt, hogy ha az ember akkoriban, mondjuk éppen 1985-ben, biológiából és fizikából összevont érettségit tett (ami felvételinek is számított), nem kellett nyelvből érettségizni. Mármost, a családban én mentem először egyetemre, nem volt előttem példa, orientáció. Szerettem a történelmet és sok mindent, pl. a csillagászatot is, rengeteget olvastam, de mégis leginkább a biológiát. Nem is volt kérdés, hogy továbbtanuljak-e vagy se. De orvos nem akartam lenni, különben se tudtam 18 évesen, mi akarok lenni, így választottam a gyógyszerész kart.
Ezek szerint a kedves felesége nem magyar, hol ismerkedtek meg?
Az Egyetemen, évfolyamtársak voltunk. Két gyermekünk született, akik már egyetemisták, Dániel biomérnök lesz, Dénes a Corvinuson vállalkozás-menedzsmentet tanul.
Jól előre ugrottunk, már ami az Ön életét illeti. Térjünk vissza a diplomát kézhez kapó, kezdő gyógyszerész Dobson Szabolcshoz.
Hogyan kezdődött az élete? Ahogy én látom, nem volt egyhangú a szakmai pályafutása.
1990-ben végeztem, éppen a régi és az új világ határán. Gyógyszertárba nem akartam menni, az Egyetemen megszerettem a szerves kémiát, Szabó professzor úr meghívott a Szerves Vegytani Intézetbe, de Petri Gizella professzor asszony a Gyógynövény- és Drogismereti Intézetbe is, ahol végül a kisdoktorimat csináltam. Viszont ott volt a családalapítás, el kellett mennem pénzt keresni, mint szinte mindenkinek akkoriban. Gazdasági összeomlás, két számjegyű infláció, meg ilyenek. Egy ideig az Izotópkutató Intézetben szintetikus vegyészként dolgoztam. Lefaxolta a megrendelő, hogy milyen molekulát kér és hol kéri az izotópos jelzést, mi pedig megcsináltuk. Egy idő után, mivel nagyon szerettem irodalmazni, sokszor én gyűjtöttem össze a szintézistervezéshez az irodalmakat, ha új dolgot kellett szintetizálni. De amikor véletlenül kiderítettem, hogy a preparatív kromatográfiás szobában a lefolyócső a plafonon a lerakódó radioaktív foszfátos vízkőtől gammasugárzást bocsát ki és plexidobozzal vették csak körül, ami kevesebbet jelent, mint a napfénynek az ablaküveg, gondoltam, inkább máshol folytatom.
Így kerültem a Richterbe, ahol az egyik törzskönyvezési osztályon kerültem kapcsolatba a gyógyszer-engedélyezéssel. Ez máig meghatározó volt.
Mikortól kezdődött az az időszaka életének, hogy tudományos ismeretterjesztő cikkeket kezdett írni?
Volt úgy, hogy unatkoztam, és ha éppen nem volt mit csinálni, feljárogattam a Richter könyvtárába, ami fantasztikusan fejlett volt. Különben is szerettem vegyészek között lenni, ott meg mindig volt jó társaság. Aztán 1994-ben gondoltam egyet, hogy ha már annyi érdekeset olvasok, akkor meg is írom. Csak úgy beküldtem egy cikket a Népszabadságba, ami akkor a legnagyobb napilap volt, és csodák-csodájára leközölték. Azután majdnem egy évtizeden át írogattam ide és más napilapokba, várótermi lapokba, összesen kb. 250 cikket egészségügyi témájú aktualitásokról. Így gazdag tapasztalatot szereztem a laikus ismeretterjesztésben.
1995-ben azután Hankó Zoltán felkért arra, hogy vegyek részt a Gyógyszerészet című lap szerkesztésében, amit örömmel vállaltam és csináltam 2002-ig. Zolitól sokat tanultam és bekerültem a szaklapírásba. Főleg persze a Gyógyszerészetbe írtam tudományos áttekintő cikkeket, de emellett írogattam a Gyógyszerészi Hírlapba és máshová is, vagy másfélszáz cikket. Közben a fő munkahelyet illetően elkerültem tudományos főszerkesztőként a MediMedia Információs Kft-hez, amelyik a Pharmindex könyvek kiadója volt. Itt csöppentem bele a gyógyszerinformáció világába, de adtunk ki színes betegtájékoztató füzeteket is.
Gondolom, most érkezünk el életének fontos állomásához és pedig az 1999-es évhez, amikor megalapította saját vállalkozását, a Dictum Kiadó Bt-t.
Igen, és ez a vállalkozás még ma is a munkahelyem, nagy álmom volt, hogy könyvkiadással is foglalkozzam. Az MGYT-vel elindítottuk az általam kitalált „Bibliotheca Pharmaceutica” sorozatot. Ez volt a magyar gyógyszerésztörténet harmadik, és a rendszerváltozást követő időszak első és utolsó igazi tudományos továbbképző könyvsorozata. Aztán sajnos az MGYT-vel megszűnt az együttműködés, így az addigi 3 megjelent kötetet követő 9-et már saját magam jelentettem meg és terjesztettem 2001-2005 között. Szerintem még ma is van legalább egy-két Dictum könyv a patikák többségében, no meg az antikváriumokban is.
Meg tudja mondani Szabolcs, hogy a Dictum Kiadó hány gyógyszerészeti és orvosi kötetet adott ki?
Összesen 37-et ami nem sok, mert hamar rá kellett jönnöm arra, amire vagy 140 év során mások is előttem, hogy gyógyszerészi könyveket nem lehet rentábilisan kiadni Magyarországon. Ennek az az oka, hogy egyfelől az ország és a szakma elég nagy ahhoz, hogy valami legyen, de túl kicsi ahhoz, hogy az a valami igazán fejlődőképes legyen. Például a németeknél ez nyilván más. Ahogyan számoltam, nem a magyar gyógyszerész túl passzív, hanem elsősorban a piac kicsi. Ezt úgy tudtam korrigálni, hogy több könyvet szponzorok segítségével adtam ki, de olyan is volt, amit egyszerűen csak azért, mert értékesnek tartottam, üzleti megfontolások nélkül.
Közben az érdeklődése más irányba fordult….
Arra tényleg büszke vagyok, hogy a Magyar Gyógyszerész Kamara oldalán 2005-2007 között megszerveztem és koordináltam az első és egyetlen ténylegesen tudományos jellegű, randomizált gyógyszerész gondozási vizsgálatot a hipertónia területén, mely PIPHACH mozaiknéven zajlott. Aztán 2007 után már nem vettem részt a további gyógyszerészi gondozási közéletben, mert alapvetően nem értettem egyet a téma kommercializálásával és a valóságos szakmai alapoktól elszakadó jogalkotási tervekkel. Szerettem volna további tudományos vizsgálatokat végezni, de ennek már nem volt szakmapolitikai támogatottsága.
Úgy hallottam Ön az egyik legkeresettebb, így a legfoglalkoztatottabb független gyógyszeripari tanácsadó.
Talán lehet mondani. Először, még a 2000-es évek elején csak fordítottam a cégeknek, akik a Pharmindex-es korszakomból ismertek alkalmazási előírásokat és betegtájékoztatókat, de olykor-olykor javaslatokat is tettem a tartalomra vonatkozóan is és imádtam irodalmazni, így valahogy belesodródtam a törzskönyvezési dokumentáció orvosbiológiai részeinek összeállításába, preklinikai, klinikai dossziék írásába. Egyik megrendelés adta a másikat, egyik cég a másikat, emberek jöttek-mentek, így egy idő után már külföldi partnereim is lettek és szinte minden cégnek dolgoztam valamit valamikor az elmúlt kb. 18 évben, pár kivétellel. A fő tevékenység egyre inkább eltolódott a törzskönyvezési konzultációs tevékenységek irányába, így a fő profillá az vált, hogy miként lehet a legtöbbet kihozni szakmailag az adott, már engedélyezett termékből, illetve hogyan lehet törzskönyvezési szempontból a legoptimálisabban piacra juttatni fejlesztés alatt álló gyógyszereket. Közben 2008 végétől 2010 közepéig még az OGYI-ban elvállaltam az Orvosbiológiai Főosztály vezetését. 2010-től visszatértem a gyógyszeriparba és ugyanott folytattam, mint azelőtt.
Sokan ismerik úgy is, mint a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság elnökét.
Ennek előzménye 2012-ben egy tragikus esemény volt. Elhunyt Grabarits István atyai jóbarátom, aki 2002-ben a Társaságot megalapította, első elnöke volt, és aki titkárnak kért fel engem. István, miután a szakmapolitikai szerepvállalását követően újra a tudomány, a gyógyszerésztörténet felé fordult, szeretett volna egy fiatalokat is megszólító, perspektivikus szakmai közösséget létrehozni.
Örökre példaértékű számomra az a tudás, lelkesedés, szakmaszeretet, áldozatkészség, önzetlenség, munkavágy és munkabírás, ami Őt jellemezte.
Amikor a tagság megtisztelt azzal, hogy megválasztott elnökké Őt követően, folytattuk ennek a szakterületnek a megújítását. István hozta létre a www.gyogyszeresztortenet.hu honlapot, a nevet is Ő találta ki, de tartalommal sajnos már nem volt ideje feltölteni. Ez már ránk, az utódokra várt. Partnereinkkel, így az MGYT-vel, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárral, az OGYÉI-vel és számos magánszeméllyel, Kollégával mára a Világon túlzás nélkül egyedülálló tudástárrá sikerült fejlesztenünk, nemzeti értékké, ahol a magyar gyógyszerésztörténet 1945 utáni írásos alkotásainak több, mint 90%-a teljes terjedelemben, szókeresősen kutatható; könyvek százai, cikkek ezrei. Ez a honlap, továbbá pár másik, legfőképpen a www.arcanum.hu immár olyan helyzetbe juttatta a magyar gyógyszerésztörténetet, hogy a legnehezebben kutatható, legobskurusabb szakterületből hirtelen a legáttekinthetőbbé vált, vagy legalább is éppoly könnyen irodalmazhatóvá, mint pl. az orvosi szakterületek. Félelmetesen mély és gyors ismereteket tudunk produkálni, amik korábban elképzelhetetlenek voltak. Nem kis részben ebből aztán komoly eredmények is születtek. Mindehhez István nyitotta meg az utat számunkra.
Ma már Képes Gyógyszerészet néven facebook blogunk is van, amelyik csaknem naponta érdekességeket ad közre a gyógyszerészet történetéből. Eddig 885 követőnk van; ez egyfelől nem túl sok, másfelől az angol testvérszervezetünknek van kb. 960, az osztráknak kb. 570, a Nemzetközi Gyógyszerésztörténeti Társaságnak (aminek tagjai vagyunk), 914. Vagyis, a méreteinkhez képest nagyon jók vagyunk.
Hallottam hírét a nagyon sikeres Gyógyszerésztörténeti Nyári Egyetemnek is…..
Ez is István ötlete volt, hogy egy laza, kötetlen rendezvénnyel, rövidnadrágban, pólóban, de igényes előadásokkal ismertessük meg a gyógyszerészet történetét főként fiatal Kollégáinkkal és másokkal. Az első Nyári Egyetem 2003-ban Kalocsán került megrendezésre, az idén, immáron 15-ik alkalommal pedig július 26-29 között Veszprémben. A téma a cukrászat, a borászat és a gyógyszerészet kapcsolata lesz. Mindenkit sok szeretettel várunk.
Szabolcs kívánom, hogy legyen elégedett magával és a kollégáinak mutasson példát, hogyan kell mindenhol maximumot kihozni az embernek magából és azt javunkra fordítani.
Köszönöm a beszélgetést!
G.M.A.
2018. április
