Élettörténetek

A felújítás minden megpróbáltatását átélő Gyöngyvér, mint a többi dolgozó, keresi a gyógyszereket, amit meg kell találni és megpróbálja átmenetileg megszokni a nehézségeket a szebb jövő reményében. Körülbelül 20 éve nem találkoztunk. Az első pillanatban megállapítom jó dolog a tenisz egy nő életében!

A beszélgetés ideje duplán számít, ugyanis legalább annyi időt tölt a betegekkel a nyugdíjas főgyógyszerésznő, mint velem.

Jönnek a meglepetések: kiderül, a trianoni határon kívül a Szilágyságban, Krasznán látta meg a napvilágot.

Kik voltak a szüleid?

Édesapám Kóczián Ferenc tanár, Gyöngyösről helyezték Krasznára a visszacsatolás idején. Édesanyámat akkor ismerte meg, aki Erdélyből származott Nagyfaluból és mit szólsz hozzá, a neve Gombos Ilona és volt egy Gombos Margit leánytestvére is.

A szüleim a háború alatt visszajöttek Gyöngyösre. Három lányuk született, ezek közül vagyok én az egyik.

Később édesapámat Mezőtárkányba helyezték, itt végeztem az általános iskola 3 osztályát, majd Kápolnán a többit a 8. osztályig. Középiskolába Egerbe, a Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumba írattak be.

A mozgás mely formája érdekelt legjobban? Azt tudtad-e gyakorolni?

Tudod én mindig ugri-bugri voltam, szerettem mozogni, táncolni. Rejtett vágyam volt, hogy balett táncos legyek! Na de egy falusi iskola udvarán ez csak Csipkerózsika-álom lehetett. Ellenben Orosz Adélról, Fülöp Viktorról, Kun Zsuzsáról és Havas Ferencről képes levelezőlapot, híreket, cikkeket, mindent gyűjtöttem.

A gimnáziumban klubdélutánok voltak, ott táncoltunk, álmodoztunk.

A családunk életére rányomta bélyegét, hogy nem mehettünk át rokonainkhoz a határ túloldalára. Emlékszem édesanyámat mennyire megviselte, hogy nem mehetett át édesapja temetésére. Mi gyerekek meg sem ismerhettük nagyapánkat. 1956 után hazamehettünk, tudod ez volt maga a mennyország, nyaranta 1 hónap „Tündérországban” (Erdély). Ha visszagondolok, ezek az egy hónapok nagymamámnál voltak a legszebb élmények, na és hát ott kimozoghattam magam.

Hogy lettél patikus?

Édesapám társasági ember volt, szeretett beszélgetni, anekdotázni, társaságban a kápolnai gyógyszerésszel elszórakoztatták egymást, ő is „nagydumás” volt. Édesanyám meg azt mondogatta: nézd meg milyen szép rend, tisztaság van a patikában, és a gyógyszerész úr is mindig ragyogó fehér köpenyben fogadja a betegeket.

A művészet helyett egészségügyi pályát választottál, sikerült mindjárt bejutnod az egyetemre?

Budapestre felvételiztem, elsőre felvettek.

Így elkezdődött a komoly tanulás, de mi lett az ugri-bugrisággal?

Milyen jó, hogy most beszélgetünk, mert teljesen elfelejtettem, hogy azért a gimnáziumban nagyon jó testnevelő tanárunk volt, aki röplabda csapatot szervezett és kemény munka árán, de bajnokok lettünk a megyében. Nagyon boldog voltam, hogy alacsony termetem ellenére a bajnok csapat tagja lehettem. Érdekességként említem, hogy gyakran edzettünk fiúkkal, akik közt volt Géczi István a későbbi kapus a Fradinál, illetve a válogatottban.

Az egyetemen? Dr. Abádi Józsefnére emlékszem vissza nagy szeretettel, aki lehetőséget adott, hogy megismerjem a művészi tornát (ma ritmikus sportgimnasztika), sőt versenyezhessek is. Hát meg kell Neked vallanom, én nagyon boldog voltam, sokat edzettem.

Kik voltak a kedvenc elméleti tanáraid?

Az egyetemen jöttem rá, mennyit jelent egy gyerek életében, és hogy befolyásolhatja jövőjét egy jó tanár, ugyanis én tiszta szívből nem szerettem a matematikát (rossz volt a gimnáziumi matematika oktató), de az egyetemen megszerettem a matekot.

Azon szerencsések közé tartozhattam, akik még hallgathatták Schulek professzor csodálatos kémia előadásait.

Egy kicsit beszéljünk arról is kedves kolléganő, mikor kopogtatott be életedbe a nagy szerelem?

Kollégista voltam és ott találkoztam Dudás György - akkor még - orvostanhallgatóval. 1966-ban házasodtunk össze. Hevesbe, Gyöngyösre vagy Egerbe szerettünk volna menni, de akkor még nem „kívánság műsor” volt a friss diplomás első munkahelye, oda ment, ahová küldték. Innen Balassagyarmat vitt az utunk!

Mi történt a belső világotokban megismerve Nógrádot?

Egy szóval: megszerettük! A férjem gyermekorvos lett és a fertőző osztályon is dolgozott. Én 1 évig a Winkler Lajos Patikában dolgoztam, majd azután mostanáig egyfolytában a Dr. Kenessey Albert Kórház gyógyszertárában 1968-tól. Számold ki hány év!

Ha jól számolom 47 év. Hosszú-hosszú idő, de közben megszakítottad a folyamatos ittlétet, hiszen van két gyermeked.

Igen, 1968-ban Gyöngyvér lányom született, aki gyógyszerész, a Sanofinál dolgozik és ott van egy unokám, Tamás, aki gimnazista. 1971-ben György fiam látta meg a napvilágot, ő rádiómérnök.

Hogyan kapcsolódott az életedhez ismét a mozgás?

Hiányzott nagyon a rendszeres edzés. Valamit kellett csináljak, mert nem volt „kerek” az életem. Kerestem a lehetőséget a mozgásra, így akadtam rá a városban működő „öreglány tornára”.
Ott a huszonéves lányoktól (még én is odatartoztam akkor) a hatvanegynéhány évesig bárki tag lehetett. Ez heti egyszer a mai napig is tart.

1993-ban meghalt a férjem. Majd később megismerkedtem a mostani párommal, aki teniszoktató. Ő mondta: a tenisz olyan sport, amit bármilyen korban el lehet kezdeni. Nekem sikerült. Várom az edzéseket, élvezettel csinálom. Senior versenyekre járunk itthon, de voltunk már külföldön is Umagban (Istria), a Wörthi-tó mellett (Ausztria), Törökországban. Játszottam igazi „nagy” bajnokokkal, mint például Galfard Kirstein Sylvie (francia). Itt a fotó is kettőnkről.

Gyöngyvér nem ismerek sok embert, gyógyszerészt sem mindenkit, de valahogy ez a nógrádi levegő megfertőzi az embert, mert annak a hivatáson kívül még kell valamit tennie, hogy mint mondod „kerek” legyen az élete. Ott van dr. Márton Bálint elődöd, aki csodálatosan festette az Ipoly partját és az azt színesítő berkeket, Balassagyarmat egyedi patinás házait, rejtett zugait és a hősi város miliőjét. Dr. Barák Imre volt kollégám, aki régi érméket, pénzeket gyűjtött és még hányan próbálják ki magukat, hogy a gyógyszerészi munka mellett gazdagítsák egyéniségüket.

Gyöngyvér jó egészséget, erőt, kitartást kívánunk a munkaidőn túli tenisz életedhez, mert nem kis megpróbáltatás vár rátok munkaidőn belül, amíg minden az új helyére kerül.

G.M.A.

2015. november