Megalapította Kéznyomat Galériát. A Lakiteleki Értéktár Bizottságának elnöke, két cikluson keresztül önkormányzati képviselő, a Lakitelekért Emlékérem tulajdonosa, melyet
„A település életminősége fejlesztéséért” kapott.
A ceremónián az Elnök megérinti a jelölt vállát az avató karddal. A felavatott lovag aranyszínű tollal aláírja a Kultúra Lovagja Aranykönyvet, majd főhajtással tiszteleg a Szent Korona előtt. Megkapja a kitüntetéssel járó oklevelet, kitűzőt és a nyakba akasztható emlékplakettet.
Szívből gratulálunk a büszkeségünknek!
G.M.A.
2015
Rendhagyó reverendás mákvirág
Nyugtalanul aludtam, tudtam ahová most – nem titkolhatom el a szégyent – először teszem be a lábam, nem akármilyen hely. Korán kell indulni, mert jön a 40 fok, és mint alföldi lány ismerem a hőséget, amit csak árnyas fák alatt, befuttatott tornácon lehet elviselni. Útjelző tábla mutatja: Lakitelek. Virágos utcák. A gyógyszertár fehér és zöld, sok virág, benn kellemes hűvös, mosolygó arcok a hátam mögött, nem mindennapi ruhában egy nő, úgy szólít, mintha ismerne, a szeme szürke – talán, beszél, hív, kísér, ültet. Azt mondták nekem a lakiteleki ember más: büszke, tudja hol él, a föld az övé, a Tisza változó, de mégis állandó, ez köti őt. Juhász Gyula szavaival talán mindnyájan elmondják: „szeretnék néha visszajönni még”. Engedje meg a tisztelt Olvasó, hogy a gyógyszerész kolléganő, Lendvainé dr. Erki Mária nekem írt önéletrajzának első részét ide másoljam szó szerint. Miért? Mert szeretném megmutatni, hogy ki is lehetett volna ez a gyógyszerész. Előadóművész, író, költő, népművelő, zongoraművész, konferanszié, kutató, galériatulajdonos, anya, boldog nagymama, egészségnevelő, rendezvényszervező falusi gyógyszerész.
„Vannak a GÉNEK és vannak SZERENCSÉS TALÁLKOZÁSOK nagyszerű emberekkel.
Én „csak” éltem a kapott lehetőségekkel, elfogadtam azokat és remélem jól sáfárkodtam velük. Az életemet születésemtől a CSALÁD, a ZENE, a KÖNYVEK határozták, határozzák meg és egy hely, LAKITELEK.
A CSALÁD, mely tapintatos biztonság, s mindez akkor tudatosul, mikor segítség kell a bajban.
A ZENE, mely maga a varázslat, a csoda, a LÉLEK.
A KÖNYVEK, melyek kitágítják a teret, hordozzák a tudás lehetőségét és felkínálják az ismeretlent az AGYNAK. Ha hagyod, hát megtanítanak „repülni”, elrepülni és visszatérni.
1951. Lakitelek, egy éppen önállósult falu az Alföld közepén, Kecskeméttől 27 km-re. Egy falu, mely befogadó, nyitott és büszke szülötteire, akiket elenged, ha menni akarnak és visszavár, visszafogad, ha megérkeznek. A GYÖKEREK. Szerencsés csillagzat alatt születtem én itt, ebben az évben.
Örökül kaptam egy családot, NAGYSZÜLŐKET, ahol mindennek ideje volt. Anyai nagyanyám hat gyermeket nevelt, nagyapám korán meghalt, de keze melegét máig érzem. És az ILLATOK, az erdő szélén álló nagyszülői házból, a frissen fejt tej illata, az istálló illata, ahol órákat néztem a két lovat és két tehenet, ahogy pihennek, s a kemencében sülő KENYÉR illata, melyet megelőzött az érlelődő kovászé, és este a megöntözött muskátli és bazsalikom és a kékítő a mosóteknőben és a kék rézgálic az óriási kádban és a friss föld illata pirkadatkor, amikor elkezdik megművelni és jött a cséplőgép, majd a padláson csintalanul guruló búzaszemek… és KÖNYV, nagyanyám olvasó asszony volt és az esti IMÁK. Igen. Itt ideje volt a munkának és ideje volt a pihenésnek, ideje volt az örömnek és ideje a bánatnak, ideje volt a dalnak és ideje a sírásnak és az IMÁDSÁGNAK. És tudtuk mikor van ÜNNEP, mert a CSALÁD együtt volt.
Apai nagyanyámat nem ismertem, hallottam, hogy mikor hegedült, az utca Őt hallgatta.
A GÉNEK, Édesapám hegedülni tanult, majd egész életében zenélt, zongorázott, tangóharmónikázott, mandolinon játszott s közben dalolt. Abszolút hallása volt, az akkori Lakitelek zenésze volt előadásokon, ünnepségeken, összejöveteleken. Kecskeméten a Katona József Gimnáziumban végezte a polgárit, ahol később én is és idősebb fiam is érettségiztünk. Felvették Őt a Tanítóképzőbe, a háború azonban közbeszólt. A Történelem, ahogyan azt Ladányi Mihály írja ABCD című gyönyörű versében – érdemes elolvasni. Így a „zenész lelkű” ember, akinek diplomáciai készsége, szókincse, retorikája ma is gyakran agyamba villan – hisz imádta a könyveket -, elvette feleségül nagyanyám egyetlen gyönyörű leányát, aki varrónőnek tanult. Olyan ruhák kerültek ki a keze alól, hogy bármely szalon szívesen látta volna, nem is kellett ismerkednem a magyar konfekció iparral! Micsoda precízség, ahogyan kiterítette az anyagot a szabóasztalra, végigsimította, fordított rajta, nézegette hogyan esik a fény az anyagon – hogy a bársonyt nem lehet csak egy irányba szabni -, majd rajzolt és a szabó olló siklott az anyagon, formák alakultak, fércelt és próbára kész a ruha. MŰVÉSZET, az igazi varrónő munkája művészet. TISZTESSÉG, A MUNKA ÉS TANULÁS BECSÜLETE, TARTÁS, HATÁROZOTT KÉZFOGÁS ÉS BELENÉZNI AZ EMBEREK SZEMÉBE. Ez az én örökségem ettől a családtól.”
Mária, leírtad milyen nagyszerű emberek kiváló tulajdonságait viszed tovább. Kik voltak azok, akik nem családtagok, de befolyással voltak életedre?
Az óvónő Mészáros Borbála a színjátszás rejtelmeibe avatott be bennünket, Aradi Aranka tanárnő, a könyvtáros, akihez két indigókék színű könyvvel ballagtam édesapámnak cserélni. A zongoratanárnő Kovács Vilma néni, 8 évig tanultam nála zongorázni.
Vannak testvéreid?
Két öcsém van. Az idősebbet most temettük, a fiatalabbnak itt van könyvesboltja. Dal a lelke és vers.
Hol végezted az általános és középiskolát?
Lakiteleken az általánost, Kotvits Jánosné magyar tanárnőtől megtanultam fogalmazni és beszédet tartani. Íjász szakkör Csányi János tanár úrral és zongorahangversenyek és szavalások… majd jött az idő, választani kellett, hogy hová menjek továbbtanulni. Szóba került a Kodály Zoltán Zeneiskola. Csodálatos élmény, hogy személyesen találkozhattam Kodállyal! Végül a Kecskeméti Katona József Gimnáziumnak lettem a diákja.
Most mondja beszélgetőpartnerem azt, ami megfogja a szívem: „alig 15 évesen a falu elengedte a kezem, hogy 25 év múlva ismét visszafogadjon”.
Milyen volt a nagyhírű gimnázium?
Dr. Orosz István latin-magyar szakos tanár úr meghatározó ember volt, gyönyörűen beszélt magyarul, lélekkel tanított. Jöttek a szavalóversenyek, országos biológia verseny… és jött Pirandello, Alberto Moravia, Gianni Morandi, olasz levelezőpartnerek, mindezért köszönet Hordós Károly tanár úrnak. Az itáliai „kaland” nálam még mindig tart.
Hogy érted ezt?
Évenként visszajárok Olaszországba. Kiülök a teraszokra, nézem őket, megnyugszom és újból éhezem rájuk.
Térjünk vissza az egyetemi időszak kezdetére. Meg sem kérdezem miért mentél gyógyszerész karra, mert amit elmondasz, az mindent megmagyaráz.
Igen. Felvettek. Életem legszebb 4 éve következett. Találkozás a tudománnyal. A gyógyszerészet: tudomány. A gyógyszertár nekem szentély, ahová mikor belépek, fel kell venni a „reverendát”, ahogyan azt dr. Agárdi János régi, kecskeméti nagy tudású patikus mondotta nekem. A szentélynek kell, hogy legyenek titkai, ezek a patikus által tanult „titkok”, amelyekre még mindig fogékonyak az emberek, ha a patikus kellő alázattal végzi munkáját. Mindegy, hogy fiatal vagy volt fiatal, az emberek tisztelik a tudást és azt, aki ennek birtokában van.
Gyönyörű, amit mondtál. Kérdezem Tőled, kire gondolsz vissza szeretettel?
Kedvessy professzor úrra, az akkor még adjunktus dr. Erős Istvánra. Vezetésével megalakítottuk az Irodalmi Színpadot, ahol Kováts Ilus – máig barátnőm – volt a súgó, szóval én szavaltam tovább. Újabb nagy találkozás Szent-Györgyi Alberttel, hihetetlen a nagyság egyszerűsége. Egyszer ennek is vége szakadt. Kezdődött a munka. Kecskemét, a megye legnagyobb patikájában, nagyszerű főnökkel Szirbik Miklóssal. 20 évig voltam Kecskeméten, közben pedig férjhez mentem. Született két fiam, 1976-ban Dénes, 1978-ban Dániel.
Mi határozta meg életed ezen időszakát?
A család, a munka, a színház, koncertek, bakelitek, könyvek, tehát a zene, a könyv mint mindig.
Ekkoriban találkoztál olyan személlyel, aki meghatározó volt életedre?
Igen, két kiváló emberrel. dr. Kraszkó Károllyal, aki főgyógyszerész volt és dr. Komáry Kázmérral, az akkori MEP vezető főgyógyszerészével. Vele dolgoztam egy évet mielőtt visszajöttem Lakitelekre, s kaptam tőle egy olyan útmutatót, egy mondatot, amit máig idézgetek.
Most mesélj a Mákvirág Drogéria Galériáról.
Haza, Lakitelekre 1991-ben kerültem vissza gyógyszertárvezetőnek. A falu visszavárt és befogadott. A patika mellett – éppen 15 éve - megnyitottam az előbb említett galériát, mely Lakitelek első körorvosának Dr. Kiss Ágostonnak a hagyatékát is gondozza. Dr. Kraszkó Károly a galéria örökös fővédnöke, aki szavaival, mondataival legendákat gyárt Lakiteleken, a Mákvirágban a Művészetek Napján.
Mesélj a gyermekeidről.
Kisebbik fiam Dániel – legnagyobb kritikusom - a galériát vezeti. 2000-ben államvizsgázott Dénes fiam és felesége dr. Ádám Mária gyógyszerészek, mindketten dr. Szendrey Kálmán professzor úrnál írták szakdolgozatukat. Nem maradtak benn. A fiam a tiszaugi fiókpatikát vezeti, a falu legnagyobb megelégedésére. Dénes fiam a génjeiben hordozza a zenét. „Mentális majális” néven a patikus fiam és két társa zenét szerez, énekel, gitározik, cd-t ad ki és koncertezik. Van két gyönyörű unokám Adél és Márton, akik néha leülnek a zongorám mellé és még nem tudják, hogy a ZENE bennük van, de dúdolják a GÉNEK üzenetét.
Bizonyíthatom, hogy a tiszaugi patikában ott volt a gitár, de nem kérhettem meg a fiatal, csinos gyógyszerész urat, hogy játsszon, mert a patikába belépett egy külföldi, csodálatos kalapos hölgy, aki nem tudta „otthagyni” a gyógyszerész urat, sőt dr. Erki Máriáról le akarta venni a szerinte csodálatosan ötletes, divatos „reverendát”.
Mi számodra a galéria?
MÁNIA. /bővebben a galéria honlapján/
Ajánlom minden kollégának, aki a kis ékszerdobozt, a jelenkori művészeti alkotások bemutatóhelyét meg akarja tekinteni, tegye, nem bánja meg. Mákvirág, ahol élő kezek benntartják a jelent és a lenyűgöző múltat, a volt körorvos nagybecsű hagyatékát. És ajánlok egy másik hagyatékot a lakiteleki Népfőiskolát, ahol fellelhetők a hazánk történelmét és bennünket is formázó – ha hagynánk és ismernénk őket – neves személyek szobrai, nagyokról elnevezett padok, irodalmi gyűjtemény, mely mind-mind büszkévé tesz bennünket, oda látogatókat, Lakiteleken. Ezek vagyunk mi? Ezek vagyunk mi.
Mária, ez a falu-város csodálatos embereket adott és ad. Aki ide eljön, nem úgy távozik, ahogy jött. Azt érzi: érdemes magyarnak lenni.
Mivel Tőled tudom, hogy a karácsonyi lapszámban jelenik meg a velem készült beszélgetés, Nagy László szavaival (részlet) kívánok a kollégáknak és a szakmának áldott, békés karácsonyt.
„Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,…”
Köszönöm a beszélgetést!
G.M.A.
2012. december
