A várost elhagyva a szépen fejlett kukorica, napraforgó táblák szegélyezte fás, bokros ligetekkel övezett keskeny úton haladva egyszer csak megpillantottam a helységnév táblát, most már csak a patikát kellett megtalálnom.
A gyógyszerész urat a továbbképzéseken és Siófokon is igazi fehér köpenyes patikusként ismertem meg, úgy is jött elém. A patika előtt, benn az officinában az elegáns fogadó helységben csendes nyugalom honolt, rend és rendszer. Ágin, a feleségén kívül megismertem a másik asszisztensét is, Csomós Gabriellát.
A kényelmes kis fogadószobáról azért kell megemlékeznünk, mert az Ági örökségéül szolgáló, gyöngyházzal díszített, nagynénje által Bécsben vásárolt számozott bútorokat a gyógyszerész úr és kárpitos testvére, Ficzere Kálmán hozták rendbe, festették, fényezték, kárpitozták. Igazi mestermunka.
Ahogy látszik, ez nemcsak egy egyszerű felújítás volt részetekről, hanem életet adtatok ezeknek a bútoroknak, és aki ide belép, tisztelettel vigyázva ül le a csodálatos darabokra.
Igen! Nagyon büszkék vagyunk a közös munkánk eredményére, Ági meg arra, hogy a gyermektelen nagynéni hagyatéka új életre kelt, és akinek szeme van, az csodálkozik az ősök keze munkájának gazdagságán.
Ági sürög-forog, otthonossá teszi jelenlétével a környezetet.
Kedves Sándor, akkor csapjunk a közepébe, most Te vagy a mesélő, én a hallgatóság!
Ha eddig találkozásaink során nem mondtam volna, a falut „Ficzere falvának” emlegették és nevezik ma is, mert egyik alapító és a település életét meghatározó család vagyunk.
Én vagyok a 9. Ficzere Sándor a faluban, most már rangidős is! Édesapám is Ficzere Sándor volt, édesanyám Hagyaczkij Mária. Borsodivánkán születtek és éltek halálukig. Három gyermekük született, 1950-ben én, majd az öcsém Kálmán és húgom, Julianna. Itt jártam elemi iskolába, majd hova máshova - mint Mezőkövesdre - gimnáziumba.
Gyógyszerész szerettél volna lenni?
Egyáltalán nem, hanem vadászpilóta, de már az első orvosi vizsgálaton kiestem. Ezután az
orvosira jelentkeztem, ahová két évig nem vettek fel. Ebben az időben műtőssegédként dolgoztam Budapesten és Miskolcon. 1970-ben elfogadtam a gyógyszerészkarra felajánlott beiratkozás lehetőségét, és 1975-ben végeztem. Az egyetemi évek alatt kollégista voltam, 8 ágyas szobákban laktunk, sok jó barátot szereztünk ez alatt az idő alatt.
Kik voltak a kedvenc tanáraid?
Magyar Kálmán professzor úr, szenzációs előadó volt, nem kellett katalógus, hogy az óráin a hallgatók megtöltsék a termet. Meg Dános tanár úr, aki segített nekem az általam kiválasztott témám feldolgozásában, mert doctor pharmaciae cím elnyerése érdekében elkezdtem tudományos munkát végezni.
Hogyan ismerkedtél meg Ágival?
Felületesen már a gimnáziumban ismertük egymást. Amikor én Pestre kerültem, összetalálkoztunk az utcán, ő már akkor térképrajzolóként dolgozott. Komoly keresettel rendelkezett, amit én magamról nem mondhattam el, így meghatározta a szabadidőnk eltöltésének helyét és módját az én szegény, de büszke diáklelkem. Sokat jártunk a Botanikus-kertbe. Itt kezdődött érdeklődésem az egzotikus növények iránt. Végül is 1970-től udvaroltam a későbbi feleségemnek.
Mikor házasodtatok, és hol alapítottatok családot?
1975-ben mondtuk ki a mindent eldöntő „igen”-t. Ekkor én Verpeléten dolgoztam. Főnököm az igen emberséges, tisztességes Hábel István gyógyszerész úr volt, majd innen Egercsehibe helyeztek. Közben megszületett a két gyermekünk, 1976-ban ki más, mint Ficzere Sándor junior, ékszerész (nem is akár milyen, pályadíjat nyert a keze munkája) jelenleg számítógép programozó, majd 1979-ben jött Judit, aki egyházzenész – hitoktató, magyar nyelv és irodalom - ének-zene szakos tanár. Náluk két unokánk van, a 9 éves Levente és a 6 éves Eszter.
Egercsehi után hova vitt az utatok?
Ugye Te is tudod, hogy a szakmában ha valami készül, vagy változik, előbb-utóbb hír lesz belőle. Így történt, hogy belső köreinkben és a faluban, mármint a szülőfalumban, Borsodivánkán a szüleim látogatása kapcsán megtudtuk, itt épül egy új patika. Megmozgatta a fantáziám. Édesapám nagyon józan gondolkodású ember lévén azt mondta, amit mindenki mondott volna a fiának: „senki sem próféta a saját hazájában”, én azt válaszoltam: „Édesapám, én nem próféta, hanem patikus akarok itt lenni!”
Sándor elnézést, hogy beleszólok az elbeszélésedbe, mert azt tapasztalom, hogy Te lettél ebben a kis faluban az a kiváló, példamutató „prédikátor gyógyszerész”, aki őrzi a falu egészségét.
Köszönöm, hogy így látod, én is így érzem!
Mikor helyeztek ide?
1983 szeptemberében. Nem valami jól kezdődött a költözésünk, mivel 19 féle állatot tartottam, azok útra készen várakoztak, de a szállító nem volt pontos, így nagy volt a pusztulás. Jöttek azért örömteli napok is!
Miért adtad privatizációkor a Hársfa nevet a patikának?
Mert a '80-as '90-es években méhészkedtünk is 120 családdal és ezért mézelő gyógynövényt kerestem névadónak. Ráadásul az egyetemi kollégiumom is a Hársfa utcai kollégium volt így több szempontból is jó választásnak tűnt.
Kedves Olvasó, most be kell mutatnom a kollégánkat, mint állat- és növényszerető, és azokkal szívből szeretettel foglalkozó „prófétát”.
Mióta tartasz pávát és mióta vannak egzotikus virágaid, kaktuszok, stb.? Magadtól kezdtél el foglalkozni velük, vagy láttad valakinél?
Mint említettem a diákévek alatt jártuk a füvészkertet. Ekkor még csak a lakásban tartható
növényeket gyűjtöttem, de a vágy már élt bennem az orchideák iránt.
Privatizáció után a saját épületünkhöz tudtam építtetni egy üvegházat. Azóta gyűjtögetem ezeket a növénycsodákat.
A páva gyerekkori vágy, de ez is csak a privatizáció után valósulhatott meg. Az állami patikának ugyanis nem volt elegendő területe, ezért csak mikor a miénk lett a patika, akkor vettem meg a szomszéd kertjének egy részét. Ez a pávák birodalma.
Elérkezett a háziasszony csodálatos vendéglátó ebédje utáni mozgás ideje, megtekintem a baromfiudvart, a pávákat és az üvegházat, de az udvaron a rengeteg különböző cserepes virágot is. Hogy is volt? Ajánlanám tessenek megnézni (időrendben) a babamúzeumot Szegvárott, Létavértesen a kerámia gyűjteményt és Borsodivánkán a Ficzere gyógyszerész úr üvegházát. Mindig virágzik valami, na és a pávák…
Mi az, amit fel tudsz „védelmedre” hozni?
Nem hiszed el, télen, amikor szállingózik a hó, leülünk itt, csendben kávézunk, benn a virágok színorgiája, illata, kinn a szép fehér háttér, nincs kedve az embernek megtörni ezt a harmóniát, és ülne az idők végezetéig.
Ez lenne a cikk vége, ha nem szólalna meg az Örök Nő, Ági kijózanítóan.
Képzeld, nem enged felkelni, üljek és élvezzem a látványt, a hangulatot. Meg kell mondanom, szívesen ülök és pihenek, de prózaian megszólal az előzőekben engem marasztaló Örök Férfi: „Mikor lesz kész az ebéd?”
Így hogy fejezzem be a cikket? Meg kell köszönjem a sok szépet, hangulatot, kedvességet, azt a szeretetet, amit kapnak a betegek, az állatok, a növények és amit itt egy napig tapasztaltam, mint vendég. Kinézek a kocsi ablakán és a villanyoszlopon levő fészekben fiókáit etető gólya is úgy tűnik engem sajnál, hiszen a csodálkozástól, hogy elhagyom ezt a számára fenséges vadászterületet, kiesik a béka a csőréből.
G.M.A.
2015. december
