Légy szíves Gyógyszerész úr meséljél a családodról, és arról a Hajdú Imréről, aki az egyetemi idők rohanó világában rejtve maradt előttem.
1943. április 29-én születtem Lengyelkápolnán, a ma már Zákányszéknek nevezett településen. Édesapám Hajdú Imre gazdálkodó ember volt, Édesanyám Bozsó Rozália. A bátyámmal ketten voltunk testvérek. Az elemi iskolát Zákányszéken „osztatlan” iskolában végeztem. Igazi népiskola volt és a „lámpások” - a tanítók - oktattak, neveltek, kérvényt írtak, tanácsot adtak, a nép minden kis és nagy gondjával hozzájuk fordult. Jó szívvel gondolok vissza a tanító házaspárra, Kávay Dezsőre és feleségére, Lantos Margitra.
Ahogy az előttem fekvő bizonyítványokból látom, nagyon jó tanuló voltál, így bármelyik középiskola tárt karokkal várt Téged!
Szegedre a JATE Gyakorló Gimnáziumába a Ságvári Endre Gimnáziumba mentem, ahol a teljesség igénye nélkül szintén meg kell említenem tanáraimat, akikre úgy emlékszem, mint emberré faragásom mestereire. Ők például Visy József, Szécsi József, Devich Bandi bácsi (Devich Magdi évfolyamtársunk édesapja), Zsadányi Nagy Árpád - meg kell jegyeznem zömében volt piarista tanárok voltak, akik a rendjük megszüntetése után a Ságvári és/vagy Radnóti Gimnáziumban szolgáltak tovább.
Ebben az időben miről álmodtál, mi leszel, ha nagy leszel?
1961. június 13-án, Szent Antal napján érettségiztem. A feleletem végeztével az érettségi elnök, Dr. Madácsy László professzor megkérdezte, hogy mi szeretnék lenni. Én azt válaszoltam, gyógyszerész. Mire megjegyezte, nem zavar-e a közismert csipkelődés: „Ki látott már zöld szamarat és okos patikust?” Ezen aztán jót nevettünk és abban maradtunk, hogy minden szakmában van „ilyen is-olyan is”. Mi remélem kivételek vagyunk. Egyébként Bortnyik Sándornak van egy Zöld szamár c. festménye.
Megjegyzem a beszélgetésünk során ennek a vonzalomnak számtalan tanújelét tapasztaltam, hiszen a XX. századi magyar, szűkebben vett szegedi tudományos és irodalmi élet számtalan ismert és rejtett összefonódásának epizódját ismertem meg riportalanyom elbeszéléséből.
Igazából mindig a kémia érdekelt legjobban, ebből a tantárgyból dicséretet is kaptam. A pedagógus pályán túllépve a gyógyszerész karra felvételiztem, elsőre felvettek maximális pontszámmal.
Mindig megkérdezem a beszélgető partnerem, ki volt az egyetemen a kedvenc tanára, Tőled is kíváncsian tudakolom.
Dimer professzor úr, azt hiszem Te is tudod miért. Nemes ember volt, kedves, igazi úr, nagy tudású, szelíd. Kedvessy professzor úr, most lesz a 100 éves születésnapjának ünnepség sorozata, már itt a meghívó és mint nála doktoráló tanítvány, ott kell lennem a megemlékezésen. Kőszegi Dénes professzor úr, aki Tömörkény István (akiről tanulmányt írtam) leányát, Tömörkény Erzsébetet vette el feleségül.
Most olyan nevet említ az én kedves évfolyamtársam, akit nem sokan említenek, pedig én is nagyon tiszteltem, sőt, le merem írni, szerettem, mint embert. Igazi szangvinikus volt. Novák István professzor úr nevét hallani nagy öröm volt számomra. A nevek felsorolása után Hajdú dr. konklúzióját szó szerint leírjuk:
„Ők biztos tudást adtak nekünk, és szilárd erkölcsi normára neveltek bennünket.”
1966-ban államvizsgáztunk, Te hol kezdtél?
Meg kell említenem életem nagyon szomorú eseményét. Államvizsga előtt 2 héttel elhunyt Édesanyám. A gyakorlati időt Csanádpalotán töltöttem, 6 hónap tartalékos tiszti tanfolyam következett Budapesten, majd Jászberényben. Leszerelésem után pendliző lettem Csongrád megyében. A megye minden gyógyszertárában megfordultam, kivéve Kisteleket!! Ezt a lehetőséget én is nagyszerű tapasztalatszerző időnek tartom utólag is.
Mint említetted Kistelek kimaradt a „beiskolázás” idejéből, hogyan kerültél mégis ide, ahol már majdnem 50 éve ápolod a paciensek testét és lelkét?
Tudod akkor Dr. Vetro Lajos volt itt a Gyógyszertári Központ igazgatója. Behívatott és elmondta, a Dr. Kiss Lajos gyógyszerész házaspár nyugdíjba megy és kérte, nézzem meg a helyet, mert átvehetem ezt a patikát ha tetszik.
Mikor kezdted itt „áldásos” tevékenységedet?
1969. szilveszterén léptem Kistelek földjére először! Lajos bácsi és Sárika néni szeretettel fogadtak. Emlékszem, amikor beléptem az officinába, Lajos bácsi épp szenet rakott a vaskályhába – ez megmaradt állóképként az emlékezetemben. Délben marhapörköltet ettünk ugyanúgy, mint ő első nap itt. Az akkori patika, az u.n. Kiss Patika a Kossuth utcában volt, jelenleg ott bankok vannak. Az első benyomások után elfogadtam a lehetőséget és 1970. június 1-től kinevezettként, 27 évesen a megye legfiatalabb gyógyszertárvezetője lettem. El kell mesélnem, első este zárás után becsöngettek. Este 7 óra volt, Lajos bácsi azt mondta rám nézve: „na, édes Imrém, ez már Neked szól!” Ez emlékezetes mondat volt, és nem felejthető érzés töltött el!
Hogy került erre a helyre a patika?
1977. augusztusában egyesült a két patika és ez a nagy gyógyszertár volt az előde a ma Szent Imre nevén ismert patikának. Bizony ez a gyógyszertár sok éven át volt tangyógyszertár, az asszisztens képzésben is nagy szerepet játszott.
Hogyan éltétek meg a privatizálást?
Itt a megyében 1995-ben kezdődött a folyamat, én november 7-én privatizáltam, mint egyéni vállalkozó, és családi sugallatra adtuk neki a jelenlegi nevét.
Közben Imre Te tudományos munkával is foglalkoztál.
1971-74-ig készítettem a doktori disszertációmat a Technológiai Intézetben Kedvessy professzor úr, majd Regdon tanár úr vezetése mellett. Nagyon hasznos és kellemes időtöltés volt, hiszen ez már más relációt jelentett a tanárok és köztem. 1985-től főgyógyszerésznek neveztek ki. Az 1990-es évek elejétől 2011-ig tagja voltam a Magyar Gyógyszerész Kamara Csongrád megyei elnökségének és számtalan szakmai szervezetnek is.
Imre van olyan kitüntetésed melyre nagyon büszke vagy, megemlítenéd nekünk?
Hogyne, kétszer voltam kiváló dolgozó, 1983-ban kaptam kiváló munkáért miniszteri kitüntetést és a „Pro Homine Nobile Pharmaciae” emlékérmet 2007-ben. Büszkeséggel tölt el és nagyon örültem annak, hogy 2005-ben megválasztottak Kistelek díszpolgárának.
Az Olvasók és évfolyamtársak nevében szeretettel gratulálok!
Beszéljünk még a magánéletedről is.
A feleségem Hegedűs Margit pedagógus. Három gyermekünk született, Gábor ügyvéd, Nóra pszichológus és Imre gyógyszerész - Ő vette át a Szent Imre patika vezetését - és van négy unokám.
Téged Gyógyszerész úr mindenki kellemesen szellemes embernek tart, kérlek, ennek tükrében mondjál valami biztatót.
Azt mondják: a betöltött 70 év azért jó egy ember életében, mert ha megéri, akár 10 évig is hetvenkedhet. 1943 óta a Föld hetvenszer kerülte meg a Napot, ha megkérhetem, tegyen még néhány kört … !
A gyógyító humor mellett adjunk helyet a lelket nemesítő szépségnek is: apai nagymamád, Kószó Rozália unokatestvére, dr. Kószó István államtitkár és neje készíttetett 1927-ben Zákányszéken az ottani templom díszítésére egy színes ablaküveget (Utolsó vacsora), érdemes megtekinteni.
Imre kívánunk Neked és családodnak jó kedélyben, egészségben, szeretetben, a hozzád fordulók szeretetében, megbecsülésében gazdag „hetvenkedést” és „nyolcvankodást”.
Engedje meg az Olvasó, hogy kollégánk Tömörkény Istvánról szóló előadásának két kiragadott részletével adózzunk a nagy írónak, és az anekdotázó irodalom berkeiben is szívesen lubickoló kollégának, Dr. Hajdú Imrének:
A gyógyszerész Tömörkény Istvánról
A patikában eltöltött évek … vizsgálata segít a szeged-vidéki magyarságnak, a magyar parasztnak egyik leghűbb ábrázolójának megismerésében. Tömörkény (Steingassner) István 1866-ban született Cegléden.
…A nyolcvanas évek elején megint Szegeden vannak Steingassnerék. Istvánnak pályát kell választania egészen fiatalon és egészen komolyan, mert az élet nehéz, de élni kell. Ő az Ibsen mesterségét választja, patikusnak készül. Félig művészet ez, félig tudomány, ahol a megfigyelés és a meggondolás szükségeltetik. István ilyen fából van faragva és hajlamot érez e hivatáshoz. … Egyszer nekibúsultában öngyilkosságot kísérel meg egy adag morfiummal, melynek történetét így írja le:
"Mert úgy volt a dolog, hogy nem tetszett sehogy sem a mesterség. Borzasztó korán föl kellett kelni, képzeljék öt órakor s elmenni a patikába. Öt óra! Rettenetes az. Azelőtt el sem bírtam volna gondolni, hogy vannak emberek, akik fölkelnek öt órakor. Azután a patika, a tégelyek, csészék, kenőcsök – mikor még pár hónappal előbb arról ábrándoztam, hogy testőrkapitány leszek, mint D’Artagnan a Trois monsqnetairesben. Igen hát. Nagyot zökkentem bele a valóságba és a valóságnak a csúnyábbik része minduntalan a nyakamba szakadt. Ügyetlen voltam elképzelhetetlenül, egy üveggyár megélt volna abból, amit összetördöstem. S ehhez iszonyatos félelem járult. Hogy soha sem fogom megtanulni ezt a sok latin nevet, s ha kétségbe esve gondolkoztam ezen, úgy tetszett, hogy vigyorogva nevet rám a szappanspirituszos üveg (később sikerült a földhöz vágnom azt is). Azután nem voltam kereskedő lélek.Hát ilyen fiaskókat vallottam. Hamarosan elment minden kedvem a mesterségtől, s tétovázva állottam meg a kenőcsök keresése közben, hogy Uram Isten, mit csináljak most. Nem tudtam, nem tudhattam sehogy.Minden vidámságom odaveszett, csak úgy bolyongtam, mint az árnyék. Gyerekes fatalizmus vett rajtam erőt, bánom is én, ahogy lesz, úgy lesz…”
(Szerencsére az akció kudarccal végződött, s csak későbbi évődésekre adott jó alkalmat.)
Majd jön Kistelek: A tirociniumot hamarosan letette és a segéd úr most már világot akart látni, mert szűk lett neki a szegedi Macedónia. Egyelőre falunak nevezték ezt a világot és pedig Kisteleknek, ahol igazán csönd volt, nyugalom, minden embert meg lehetett ismerni és az irodalommal is behatóbban lehetett foglalkozni. A főnök – Keresztes Nagy Antal – szigorú ember volt, aki az Oppodeldoc Camphorata készítési módja tekintetében más elveket vallott mint segédje, aki viszont meggyőződéséért kész volt föláldozni kisteleki boldogulását és egy heves disputa után otthagyta az egész nagyszerű kondíciót és egyszerűen kiment József bátyjához a csöngölei pusztára.
De alig szellőztette ki lelkéből a patikák fanyar illatát, egyszerre csak megjelent egy pusztázó lovasember – akár a novellákban – és hozta a város üzenetét, hogy egy külvárosi patika vezetését átvegye. Egy darabig ment is a dolog. A buzgó patikus, aki gyógyszerészeti szaklapokba is írogat, tovább is szerkeszti elbeszéléseit agglegényekről, kisvárosi szerelmekről, szegedi utcákról.
...Nevét sajátos módon cserélte magyarra: összeültek néhányan jóbarátok, és felrótták apró cédulákra a környék legszebb magyar csengésű helyneveit, mint Levelény, Ányás, Tömörkény. Aztán hunyt szemmel az összekevert papírok hátába vágta bicskáját. A penge juttatta neki a Tömörkény nevet.
...Végezetül köszönetet mondok Dr. Kőszegi Dénesné Tömörkény Erzsébetnek önzetlen támogatásáért.
Dr. Hajdú Imre
Zárjuk mosollyal a beszélgetést, bemutatunk néhány humoros történetet gyűjteményedből:
A piócás bácsi esete
A patikába bejön egy öreg paraszt bácsi.
Nagy körülményesen előkotorászta a „recét”, szépen, akkurátusan kisimította, letette elém.
Rápillantok:
Rp. Hirudo med. No X.,
Fiat exp.simpl.
D.S. Rendelet szerint.
Pár pillanat múlva egy fadoboz rabjai voltak a félelmetes férgek.
Ráraktam a signaturát: „Rendelet szerint”.
El is felejtettem már a piócákat, mikor pár nap múlva újból receptet hoz az öreg. Mikor fizetésre kerül a sor, megszólal az én bácsikám.
- Tessén má’ mondani naccságos asszonykám rá tetszett-e írni, hogyan kell használni ezt az orvosságot?
- Rajta van, bácsi. Miért kérdi?
- Mert inkább megfizetek érte külön, csak jól tessen má’ megírni, hogyan kell elkészíteni.
- Elkészíteni? – csodálkoztam – De hiszen ez már készen van, csak be kell venni rendelés szerint.
Erre rám néz, s csak vakargatja a feje búbját.
- Amit tegnap előtt vittem, az nem vót ám készen, oszt nem is tudtuk, hogy kell használni, mert én bizony elfelejtettem, hogyan mondta a tekintetes doktor úr, a nagyságos asszony meg csak annyit tett rá, hogy rendelés szerint. Oszt mondom az asszonynak, vedd má’ be Rozi, akárhogy is van, majd csak használ!
De bizony az asszony csak kettőt tudott élve lenyelni, a többit hagymára tettük, mert megpirítva mégis csak jobban lecsúszott.
Gyógyszertárban
Pisti elhatározza, hogy gyógyszerész lesz, s megkéri a patikus bácsit: hadd jöjjön el nézni, figyelni a munkáját.
Egyszer megkérdezi:
- Tessék mondani, mi van abban a kis dobozban a legfelső polcon, amin nincs semmi felirat?
- Abból akkor adok egy adag szódabikarbónát, amikor nem tudom kisilabizálni a receptet. /Hahota, 1982.1.szám/
Orvos-gyógyszerész kapcsolat
Az orvosnál falusi leány köhögésről panaszkodik.
Az orvos felveszi az anamnézist, s megkérdi, hogy volt-e már valakinél konzultáción?
- Igen, már a patikus úrnál voltam!
- Képzelem, milyen oktalan tanácsot adott az magának! – válaszolja doktorunk.
- Hát, kérem, ő mondta, hogy jöjjek a doktor úrhoz!
