Valamikor (ne írjuk le a dátumot!) Lajosmizsén beszélgettem egy kiváló, régi erkölcsi értékeket megszemélyesítő, bűbájos gyógyszerész úrral, Bartal Sándorral és kedves feleségével. Nagy élmény volt a találkozás. A családjukról beszélgetve megemlítették a fiukat, az ifjabb Bartal Sándort, és a vejüket, Mikola Bálintot, hiszen mind a két fiatalember szintén gyógyszerész és évfolyamtársként végzett.
Majd „egy pár pillanat” múlva az ifjú Bartal Sándor kollégám volt a beszélgető partnerem. A családi esküvői képen Sándor mutatta a húgát, Évát, annak férjét, Mikola Bálintot és gyermekiket, akik azóta felnőttek lettek. Közben minden év „Siófokján” két-három udvarias mondattal üdvözöltük egymást. 2016 őszén megtörtént a csoda, dr. Mikola Bálint már a közhelyek közé beiktatott váratlan kérdésemre: mikor írhatunk Önről? – azt válaszolta: „Keressen meg!”
A Szövetségnek helyet adó igen otthonos előadó és tárgyalók falairól a MOSZ jeles eseményeit és azokon résztvevő külföldi és belföldi szakmai kiválóságokat megörökítő fotókat nézzük az Elnök úrral. Nem kis büszkeséggel mutatja azokat. Igen, ez már történelem, a fiatal utódoknak van mire büszkének lenni. Ahogy Mikola dr. mondja: A kitűzött új célokat meg kell fogalmazni, el kell fogadtatni és a gyakorlatban megvalósítani. Itt már él a „genius loci” hely szelleme.
Bálint honnan ered a családban a gyógyszerészi hivatás megjelenése?
Tavaszy Ferenc, édesanyám nagybátyja, gyógyszerészi diplomáját 1891-ben szerezte meg a fővárosban az akkori Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetemen. Hazatérve szülőfalujába, az 1868-ban alapított „Magyar Király” nevű gyógyszertárban dolgozott Forrón, mely 1893-ban a tulajdonába került. (Szerk.: kisközség, Abaúj-Torna vármegye, szikszói járás, 1910-ben 1281 magyar lakost számláltak). Öt gyermekük közül a sorban a negyedik, László vitte tovább édesapja mesterségét. A forrói patikát 1924-ben Tavaszy Ferenc miniszteri engedéllyel áthelyezteti Encsre, az új járási székhelyre. Az én életsorsom itt kapcsolódik a gyógyszerészethez, ahol a harmadik generációs (ugyancsak) Tavaszy László és unokatestvére, az én Édesanyám Tavaszy Éva, jó családi kapcsolatot ápolva minden nyaralásunk során közel hozták hozzám a patikai légkört. Így én egy oldal leágazása vagyok annak a Tavaszy gyógyszerész dinasztiának, ami - jelenleg is – további generációknak ad teret immár Budapesten.
Ezek szerint Édesapja nem volt patikus?
Édesapám dr. Mikola Bálint, jogász volt, korán elhunyt, már 1973-ban. Édesanyám Tavaszy Éva (aki idén tölti be a 90. életévét), angol nyelvet tanított. Veszprémben éltünk 1958-ig, majd édesapámat felhelyezték Budapestre, ahol főügyészként dolgozott tovább, így ekkor a család is áttelepült vele együtt a fővárosba.
Hányan vannak testvérek? Ahogy hallottam nagycsalád az Önöké.
Igen, öten vagyunk testvérek Zsuzsanna (1945), István (1946), Judit (1950), jómagam (1953) és kis kivárással József öcsém (1965).
Hol járt általános iskolába?
Én már Budapesten kezdtem az általános iskolát. A belváros közepén laktunk évtizedekig a Galamb utcában, a Március 15 tér sarkán. Így a fiúk (bátyám és én) a közeli Irányi utcai általános iskolába jártunk, a lányok pedig a Váci utcaiba. Utána már kicsit szétszóródtunk, de mi fiúk és az egyik nővérem - persze különböző évfolyamokon - mindhárman az Eötvös József Gimnáziumban végeztük a középiskolát. (Több mint három évtizeddel később kisebbik fiam Bálint is ugyanitt érettségizett.) Idősebb nővérem volt a matekzseni, Ő „Fazekasos” lett, öcsém pedig jóval később a pannonhalmi bencéseknél tanult.
A pályaválasztásomon Margitka meg fog lepődni! A gyógyszerészi hivatást tulajdonképpen édesapám választotta számomra. Realista jogászként lajstromba véve gyermekeit és azok tehetségét leszögezte: „van a családban matematikus, orvos, grafikus, Bálint fiam jó bioszos vagy, szereted a kémiát (abból is érettségiztem), Te legyél gyógyszerész! Van már erről a hivatásról jó tapasztalat a családban.” Ezzel eldőlt a sorsom! Mivel maximális pontszámmal szereltem le a középiskolából, nem volt gond, hogy merre tovább. Azonnal fel is vettek a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára. 1976. februárjában, 23 évesen kaptam diplomát.
Diploma kézhezvétele után hova került, Bálint?
Államvizsgásként 6 hónapot a (1203.sz.) Déli Patikában töltöttem, majd friss diplomásként nagy kihívás várt rám. A tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyárban kezdtem dolgozni, mint minőségbiztosító gyógyszerész, majd megbízott üzemvezető.
Hihetetlen izgalmas feladat volt. Ekkor indult a WHO-EFTA konvenció következményeként a GMP program, amely - többek között - előírta a gyártásban a kötelező gyógyszerészi felügyeletet. Így még nedves volt a tinta a diplomámon, amikor elkezdtem az Alkaloidában gyártott, akkor 67 gyógyszerkészítmény „Gyártástechnológiai Előirat”-át átírni. Még ma is alapvetően e szerint készül pl. a Rutascorbin, a Folsav, a Syncumar stb. De volt olyan feladatom is, amikor csak hatóanyagot vett a Gyár, és nekem kellett komplett formulálási javaslatot készíteni (így lett pl. elfogadva a Syntex pysotiphen-hydrogenmalat-jából a Sandomigran). Néhány évvel később le is tettem a gyógyszertechnológia szakvizsgát.
Gondolom ez az úttörő munka megacélozta kellően a kezdő gyógyszerészt. A magánéletében is változás történt?
Igen, házasságot kötöttünk Bartal Éva közgazdásszal. 1977-ben megszületett az első gyermekünk Gergely, aki közgazdász, jelenleg a pénzügyi-gazdasági szektorban dolgozik, évekig volt a Brit-Magyar Kereskedelmi Kamaraelnöke, most Angliában van az irodája, de főként unokáim, a 13 éves Gerda és az 5 éves Iván édesapja.
Ahogy a család létszáma megszaporodott, gondolom át kellett értékelniük a jövőjüket, hogyan képzelték azt?
Pontosan ezt tettük feleségemmel. 1979-ben már Kecskeméten, az éjjel-nappalos patikában egészen más kihívásokkal találtam szemben magam. Fiatal férfi lévén nekem is pendliznem kellett, de ez a „kötelezettség” csak hasznára vált mindenkinek, így nekem is. A betegellátás engem rendkívüli módon érdekelt, nagyon jól éreztem magam már gyógyszertárvezetőként a Hunyadi Patikában is. Később az akkori Gyógyszertári Központba helyeztek, ahol a Gyógyszerészeti Osztály vezetője lettem.
Közben a családba megérkezett a kislányuk.
Igen, 1981-ben megszületett Ágnes leányunk, aki úgyszintén közgazdász, mellette szakfordítói diplomát is szerzett, sokáig az idegenforgalomban dolgozott. Most gyermekeit, másik 2 unokánkat, a 11 éves Zsófiát és a 4 éves Ferencet neveli, mellettük fordít.
1989-ben megszületett Bálint fiunk is. Ő már igazi világpolgár. Középiskolai időszakban tanult Londonban is, Corvinus-t és ELTE-t végzett, kicsit Hollandiában is járt egyetemre, mester fokozatot pedig Barcelonában szerzett. Három szakmai felsőfokú nyelvvizsgával, jelenleg a PhD disszertációján dolgozik. Miután a gyerekek mind a fővároshoz kötődtek, 2001-ben visszaköltöztünk Budapestre, azóta a Kodály körönd mellett van a családi központ.
Közben elérkezett az az időszak, amikor a változás szele elérte a gyógyszerész társadalmat is és aki tehette, patikát nyitott. Aki állami patikában dolgozott, az várta, hogy valami jó történjen vele, illetve körülötte. Ön akkor abban a megyében dolgozott, ahol a privatizáció mintaszerűen zajlott le, mondhatom ezt?!
Igen izgalmas szakmapolitikai környezetet hozott számunkra a XX. század utolsó évtizede. A politikai rendszerváltást megelőző években foglalkoztam egészségpolitikával és dolgoztam az egészségbiztosítás területén is. Hihetetlen tágra nyílt a gyógyszerészi hivatás előtti horizont, amelyben rejlő lehetőséggel élve, tanulmányozva a nemzetközi környezetet, felállítottuk a hazai prioritásokat. Jó csapat kovácsolódott akkoriban, amely még jórészt ma is aktívan működik. Megszületett a politikai döntés a gyógyszerellátás magánosításáról. Pap Endre barátom megalapította az első magángyógyszertárat.
Bálint Ön is alapított egy jogelőd nélküli patikát 1991-ben Lajosmizsén, ez volt az országban a 24. a sorrendben.
Ez a valóság. Így azután belülről és kívülről is láttam, melyek azok a problémák, amelyeket csak közösen összefogva lehet megoldani. Ez a helyzet már megkívánta a fegyelmezett, tervszerű és korszerű gondolkodást, az ehhez kapcsolódó egységes gyakorlatot. Ekkor fogalmazódott meg az elképzelés arról, hogy kellene egy szövetség, egy szervezet, amelyik felvállalja a változások szakmai részről való irányítását, a döntéshozókkal való párbeszédet. Így jött létre 1991 őszén a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége. Azonnal a figyelem fókuszába kerültünk. Rendkívüli sebességgel építettük ki a kapcsolatrendszereket. Így az egészségügyet és a gazdaságot, az önkormányzatokat felügyelő és irányító tárcákkal, biztosítóval, adóhivatallal, pénzintézetekkel, a hazai és külföldi gyógyszerpiaci szereplőkkel, külképviseletekkel (akkoriban még konszignációs raktárakból folyt az import gyógyszerek biztosítása), egyetemi képzőhelyekkel, társszervezetekkel.
Az egyszintű többcsatornás gyógyszer-nagykereskedelem kialakí-tásakor az ÁV Rt. elnök-vezérigazgatójának Teleki Pál gróf úrnak a felkérésére, több évig láttam el a GYÓGYÉRT-ből létrejött Hungaropharma Rt. Felügyelő Bizottságának elnöki tisztét, milliárdos nagyságrendű mérlegbeszámolókat jegyeztem, próbáltam helyzetbe hozni a gyógyszerészeket a HPH privatizációja során. De ez már egy külön történet.
A jogelőd nélkül létesített gyógyszertárak és az átalakulásra várók közötti, a mozgástér különbözőségén alapuló feszültséget megszüntetendő, minden erőnkkel segítettük a privatizációt. Saját magunkat korlátozva elkészítettük az első etikai normatíva szabályzatot. Az országban elsőként Bács-Kiskun megyében alig 5 hónap alatt zajlott le a privatizáció, amelyet az alapítói jogkört gyakorló Megyei Közgyűlés elnökének a felkérésére privatizációs igazgatóként magam irányítottam. Ebben példamutató segítséget nyújtott a szakmai felügyeletet ellátó megyei tisztifőgyógyszerész Dr. Kraszkó Károly, és a finanszírozásért felelős Megyei Egészségbiztosítási Pénztár főgyógyszerésze Dr. Komáry Kázmér. Nélkülük nem ment volna, hiszen a tulajdonoscserét követő finanszírozási szerződés és működési engedély nélkül nem nyílhatott patika. A nálunk bevált háromoldalú privatizációs szerződést adaptálták később a megyék és a főváros is.
Akkor büszkeség töltheti el Önöket, hogy a kollégák nem keserű szájízzel gondolnak vissza – Önöknek köszönhetően – erre az igencsak „bonyolult” időre, hiszen itt gyorsan és rendezetten zajlottak az események.
Bízom abban, hogy így van. Bár a Bács megyei kollégák egy szűk csoportja – szinte hihetetlen módon - évekig vizsgálódott azon, hogy a tulajdonátadás gyors lebonyolítása ellenszolgáltatásaként hány és melyik patikát működtető vállalkozásban szereztem résztulajdont. Vizsgálatuk eredménye később egyértelmű lett, egyikben sem! A Megyei Közgyűlés viszont dokumentáltan elismerte a munkámat, sőt egy gyönyörű Zsolnay vázát is kaptam ajándékba. Ma is őrzöm.
Kellenek-e a példaképek? Mert ugye nekünk voltak, és ők nagyon meghatározták életünket.Milyen területen értek el eredményeket?
Nagy lélegzetet vett a szakma, amikor a privatizáció lezárásával minden gyógyszerész egyenlő lett. Megszűnt a különbség a jogelőd nélkül létesített és a privatizált gyógyszertárak lehetőségei között. A MOSZ is igen erős lett, hiszen önkéntes tagként közel másfél ezren láttak fantáziát civil szerveződésünk erejében, tapasztalatában és kapcsolatrendszerében. Jóllehet nagy előnye volt szervezetünknek, hogy olyan gyakorlati kérdésekben tudtunk kapaszkodókat adni, amiben járatlan volt a gyógyszerészi kar. Hiszen az önálló, vállalkozásban működtetett gyógyszerellátás olyan új, gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi, munkáltatói és nem utolsósorban szakmai feladatokat jelentett, amiben nekünk már több éves rutinunk volt. Ezzel állt összefüggésben kongresszusaink, konferenciáink és rendezvényeink népszerűsége is. Ezekre évről évre meghívtuk a gyógyszerellátást irányító államigazgatási és szakmai vezetőket, a hivatással és a gyógyszertár-működtetéssel kapcsolatban álló hazai és külföldi szervezetek, oktatási intézmények, gyógyszerpiaci szereplők képviselőit. Volt olyan MOSZ kongresszus, ahol a négynapos programon több mint háromezer kolléga és másfélszáz kiállító regisztrált és a nemzetközi fórumon tizenhat országból voltak előadóink a köztársasági elnök védnöksége alatt!
Már több mint két és fél évtizede kísérjük figyelemmel a gyógyszerészet és a gyógyszerellátás nemzetközi és hazai alakulását. Trendeket állítunk fel, folyamatokat elemzünk és részt veszünk a hazai szakmapolitikai környezet alakításában. Sokat tettünk szürkeállományunk csiszolása érdekében is. 1992-ben kötöttük az első megállapodást gyógyszerészi diplomát adó intézménnyel. Professzionális oktatók közreműködésével szervezett élettani és terápiás ismereteket adó továbbképzéseinket mindig igen jelentős érdeklődés kísérte. Két ciklusban volt a MOSZ elnöke Dr. Samu Antal, aki meghonosította Magyarországon a gyógysze-részi gondozás és a terápia menedzsment programokat. Fel-kérésünkre Dr. Simon Kis Gábor alapította meg Magyarországon a gyógyszerész menedzserképzést.
Nehéz ilyenkor személyekben gondolkodni, mert óhatatlan, hogy az ember kihagyjon valakit. Biztosan példaképeim között maradnak Nikolics Károly, Szász György, Stájer Géza, Vincze Zoltán és Erős István professzor urak, Lantosi István, Orbán István vezérigazgató urak és még sokan mások. Nem felejthető a hallatlan teherbírású, egykor „négyek”-ként emlegetett Hankó-Mikola-Samu-Simon Kis csapat, és a MOSZ jelenleg is hatékonyan működő alapító tagjai-nak közössége. Szerin-tem akkoriban néhányan 10 év alatt háromszor annyit „éltünk”.
Melyek a közeli és távoli célok?
Közeli célok sorában első a fiatalság hivatás iránti szeretetének és megbecsülésének fenntartása, a gyógyszertárak működtetési feltételeinek, gazdasági eredményt termelő képességének fejlesztése. Ezek teljesülése már sok minden következményt von maga után. Távolabbra nézve az új gyógyszerpiaci trendek világszerte a speciális, innovatív terápiák irányába mutatnak. Ezzel összefüggésben a gyógyszerelosztási rendszerek átalakulóban vannak, másfelől itthon az egészségi állapotot befolyásoló, vény nélkül beszerezhető készítmények jórészt kívül esnek a gyógyszerészi kompetencián. Ez a két tényező együtt meglátásom szerint alapvetően fogja befolyásolni a hazai gyógyszerellátás, a gyógyszertárak és ezek következményeként a hivatás helyzetét. Mindezek mellett nagy kihívás az „e” egészségügy. Gazdasági aspektusból nézve a fúziók korát éljük. Nem lenne jó, ha a szakma fölé kerekedve a kereskedelmi szempontok kapnának dominanciát a gyógyszerellátásban. Sok tervünk van arra, hogyan fejlesszük a gyógyszerészi hivatást.
Optimista-e a jövőt tekintően?
A gyógyszerellátás az egész világon, így nálunk is az egészségügyi ellátás szerves része. A patikákban lévő hihetetlenül magas társadalmi kontaktus lehetőséget ad az egészség fenntartásában, megőrzésében és a gyógyító tevékenységben való részvételre egyaránt. Jól képzettek vagyunk, és örvendetesen sok fiatal kollégánk vállal velünk közösséget. Alkotó életszakaszom egésze arról szól, hogy feladatot vállalok, segítem a közösségemet az előrejutásban. Odafigyelek másokra, megalapozott és határozott véleményem van dolgokról, vitatkozom, de meggyőzhető vagyok. Nagy örömmel látom, hogy vannak olyan kollégáim, akik ugyanígy gondolkoznak és az éveik száma jó harminccal kevesebb az enyémnél. Nos, ők fogják továbbvinni a stafétabotot. Ennek szervezésével jól állunk. Hogyne lennék optimista.
Jól hallottam, hogy a közelmúltban az államigazgatás is elismerte szakmai tevékenységét?
Igen, nagy meglepetés volt számomra. Ebben az évben Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetésben részesített. Az indoklásban a MOSZ alapító elnökeként lettem nevesítve, s elismerését fejezte ki a gyógyszerészet és a lakossági gyógyszerellátás fejlesztése mellett a szakmában dolgozók képzése terén végzett munkámért, példaértékűnek minősítve tevékenységemet. És ebben az az igazán szívet melengető, hogy azok terjesztettek fel az elismerésre, akikkel lassan három évtizede együtt dolgozom. A figyelem tehát a csapatnak szól, csak én lettem nevesítve a dokumentumban.
Bálint, Önt hallgatva meg kell mondanom, én is optimistán távozom. Örültem, hogy megosztotta velem és az Olvasókkal gondolatait, terveit. Nem bókként mondom, de Ön már megkerülhetetlen a mi berkeinkben.
Kívánjuk álmai valósuljanak meg, a táraasztal mind a két oldalán „ember barátok” tekintsenek egymás szemébe.
Köszönöm a beszélgetést!
G.M.A.
2017. május
