Őszintén meg kell jegyeznem, a leírt tulajdonságok végtelen bölcsességgel gazdagodtak és rácsodálkozással, hogy hiába készült fel a kérdező, feltesz olyan kérdéseket, melyek nem a szakembernek szólnak, de az ember mélyebb megismeréséhez elengedhetetlenül fontosak. Talán kellemetlenek egy kicsit, de később, a beszélgetés végére már a velem szemben ülő tekintetében azt látom: jé, itt rám egészben kíváncsiak, tehát beszélnem kell a régen elfojtott, fájó eseményekről, mivel az életet akkor kell végig élni, mikor rendeltetése van.
Kedves régen nem látott Tanár úr, Főgyógyszerész úr vagy egyszerűen Jenő, kérem tisztelettel meséljen a családjáról!
Édesapám, Mohay Imre hivatásos tüzértiszt volt, Pozsonyban született 1901-ben. Annak a Mohay (Mergl) Jenő K.U.K. zászlóaljparancsnoknak a fia, aki 4 évet harcolt a fronton az I. Világháborúban és 2 év orosz hadifogság után tért haza. Édesapám Ottlik Géza híres Nobel-díjra javasolt könyvében (c. Iskola a határon) leírt cőgerek életét élte 9 éves korától Kőszegen. 1921-ben avatták magyar királyi tüzértisztté.
Édesanyám, Schleifer Erzsébet Szomolnokon született. Nem tudom Margitka észrevette-e az életben semmi nem történik cél nélkül. Hát az Édesapám is Szombathelyre kérte magát. A tánciskolások össztáncán meglátta Schleifer Erzsébetet, az erdőmérnök édesapa és a katonatiszteket nem szívlelő édesanya leányát. Mint a mesében, szerelem született első látásra a fiatalok között. A nagymamám hiába akarta Édesanyámat elrejteni a snájdig katonatiszt elől! Egyébként Édesanyám hegedű-kvartett tagja volt és nagyon szépen táncolt.
Jenő, megismerve szülei rövid történetét, Édesapja hivatását, nem volt könnyű élete sem Édesanyjának, sem Önnek!
Ez tényleg így volt! Édesapámnak engedelmeskednie kellett a parancsnak, nekünk meg hozzá kellett alkalmazkodnunk. 1925-ben összeházasodtak, két fiúgyermekük született, 1926-ban bátyám Imre. Ő is Kőszegre került, tüzér hadapródként avatták fel. Az ő élete is a II. Világháború után az ismert módon alakult, mozdonyvezetőként dolgozhatott. A második fiú, aki 1930-ban született, én voltam.
Hol járt iskolába?
Kámonban a Püspöki Általános Iskolába jártam. A gimnáziumot a premontreieknél, majd a piaristáknál végeztem. A családunk életét meghatározta, hogy Édesapám Hajmáskéren a híres Terszeg Kálmánnak (aki a tüzér lőelemképző berendezést találta fel) beosztott tisztje és a Tüzérlő Iskola oktatója volt. Abban az időben sok fiatal került kiképzésre, akiket precíz, magyar kifejezésekre kellett oktatni. Egyébként akit érdekel, elmondom, hogy az az iskola akkor a Tüzér Tudományos Kutató Intézetnek felelt meg gyakorlatban.
Közben a Minisztérium 1944-ben kivezényelte a frontra, az ott harcoló egység hadparancsnokának felváltására. Az állomáson amikor búcsúzott, futár hozott és adott át neki egy lezárt borítékot, melyben - mint megtudtuk - visszavonták a kiküldését. Édesapám erre azt mondta, akit váltania kell, már készül haza a frontról, a családja is várja, így neki most már mennie kell! A frontról is érdekelte mi lesz velem, úgy rendelkezett, hogy Édesanyám írasson át a nagyváradi hadapród iskolába. 1945. április 23-án mindannyian francia hadifogságba estünk.
Kedves Olvasó, elkerekedett szemmel néztem a szemben ülőre, hogyan ülhet itt? Hogyan élte túl? Biztosan sokan gondolják, akik a cikket olvassák, milyen szerencséje volt a hősünknek, hogy nem orosz fogságba került. Hát igen, akik arról esetleg visszatértek, meséltek éppen eleget! De a cikk írója olvasta Kuncz Aladár, Noirmoutier (Fekete kolostor) c. könyvét gimnazistaként, ezért úgy éreztem akkor, kihúzzák a talajt alólam. Hogyan történhetett Nyugaton, hogy egy Párizsban kint tartózkodó újságírót és más - a francia „kultúrát” megismerni akaró - civileket ilyen embertelen helyre internáljanak, így bánjanak velük? Hát tessék elolvasni! Bár az író nem vádaskodik!
Viszontagságos úton visszajöttünk. A franciák átadtak bennünket az amerikaiaknak, azok az oroszoknak. Szombathelyen ismerve a terepet, úgy gondoltam lesz ahogy lesz, megpróbálok lelépni a vonatról. Sikerült!
A katonai tradíció erősen élt a családban, ahogy említette Jenő az első jelentkezése az Orvostudományi Egyetem Orvosi Karára az X-es számozás miatt nem sikerült, de 1949-ben Kossuth Akadémiás jelöltként, miután a Gyógyszerésztudományi Karra átirányították, felvételt nyert.
Igen és közben a Határtiszti Iskolát is elvégeztem.
Említsük meg közben, Farkas Judit ceglédi származású évfolyamtárs személyében a szerelem is részese lett az életének. Hogyan ismerték meg közelebbről egymást?
Jó jegyzet kellett, mert a katonai elfoglaltságom miatt nem minden előadáson tudtam részt venni. Judit jegyzetei olyanok voltak, mint ő maga. IV. évben összeházasodtunk, 55 évig éltünk együtt boldog házasságban. Ma már sajnos egyedül élek. Van egy Tamás nevű fiunk, aki villamosmérnök (nem tagadja meg a nagyapját). 10 éves kislánya Lili, Erzsébet dédmama tulajdonságaival jeleskedik. Csodálatosan énekel, fest, kézimunkázik.
Jenő időben előreugrottunk, térjünk vissza az Ön és Jutka kezdő gyógyszerész éveihez.
Rendben, Jutka a Közegészségtanon tanársegéd volt, de együtt indultunk Salgótarjánba, ahol találkoztunk Polyák Rózsa első mesteremmel.
Csodálatosan emlékezett vissza Jenő erre a még élő „ikonra”, nagyszerű kollégára. Gondolom komoly oka volt, hogy elhagyták a Rózsa néni vezette patikát.
Igen, feleségem azt mondta akárhová elmegyünk, csak lakás legyen. Így kerültünk 1954-ben Várpalotára. Ott találkoztunk a következő ikonnal, Tóth Imre irgalmas rendi gyógyszerésszel, ő volt a vezető. Barátsággal és családtagként fogadott be bennünket.
Mint mondta Jenő, 1 év vezető nélküliség után Önt nevezték ki és 3 évig csinálta.
Azután behívtak a központba, 1958-ban szakfelügyelővé neveztek ki és ezt a munkát 32 évig csináltam, azaz 1996-ig.
Még most is aktív a Főgyógyszerész úr!
Igen, a Farkasgyepűi Tüdőkórház főgyógyszerésze vagyok 17 éve.
Kedves Olvasó, annyi elismerése van a kollégánknak és annyi számunkra ismert szakkönyvbe írt fejezeteket. Engedjék meg, hogy a teljesség igénye nélkül említsünk meg azokból néhányat.
Tudományos tevékenység (gyógyszerészi vonatkozásban):
Tudományos tevékenység (vegyész vonatkozásban):
Tudományos Akadémiai tevékenység:
Kitüntetések:
Kedves Tanár úr, Ön a beszélgetésével is tanított, az Olvasó pedig megismert egy olyan életutat, ami a gyógyszerészet XX. és XXI. századi történetét gazdagítja. Büszkévé tesz bennünket, hogy - ha érintőlegesen is -, részesei lehettünk ennek a tanulságos életnek.
Köszönöm a beszélgetést, jó egészséget és tevékeny éveket kívánunk az Olvasók nevében is!
G.M.A.
2014
