A Körös partján találkoztunk, onnan vitt a gyógyszertárba vendéglátóm. A patika épülete, a belső tér, minden tiszta, rendezett, csendes és tiszteletet parancsoló. Otthonosan elhelyezkedtünk, és a friss aranydiplomás felesége, a szintén kolléganő Dr. Nagy Ibolya munkájából néhány pillanatra kiszakadva, gondoskodó háziasszonnyá vált. Kicsivel később visszament az officinába, magunkra hagyva az erdélyi fafaragó mester lenyűgöző történelmünket ábrázoló domborművei társaságában.
Jóska, csak felületesen ismerjük egymást, így kérlek, meséljél a családodról és gyermekkorodról!
Magyarbánhegyesen születtem 1944. november 20-án. Édesapám szintén Szabó József, Békéscsabán a MÁV-nál dolgozott. Édesanyám Bartha Anna, magyarbánhegyesi születésű. 7 hónapos várandós volt velem, amikor az angol repülőgépek a vasútállomás megsemmisítése közben a házunkat is lebombázták. Édesapámat a visszavonuló oroszok „málenkij robotra” összeszedték, így csak sejthette, hogy megszülethettem már. De ő még szerencsés volt, mert 2 éves koromban megismerhettük egymást.
Az általános iskolát, majd utána a középiskolát is Békéscsabán, az utóbbit az épp akkor átnevezett Rózsa Ferenc Gimnáziumban végeztem el (volt Evangélikus Gimnázium).
Azt meg kell jegyeznem, hogy orosz-latin szakos osztályba jártam, 40-en voltunk, és jelesre érettségiztem. 30 társammal felvételiztünk különböző egyetemekre, engem elsőre felvettek a Szegedi Gyógyszerésztudományi Karra.
Mindig is gyógyszerész szerettél volna lenni?
Nem, vonzott a régészet, aztán az agrárszak, de látva a TSz-ek működését, szomorúan lemondtam róla. Majd Békéscsabán megfogott a Réthy pemetefű cukorka varázslatos hírneve és a főtéri patika látványa.
Jól érezted magad az egyetemen? Kikre emlékszel vissza szívesen?
Dr. Háznagy András adjunktus úrra, ő volt az osztályfőnökünk, és ott voltak a Békés megyéből elszármazott tanárok, Regdon Géza és Kata Mihály. Nekem az a véleményem, jó iskola volt, ahol meg kellett tanulni gyorsan és pontosan dolgozni. 1968-ban végeztem. Hadd említsem meg, az államvizsgás gyakorlati idő alatt Dr. Pálovits Gyuláné volt az oktató gyógyszerészem, aki sokat foglalkozott velem.
Hol kezdted a gyógyszerészi pályafutásod?
Mezőberényben Nádházi gyógyszerész úrnál. Egy érdekes epizódot elmesélnék ebből az időből. 1969-70-ben készültem egy előadással a Rozsnyay Emlékversenyre. 1970-ben nagy árvíz volt a Körösökön és a Tiszán is, ezért behívtak a polgári védelemhez katonai szolgálatra az egészségügyi szakaszba 6 hétre. Nem volt pardon, így az előadásomat Dr. Hartai István olvasta fel helyettem.
Gondolom erre az időre eshetett, amikor Mezőberényben megismerted a mindenre komolyan odafigyelő, csinos Nagy Ibolya Teréziát, majd később a már másodévet befejező gyógyszerészhallgatóval össze is házasodtatok.
Igen, 1970-ben kötöttünk házasságot. Azt ugye tapasztalatból Te is tudod, hogy itt Békésben Dr. Pálovits Gyula igazgatása alatt nem lehetett lazsálni. Mindenkinek fejleszteni kellett a tudását, hiszen olyan képzett példaképek dolgoztak velünk, mint Dr. Ragettli János, Dr. Dávid Ferenc, Szász Dönci bácsi és még sokan mások. Így jöttek a továbbképző tanfolyamok egymás után. Persze ezek elvégeztével az ember előreléphetett, ha volt lehetőség, és hogyha ő ambicionálta azt. Ezekben az években és később is a biztos hátteret Ibolya jelentette számomra, majd a gyerekek születése után az egész családnak. Elvégeztem a szakfelügyelő gyógyszerészképzőt, így 1973-tól kineveztek szakfelügyelőnek, majd gyógyszerügyi szervezés-gyógyszerellenőrzésből is szakvizsgát tettem.
Mikor lettél doctor parmaciae és milyen szakterületen?
1985-ben lettem farmakognóziából, témavezetőm – úgy, mint Neked is – prof. Szendrei Kálmán volt.
Mi volt a témád? Hogyan volt időd megcsinálni?
Ugyanúgy külső disszertáns voltam, mint Te. Az Althaea officinalis benzolos frakcióját dolgoztam fel.
Kedves Kolléga úr, nagyon előre szaladtunk, mert ebben az időben feleséged, Ibolya, aki már akkor is gyógyszerészként dolgozott, nemcsak szabad mozgásteret biztosított Neked, hanem 1973-ban megajándékozott szintén József névre keresztelt gyermeketekkel is.
Igen, ő szintén gyógyszerész, és szakmabelit hozott a családba, Dr. Szabó Erikát, aki ma már tisztigyógyszerész. József jelenleg a csorvási patikát vezeti személyi jogos gyógyszerészként.
Mindemellett a fiad a Szent György Lovagrend priorja is Békés megyében. Ők a 17 éves Zsófia és a 15 éves Zsombor büszke szülei. Mikor született leányotok, Ibolya?
3 év múlva, 1976-ban. Ibolya megtörte az íratlan szabályt, mert villamosmérnök férjet választott, Gémesi Ádám személyében. Ők 3 gyermek boldog szülei, a ma már 16 éves Annának, a 14 éves Ádámnak és a 8 éves Katalinnak. Ibolya jelenleg is patikában dolgozik, mint a fiókgyógyszertárunk vezetője.
Azt hiszem, most már folytathatjuk II. Szabó Józseffel, vagyis Veled.
Részt vettem az asszisztensek képzésében, továbbá államvizsgások, doktoranduszok szakmai felkészítésében. Szabadidős rendezvények szervezésében is segítettem, Mikulás-napot, kirándulásokat, irodalmi műsorokat rendeztünk a központban. És ne felejtsük el, mi – mármint a Békés megyei Gyógyszertári Központ - is átalakultunk, új nevünk SanoPharma lett. 1982-85-ig ott dolgoztam vezető szakfelügyelőként, raktárvezetőként, majd a Hungaropharma lett a tulajdonos, így náluk folytattam a munkám. 1994-ben feleségemmel felismertük, hogy a mi helyzetünkben privatizálni nem tudunk, így elkezdtünk gondolkodni, hogyan nyithatnánk magánpatikát? 1995-ben elindítottuk a saját terveink alapján kialakított gyógyszertárat, melynek vezetője a feleségem lett. Itt dolgoztunk egy ideig mind a ketten. 2002-ben a gádorosi Szent Balázs Patika személyi jogos gyógyszerésze lettem.
Mit szerettek csinálni a patikai munkán kívül?
Minden évben van egy családi 3-4 napos „összetartás”. Hogy ez mit jelent? Elmegyünk meglátogatni egyik évben Magyarország, másik évben Erdély valamelyik történelmi nevezetességgel megáldott helyét, ahol a tényeken kívül hagyományokkal, mondákkal, versekkel, prózával bővítjük ki történelmi ismereteinket.
Mindenki megy a családból? Hányan keltek útra ilyenkor?
Van, amikor 11-en megyünk, de van, amikor kevesebben. Most már kezdődik az az időszak, hogy nem tudunk együtt indulni vagy végig együtt maradni. Majd meglátjuk ezután hogyan alakul, jó lenne továbbra is fenntartani az érdeklődésüket, nekünk pedig az egészségünket. Az biztos, mindenki jól érzi magát és sokat tanulunk egymástól is. A gyerekek az iskolában a tananyag mellett sokszor elmesélik a saját élményeiket is.
Ahogy beszélgetünk, felsejlik bennem Jóska, hogy amit Te kaptál a feleségedtől, a biztos hátteret, most már együtt nyújtjátok az unokáknak.
Értem mire gondolsz, a vasárnapi meghívásokra, ami „csak” az 5 unokának szól. Ilyenkor beszélgetünk, társasjátékozunk, kártyázunk, és sokszor szóba kerül olyan téma, ami valamelyiküket foglalkoztatja. Képzeld, a legkisebb is elmondja a véleményét, amit a többiek meghallgatnak, és élénk eszmecserét folytatnak róla. Vannak külön beszélgetések is, de ezek csak rájuk és ránk tartoznak. Mindenki várja ezeket az értékes órákat, ami nekünk is jó, mert benne maradunk az ő életritmusukban. Egyelőre mind jól tanulnak, van, aki külön elfoglaltságot is keres, és azt becsülettel végzi. Reméljük, hogy lesz közülük, aki a gyógyszerészi hivatást választja.
Ezt a nyugalmat, szerető odafigyelést éreztem itt köztetek, én is tanultam tőletek.
Nagyon köszönöm, hogy itt lehettem, kívánom magunknak is és az Olvasóknak is, éljenek az általuk szervezett „összetartás” órák, napok, hetek és évek lehetőségével!
G.M.A.
2019. április
