Magazin

Élettörténetek

Dr. Vancsura István gyógyszerész

„Ott pihenem ki magam, ahol éppen vagyok!”

Ezen a forró júliusi vasárnapon volt időm elgondolkodni, hogyan is telt el ez az utóbbi 3-4 év, amióta készülök kollégánkhoz, dr Vancsura István gyógyszerész, polgármester, traktorvezető, szántó-vető tiszaalpári polgárhoz. Már maga az a tény győzelem, hogy Alpár előtti ligetes, árnyas úton közeledünk a cél felé, persze nyugtával kell dicsérni a napot.

A falu utcáit, házait, virágait olyan szemmel nézem, mintha nekem is közöm lenne hozzájuk. Vajon miért? – mert patikus a „házi úr”, ő a felelős minden fűszálért! A gyógyszerész úr az utcán várt, mivel egy fogfájós beteg kért enyhítő segítséget. 
Már kényelmesen elhelyezkedtünk, kezdtük a beszélgetést, mikor a hófehér, anyai örömök előtt álló cica elhelyezkedett kényelmesen az ölemben. A fekete cicának több esze volt, a konyha hideg kövén elterülve pihente ki az éjszakai fáradalmait.
Nyílt a kapu, egy édesanya jött a kislányával, a beszélgetést hallgatva sikerült megállapítanom, jól ismerik a most polgármester kollégát, segítséget kért, mert a férje meghalt, munkahely kell számára, hiszen árván maradtak a tizenéves kislányával. A falu vezetője kérte őket, jöjjenek vissza úgy 6 óra felé, mert most vendége van. Eljött az idő, hogy talán elkezdjük a beszélgetést. (Mindez az év egy vasárnapján történt!)

István honnan indultál?
Nem messziről, Kecelen éltek szüleim, ott volt Édesapám középparaszt, szintén István. Édesanyám Tusori Mária két gyermekkel ajándékozta meg Édesapámat, egy húgom van. Általánosba Kecelen jártam, majd Kalocsára mentem gimnáziumba, a Szent István Gimnázium tanulója lettem. A Hunyadi János Kollégiumban találkoztam, találkoztunk a bennünket tényleg nevelő, csodálatos biológia és filozófia tanárral, Szvétek Sándorral.

Mint gimnazista, milyen pálya foglalkoztatta gondolataid?
A gépek. Technikus szerettem volna lenni, ezért jelentkeztem a Déry Miksa Gépipari Technikumba Szegedre, de nem vettek fel. Kalocsán a gimnázium 5+1-es volt, öt nap elmélet egy nap gyakorlat. Mivel a polytechnika, a gépek érdekeltek ezt választottam.
Közben jobban megismertem az életet és talán az emberek is jobban elkezdtek érdekelni, úgy mint a mindenki által tisztelt keceli patikus házaspár, Csapi Lajos bácsi és felesége, Iluci néni. Úgy éreztem, hogy szeretnék hozzájuk hasonlítani.
Az életemben párhuzamosan jelentkeztek a kihívások és én meg akartam felelni mindegyiknek. Rendeztek szántó versenyt, azt hittem egyből részt vehetek és nyerek. Nem sikerült. Először meg kellett tanulnom a szántó versenyen hogyan kell megfelelő barázdát szántani. Időközben felvettek a gyógyszerész karra és a Jancsó Kollégiumba.

Kikre emlékszel szeretettel a tanárid közül?
Kedvessy professzor úrra, Szendrei Kálmánra, aki ma már professzor és a feledhetetlen Háznagy Bandi bácsira.

A gyógyszerész úr kedves felesége már a nappali szobába belépve felvonta magára a figyelmet, mivel a falon látható képek alkotója után érdeklődve megtudtam, ő festette őket.

István elmesélnéd, hol ismerkedtetek meg?
Marika is Szegeden volt diák, földrajz-rajz szakos tanár a végzettsége. 1968-ban ismerkedtünk meg egy diákbálban, 1971-ben összeházasodtunk. A diploma kézhezvétele után 1 évig Soltvadkerten beosztott gyógyszerész voltam. Tiszaújfaluban már nemcsak gyógyszerészként dolgoztam, hanem VB titkárnak is megválasztottak. Rövid úton jelenlegi állomáshelyünkön, Tiszaalpáron találtuk magunkat.

Említsd meg kikkel bővült a család létszáma?
1972-ben megszületett Zoltán fiunk, aki belgyógyász, családorvos. 4 unoka van náluk: Virág 16 éves, Anna 14, Botond 11, Villő 5 éves. 1975-ben István fiunk látta meg a napvilágot, ő ügyvéd lett, ott 2 unoka gyarapította család létszámát, István 14, Péter 9 éves.

A szakma és a másodszori polgármesteri ciklusod, a föld szeretete, a szántás-vetés mellett mi a hobbid, mi pihentet?
A feleségem is mindig mondja: "... pihenjél már!" - és akkor jön a válaszom, ami hihetetlen, de így van: "... amit éppen most csinálok, az pihentet."

Az Olvasónak el kell mesélnem, hogy amikor már úgy nézett ki pontosíthatjuk a találkozást, elfutott a nap, estefelé jutott eszembe: nem hívtam Vancsura doktort, de nemcsak ezt felejtettem el, hanem azt is, hogy Semmelweis-nap van és a bocsánatkérésemben a késői zavarásért ezt a momentumot is belevettem. Megkaptam a jogos dorgálást a traktor dübörgése mellől: „a növények nem tudják, hogy ma Semmelweis-nap van!” Hát ilyen emberrel ülök most szemben.

Akkor István meséljél a kedvenc időtöltésedről, ha még marad arra időd!
Horgásztam, vadásztam, ez utóbbi nagyapámtól örökölt hobbi, bár ma már sajnos nincs időm, hogy gyakoroljam e kedves kikapcsolódást. Szeretek olvasni, de inkább szakkönyveket, például Drábik János közgazdász munkáit. Élvezem a kihívásokat, a munka szeretetét, az alkotás örömét… gazdaggá teszi éltemet. Érdekel a helyi kulturális élet, van népdalkörünk, Bársony Mihály, a tekerőlant neves művésze is itt élt.

Tudom, hogy a Magyar Gyógyszerészi Kamarában vállaltál korábban szerepet. Mi a véleményed a jelenlegi gyógyszerész érdekképviseletről?
Ha egy szóval akarnám jellemezni, akkor azt mondanám, hogy langyos. Ennél sokkal határozottabban kellene az érdekeket képviselni és egy konkrét példát is említenék: véleményem szerint több, mint 10 éve a magisztrális díjakon nem változtattak. A személyes gyógyszertár-működtetési jog, „személyi jog”sem az eredeti jogszabályoknak megfelelően működik.

István ne felejtsük el, tavaly említették az újságok, hogy egy tiszaalpári születésű, ostorpattogtató leányzó nyerte meg Kínában a világversenyt.
Feleségem egyik kedves tanítványa volt, Bársony Anettnek hívják. A lovak szeretete már diák korában megnyilvánult, barátnőjével mindig lovat rajzoltak.

Meginvitáltak a 21 éve működő Tiszaalpári Alkotótábor kiállítására. Aki itt tölti el a kijelölt időt, az Önkormányzatot megajándékozza egy az általuk kiválasztott alkotással. Még meg tudtuk nézni a kiállítást, a táj varázsát, a Holt-Tisza vidék báját és lakóinak környezetét, karakterét bemutató műveket. Aki ellátogat erre a vidékre, megcsodálhatja az ásatások relikviáit, melyek az egyiptomi kultúrával azonos idejűek, a már majdnem az enyészetnek átadott pincészetet (mert valamikor itt magas fokon művelt szőlőtermesztés volt), a polgármester úr által kezdeményezett 12 aradi vértanú kopjafáját festett arcképekkel, Árpád Apánk szobrát, a Trianoni emlékművet és még sok emléket és emlékeztetőt a magyar múltból.

Mi a legnagyobb álmod?
Városi rangra emelni Tiszaalpárt. Tudod ez annyi kihívással jár, amit a saját emberi büszkeségünk, tartásunk is megkövetel, és ezt meg tudjuk csinálni! Láthattad milyen nagy munkában vagyunk, az utak fel vannak túrva, csatornázni kell, az előírásoknak meg kell felelni, az akadályokat le kell győznünk, de ez közös elhatározással menni fog!

Kívánjuk, hogy a polgármester-gyógyszerész úr egyhelyben maradva, a városi rangra emelt ősi település polgármestere legyen az őszi önkormányzati választás után is. Köszönjük az itteni értékeket legalább részben bemutató kalauzolást! 
Jó egészséget, a nagy célok megvalósításához fáradhatatlan tiszaalpáriakat és persze polgármestert!

G.M.A.


2014