Másik ajánlója kolléganőm, Csépke Zsuzsanna kereskedelmi képviselő, aki Évike nagy rajongója. Vártam a találkozást, azt azonban nem gondoltam, hogy a magisztrália mesteréhez és annak esztétikailag is lenyűgöző kivitelezőihez, elrendezőihez lesz szerencsém. A bennem mély nyomot hagyó patikus kollégáim, múltam példaképei biztosan örömüket lelték volna ebben a látogatásban!
A Kamilla Patikába belépve sok mosolygó arc fogadott, ragyogó fehér munkaruhák tündököltek a tágas officinában, vonzották magukhoz a tekintetem. Az iroda ajtajában megjelent egy magas, vékony, komoly, figyelmes arcú hölgy, a főnöknő: Dr. Szalai Éva. Asztalhoz ültetett azért, hogy kényelmesen írjak, ahonnan előtte levett egy kedves beteg által – köszönetként – hímzett terítőt. Míg beszélgettünk, az ajtón állandóan kopogtak, betegek érdeklődtek, a munkatársak kérdeztek, még a mérleghitelesítő is jött! Szóval állt a bál, már csak én hiányoztam! Az egyik beteg addig ott ült és várakozott a főnöknőre, míg el nem köszöntem, és mosolyogva jó utat kívánt. Lehet annak örült ilyen tiszta szívvel, hogy végre eltűnök Salgótarjánból.
Meséljél Évám családod mindkét ágáról. Most már azt tudom (míg elhelyezkedtem kiderült) első generációs patikus vagy, de harmadik generációs értelmiségiek vagytok a férjeddel.
Igen. Akkor talán édesanyám családjával kezdeném, az ő neve Kőhalmi Éva, az Acélgyári Műszaki Könyvtár vezetője volt. Édesapja Kőhalmi Imre kohász, édesanyja Frigyik Margit, aki szintén könyvtárosként szolgálta az olvasókat. Édesapám Szalai János kohómérnök, gazdasági mérnök számos munkahelyén vezetőként dolgozott, jelenleg a pásztói öntödét vezeti az öcsémmel közösen. Tavalyi évben szakmai elismerésként „Életmű Díjat” kapott. Apai nagyapám, szintén Szalai János és ő is kohómérnökként végzett, az Ötvözetgyár műszaki igazgatójaként ment nyugdíjba. Nagymamám, Kaiser Margit óvónőként tevékenykedett.
Ilyen elődök után csak azon csodálkozom, hogy nem mentél műszaki pályára! Akkor folytassuk az életed történetét. Mikor születtél és fiatal felnőttként mi érdekelt?
1969-ben születtem, és van egy öcsém, ifj. Szalai János (Ő velem ellentétben építőmérnök, de kohómérnökként dolgozik). Mind a ketten a Bolyai János Gimnáziumba jártunk. Sőt, édesapánk is ezen iskola elődjében kapta a hasznosítható tudást. Nagyon jó hírű gimnázium volt és most is az, az országos listán a 2016-ban a vidéki gimnáziumok között a 44. helyre sorolták. Most lányunk Éva fog onnan ballagni.
A műszaki pálya azonban nem vonzott. Tudod mit játszottam gyerekként? Orvososdit. A régi babáim még a „sérüléseik” és a „műtétek” miatt bekötözve pihennek a padláson.
1989 és ’90-ben elmentem az orvosira felvételizni, de nem sikerült. Idő közben letettem az angol nyelvvizsgát. Az első sikertelen felvételim után a salgótarjáni kórház sebészeti osztályán nővérként dolgoztam egy évet, ahol nagyon jól éreztem magam, élveztem a munkát, sok gyakorlati tapasztalatot szereztem, aminek gyógyszerészként a mai napig is hasznát veszem. Második sikertelen felvételim után egy kicsit elment a kedvem az orvosi pályától és megpróbáltam másfelé orientálódni, a Pécskő Patikába jelentkeztem asszisztens jelöltnek.
Ott találkoztam Újházi Terike gyógyszerésznővel, aki a gyógyszertár vezetőhelyettese volt akkor, most a Margaréta Patika vezetője. Ő foglalkozott velem, ráirányította figyelmem a gyógyszerészi pálya szépségeire és ez befolyásolta döntésem, hogy meg kell próbálnom a gyógyszerész kart. 1991-ben felvettek a SOTE Gyógyszerész Karára és nem bántam meg a választásom. Rajta kívül több olyan gyógyszerész is dolgozott akkor a patikában, hogy csak Tarjáni Piroska nénit, Ladomerszky Éva nénit, vagy Nyerges Magdi nénit említsem, akiknek szakmai tudására a mai napig felnézek.
Mikor ismerkedtél meg későbbi férjeddel, Jakubovics Istvánnal?
1987. április 1-én, Salgótarjánban az uszodában találkoztunk. Ő miután kecskeméti GAMF-ra járt, ahol gépészmérnökként végzett, éppen katonai szolgálatát töltötte.
Így bizony az elején csak ritkábban találkoztunk. Később a BME-re nyert felvételt, ahol második diplomáját szerezte, így vagy itthon hétvégeken, vagy ha valami kulturális eseményre el akartunk menni, akkor Budapesten találkoztunk.
1993-ban összeházasodtatok, amint említetted a diplomaosztón úgy érezted nem „egyedül” kapod a diplomád, hanem valaki még veled együtt örömtáncot lejt a számára legvédettebb helyen. Hol kezdődött szakmai pályafutásod?
Ekkor 1995-öt írtunk. Az első munkahelyem a kórházi gyógyszertár volt, Szakács Imre főgyógyszerész úr volt a főnököm. Itt is mélyvízbe dobtak. Egyébként az életemre jellemző, mindig egyből a dolgok közepében, és közelében találtam magam. Ez nem panasz! Szeretem a kihívásokat és a mozgalmas napokat!
Éva amikor elvégezted az egyetemet, volt olyan tanárod, akire szívesen emlékeztél vissza?
Hogyne, nehéz lenne mindet felsorolni, Szökő Éva professzor asszonyra, akinél a szakdolgozatomat is írtam. Azután Kőrös és Szabó professzor urakra. Szabó professzor úr úgy adott elő, hogy még a szakvizsgámra is az ő jegyzetéből készültem.
Közben, amikor István fiad megszületett, elmentél GYES-re, 1998-ban pedig megszülted Éva nevű kislányod.
Igen, 5 és fél évig voltam főállású anya. Azt meg kell jegyeznem végtelenül hálás vagyok ezért az időért, mivel ekkor tudtam rengeteget adni a gyermekeimnek. Amióta újból dolgozom, a napi mesék, séták, játék, kertészkedés elmaradtak. Visszatérésem után folytatódott a szakmai életem, 2001-től a Pécskő Patikában szolgáltam a betegeket Kerekesné Zsóka vezetése alatt, akire mindig szeretettel fogok visszaemlékezni. Közben a ceredi és zabari fiókpatikákba is kijártam, ahol megismerhettem a falusi patikák családias hangulatát.
2006-ban az Acélgyári Gyógyszertárban hatósági vezetőnek neveztek ki. Ez is mélyvíz volt. A hely nem volt ismeretlen számomra, mivel édesanyám munkahelye a gyógyszertár mellett volt, így gyermekkoromban sokszor jártunk oda és mindig tisztelettel néztem Szegő gyógyszerész úrra.
2008. március 1-től vagyok a Kamilla Patika vezetője. Ez a lehetőség hatalmas, új kihívás volt számomra és a családom számára is. Csak zárójelben jegyzem meg, a Kamillás pályafutásom úgy kezdődött, hogy hétfőn reggel bementem dolgozni és egyből ügyelettel kezdtem. Talán ekkor lettem a legmélyebb vízbe dobva. Kértem egy telefonszámot kolléganőimtől, ha valamit nem találok tudjak tőlük kérdezni, de csak kétszer kellett hívnom Őket az este folyamán.
Szép változatos előéleted volt. Most mit csinálnak a gyerekeitek?
István Kecskeméten a Pallasz Athéné Egyetem GAMF Gépészmérnöki Karára jár. Éva most fog érettségizni, úgy néz ki kicsit sem követ bennünket, mivel állatorvos szeretne lenni. Minden állat közel áll hozzá. Mi is nagy állatbarátok vagyunk, összeszámoltuk kicsi koruk óta már több mint húszféle állatot tartottunk, a kiskacsától a hörcsögön át a bárányig. Hobbija a lovaglás, amikor csak teheti, megy a tanyára, ott tud a legjobban kikapcsolódni. Sok négylábú veszi körül és gondozza is őket szorgalmasan.
Azért nem olyan furcsa ez a viselkedése, hiszen Te babákat gyógyítottál, ő majd ugyanúgy gyógyít és nevel, csak élő állatokkal teszi ezt. A lelkesedése, mint mondod határtalan.
Azért megjegyezném második választásként a gyógyszerészetet írta be. Természetesen én azt kívánom, hogy olyan pályára kerüljön ahol boldog lesz, nem pedig oda ahova én szeretném. Azt is sejtjük miért nem ez a hivatás az első választása, mivel látja, hogy én reggel 7-kor eljövök, este 6 előtt nem megyek haza, és ott vannak a szombatok és az ügyeletek is. Karancslapujtőn van egy fiókpatikánk, ott egy szakgyógyszerész és egy szakasszisztens dolgozik. Mi itt 13-an vagyunk, hárman szakgyógyszerészek, a többiek szakasszisztensek.
Hát igen, ez nagy létszámú patika. Amikor a gyógyszerésznő megmutatta a laboratórium fiókjainak rejtett kincseit, a gyönyörűen kiszerelt, magát kellető kenőcsöket, cseppeket, oldatokat, nem tudtam nem megfogni a ragyogó tiszta, szabályosan felszignált, szigillummal ellátott üvegeket, tégelyeket. El voltam ragadtatva. Ennyit együtt szerintem még Csótó Editnél, a debreceni Klinikákat ellátó Intézeti Gyógyszertárban sem készítenek. Néztem az arcokat körülöttem, mindenkinek mosolygott a szeme, büszkén tekintettek rám, mert az én arckifejezésemből leolvasták a mélységes tiszteletet. Ezek igazi méregkeverő tündérek. Legyen áldott minden szorgos kéz! Visszatérve az irodába már nem igazán voltam figyelmes kérdező, mert amit láttam azt már semmi nem múlhatta felül. De be kellett fejezni ezt a beszélgetést (most ahogy írom a cikket, a katarzist ismét átélem, kár, hogy csak fotón tudjuk – és csak kis részét - megmutatni, nagy kár!)
Eddigi beszélgetésünkből valami hiányzik kedves Kolléganő. Tudod mi: a panasz, nem panaszkodtál.
Nekem nincs miért panaszkodnom. Ezt a hivatást én választottam, mai fejemmel örülök, hogy nem vettek fel az orvosira. Nagyon szeretek expediálni, magizni, beteggondozást végezni. Az irodai munkát nem nagyon kedvelem, de ez a vezetők sorsa, hogy ott kell a legtöbb időt töltenem. Több munkahelyem volt és azt gondolom, ez így jó, hogy lépésről lépésre jutottam feljebb. Elmondhatom, hogy pályám minden állomását hasznosnak tekintem, hiszen mindenhol tanultam valami újat, amit a napi munkám során jól tudok hasznosítani. Sokat dolgozom, de a betegektől érkező pozitív visszajelzések mindenért kárpótolnak. Szeretek a kolléganőimmel együtt dolgozni, úgy gondolom, nagyon ügyes szorgalmas csapatom van, akikre büszke lehetek. Rendszeresen fogadunk asszisztens, szakasszisztens tanulókat gyakorlatra, dolgozóim egy része nálunk töltötte gyakorlati idejét. Szinte minden nyáron oktatunk gyógyszerészhallgatókat is, akik sok hasznos gyakorlati ismerettel gyarapíthatják tudásukat az nálunk töltött idő során.
Sokat köszönhetek férjemnek, aki sokszor vár a lányommal közösen elkészített estebéddel, szüleimnek és férjem édesanyjának, akik nagyon sokat segítettek, amíg a gyerekeink kisebbek voltak és most is mindig számíthatok Rájuk. Mindenem megvan, szép egészséges családom, ami nekem a legfontosabb. Hogy kevés az időm, biztosan lesz ez másképp is, egyelőre bírom, és becsülettel csinálom. A kevés szabadidőnket megpróbáljuk tartalmasan, együtt eltölteni. Hétvégeken hazajön a fiam is, a közösen eltöltött ebédek, vacsorák kihagyhatatlanok, még együtt nyaralunk. Meddig? Ezt nem tudom.
Kertes házban lakunk, nagyon szép környezetben. Szeretjük a természetet, élvezzük a családi házzal járó teendőket, vannak kutyáink, macskáink és öt tyúkunk, így házi tojásunk. Ha kimozdulunk, próbálunk olyan programokat szervezni, amelyeken gyermekeink is szívesen részt vesznek. Legutóbb a Dire Straits koncerten voltunk együtt Budapesten.
Itt a környéken kirándulunk, ha van időnk, szeretünk olvasni, jó filmeket nézni. Szeretünk utazni és tengerparti nyaralásaink során szeretjük a tengerpart rejtett szépségeit kajakkal felfedezni.
A sok készített fényképből mostanában egy-egy kisfilmet szokott a férjem készíteni, ami segítségével fel tudjuk idézni élményeinket. A konyhába pedig szívesen becsempészem a bejárt helyek izgalmas ízvilágát.
Köszönöm a rám szánt időt, csak azt mondhatom, büszkék lehetnek Rád a szüleid és én is büszke vagyok, hogy kollégád lehetek, és a fiatalok tanulhatnak Tőled, hogyan kell a „mélyvízből” mindig gazdagabban felszínre kerülni.
G.M.A.
2017. június
