Találkozásunkkor megjelenése is bizonyította a feltételezésemet, sőt később kisült, hogy belső világa is rendet tükröz. Alkalmas időpontot kerestünk, és beszélgetésünket a Fekete Sas Patikában folytattuk Szombathelyen.
Nagyon szép a bútorzat, a két gyógyító szentről készült csodálatos munkát ki készítette és milyen technikával?
Simonné Zeke-Hajas Ilona egyházi festőművésznő alkotásai. Távol-Keletről hozatta a faanyagot, 3 évig szárította, kezelte, majd kétszer antikolta, és utána festette meg.
A patikai berendezés kivitelezésének megbeszélése után Zsuzsa, térjünk rá, ki is vagy Te tulajdonképpen?
Szentgotthárdi születésű vagyok, 1953. január 13-án láttam meg a napvilágot két nagyszerű ember gyermekeként, akikre nagy szeretettel gondolok. Édesapám Monek Ferenc, szövőgyárban dolgozott, édesanyám Laczkó Mária, postahivatalban volt alkalmazásban.
Vannak testvéreid?
Hogyne, négyen vagyunk, és ha a történetem mesélése közben most előre is ugrom, ezt bocsásd meg nekem. Csodálatos testvéreim vannak. Tudod, a vidéki embereket úgy nevelik a szüleik – főleg a régi időben -, hogy bármilyen kevés a pénzed, abból mindig félre kell tenni a még nehezebb időkre, még akkor is, ha nevetségesen kevés is a megtakarítás. Amikor lehetővé vált, hogy aki elég bátor és vállalkozó szellemű, nyithat patikát, bennem is felébredt a vágy, csak éppen a pénz hiányzott az álom teljesüléséhez. Egy családi összejövetelen felvetődött ez a téma, és láss csodát, testvéreim felajánlották a kis megtakarításukat számomra. Ekkor megállt a világ forgása. Nem tudok erre az alkalomra meghatódottság nélkül visszagondolni. De nem csak én könnyeztem, hanem Édesanyám is, aki állandóan a testvéri szeretet hatalmas erejét bizonygatta példabeszédeiben. Neki ez a gesztus bizonyíték volt: íme, mégis csak jó talajba került az elvetett mag.
Még azt elmondanám, amikor összegyűlt egy-egy kis törlesztés, mindig ő vitte vissza a tartozásom a testvéreimnek kicsi, nyakába akasztott ruhatarisznyában, mert annyira félt, nehogy valami történjen és a „rengeteg” pénz elvesszen!
A testvéri szeretet és önzetlenség szép példája után térjünk vissza a gyermek Zsuzsa korai éveire.
Magyarlakon voltam általános iskolás, a középiskolai tanulmányaimat Mosonmagyaróváron folytattam. Legkedvesebb tantárgyam a magyar volt. Ha megkérdeznéd, azt mondanám, tanárnő szerettem volna lenni.
Azonban történt valami az életedben, ami az érdeklődésedet egészen más irányba fordította.
Igen, öcsém bárányhimlős lett, és a patikában a gyógyszerész úr a „szemem előtt két kezével készített” neki gyógyszert. Visszagondolva nyilván Susp. zinci aquosa volt ez a csoda. Ez az élmény térített el a tanári pályától.
Amikor eljött az idő és jelentkezned kellett az egyetemre, gondolom meglepődött a család a választásodon.
Igen, Édesanyám mindig tanulságos útravalóval látott el bennünket, így az általad a cikk címének adott mondatot is többször elmondta, hogy erősítse a hozzáállásunkat, és biztasson bennünket, ne féljünk belevágni a nehéz élethelyzetek megoldásába!
Milyen volt az egyetemi hallgató Monek Zsuzsa élete?
Nem volt egyszerű, de Szeged, mint igazi diákváros, szeretettel fogadott be bennünket, és mi ezt viszonoztuk. Ahová el lehetett menni, színház, múzeum, irodalmi színpad, mindenhová eljártunk. Nagyon jól emlékszem Erős István adjunktus úrra, milyen nagy humán műveltségről tett tanúságot, és hogy mennyire csodáltuk érte. Rendkívül szerettem Kedvessy professzor úr előadásait is. Otthon éreztem magam azokban az években, abban az alföldi városban.
Mikor is végeztél?
1976-ban kaptam meg a diplomámat. Szentgotthárdon voltam gyakorlaton, majd Szombathelyen Dr. Szalai Kálmán keze alatt dolgoztam 5 évig.
Hogyan ismerkedtél meg a férjeddel, és mikor házasodtatok össze?
Minden második szombatom szabad volt, így szaladtam haza Magyarlakra. Édesanyám akkor még dolgozott, és igyekeztem kitakarítani, főzni, mire hazajött. Vasárnap szó szerint rohantam vissza az állomásra. Egyszer csak megállt egy kocsi mellettem, és az akkor rokonlátogatáson tartózkodó Polgár Miklós (későbbi férjem) kiszólt: hová rohan ennyire? Válaszom egyszerű volt: az állomásra, lekésem a vonatot. Végigfutott az agyamon, mit tanított Édesanyám: „…idegen férfi, ha leszólít, ne állj vele szóba, ha a kocsijába invitál, be ne szállj!” Az idő sürgetett, ránéztem a kocsiban ülő, abszolút nem szerénynek tűnő férfira, és beszálltam a kocsiba. Hát, így kezdődött…
1979-ben volt az esküvőnk, a fiunk Balázs 1980-ban született, kardiológus lett belőle. A leányunk Nóra 1987-ben örvendeztetett meg bennünket jövetelével, ő folytatja a gyógyszerész hagyományt. Az igaz, hogy Budapesten végzett, de örömünkre szolgált, hogy jól érezte magát ott.
Közben egyre jobban bekapcsolódtál a betegellátásba, mi történt?
Kinőttük a patikánkat a Bem József utcában, amelyet 1991-ben nyitottunk. Ekkor indítottuk a Paragvári úti Fekete Sas Patikát, ahol most beszélgetünk.
Édesanyád megélte ennek az új patikának a nyitását?
Igen, és nagyon boldog volt. Azt még el kell mondanom, mikor ideadta kicsi kis spórolt pénzét, hozzáfűzte – kulák lány lévén, akiket mindenüktől megfosztottak: „…csak arra kérem a Jóistent, ha elveszik tőled a patikát, azt ne érjem meg!” Hát így bíztak az azt a világot átélt emberek a jövőben és a magántulajdon háború utáni „szentségében”.
Zsuzsa, mi az ars poeticád?
Nagy szeretettel és akaraterővel végezni a munkám. A betegek szeretetének a megnyilvánulása mindent pótol. Igyekszem a gyógyszer mellé egy jó szót is adni.
Van valamilyen hobbid?
Szeretek olvasni. Sajnos az idő hiánya keményen beleszól, hogy elmerülhessek és átadjam magam a betűk bűvöletének. Este mindig kezembe veszem az aktuális könyvet, de hamar elalszom rajta.
A férjed már nyugdíjas, segít Neked, az aktív dolgozónak?
Mindent megbeszélünk, igyekszik levenni a vállamról például a kerti munkák vagy a befőzés sziszifuszi feladatait, és ez az utóbbi még szórakoztatja is!
Utolsó kérdésem: Hogyan ünneplitek a Karácsonyt és mi a hagyomány, amit Édesanyádtól hoztál a saját családi életedbe?
Ugyanúgy, mint hajdanán, együtt van a család, nagy fát szoktunk díszíteni. Időközben (a nyári beszélgetésünk óta) a fiaméknál született egy kicsi unoka, Lili, aki most 3 hónapos. Édesanyja Linda pedagógus és fáradhatatlanul foglalkozik vele. Unokám már próbálja beszédre formálni a pici száját. Izgalommal várjuk, hogyan csodálkozik majd rá a tündéri fényben szikrázó fára.
Köszönöm a beszélgetést, áldott Ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk Neked, családodnak, a kollektívának és persze Olvasóinknak is!
G.M.A.
2018. december
