Ádám kolléga megemlítette, milyen neves, nemzetközi hírű kutató él Bercelen, akit van szerencséje ismerni. Nógrád megyében Bercelen keresztül utazva egy kastély kovácsoltvas kapuján meglepetten olvastam: Bodor kastély. Ez már nem véletlen. Gyuri megadta a telefonszámot, elkezdődött a kitartó kutatás, utánajárás. A gondnoknő, miután tapasztalta a kitartásom, már konkrét információval segített, hogy végre a híres magyar (Erdély szülötte) tudós hangját, majd az embert is megismerhessem. Nagyon kellemes eső utáni napon látni a nógrádi tájat, lenyűgöző.Az érzés, hogy beszélgető partnerem nemcsak világhírű magyar, de kastélytulajdonos is, és szívesen fogad az otthonában, kellemes izgalommal és várakozással töltött el. Érdemes az embereknek pontosnak lenni, ugyanis a gondnoknő a mellékbejáratnál már várta, hogy kinyissa a kaput. Hatalmas fogadóterembe kísért és megnyugtatott: mindjárt jön a Professzor úr. Az Olvasóinknak elárulom a később kiderülő igazságot, a helység, ahol egy csodálatos kandalló előtt ültem, volt a falu mozi helysége XX. század második felében. A mögöttem levő kisebb teremből nyílt jobbra és balra egy-egy helység, ahol mint kiderült (nem véletlenül éreztem otthonosan magam) a háború után a patika üzemelt és ott volt mindenkori kolléga lakása. A házigazda megjelenéséig az asztalon elhelyezett könyveket néztem egymás után, mintha ezeket az én ízlésem szerint készítették volna oda. Már valamit sejtettem, az EMBER, akit várok, milyen lehet.
Professzor úr, lehet, hogy készülnöm kellett volna, de soha nem teszem, szeretem saját magam „felfedezni” a beszélgető partneremet. Kérem, ismertessen meg bennünket szülő-helyével és családjával!
Már Románia területén, Erdélyben, Szatmárnémetiben születtem. Édesapám Bodor Miklós Sándor, bankár volt, édesanyám Horváth Berta, Zilahon született, tanárnőként dolgozott, egyébként a Sorbonne-on tanult. Öten vagyunk, illetve voltunk testvérek, öcsém Minneapolisban halt meg. Leánytestvéreim itt élnek Magyarországon.
Azt szokták mondani, többgyermekes családban a kisebbek játszva megtanulnak írni-olvasni a nagyobbaktól.
Nálunk is így történt. Éva nővérem második elemista volt 1944-ben, háborús idők voltak. A szüleim úgy döntöttek, hogy ne menjen egyedül az iskolába, egy „férfi” kísérje. Így kerültem oda, nem volt helyem, de beültettek a két Botka fivér közé. Hamar kiderült, hogy én már írok, olvasok és gyorsan tanulok mindent, így ott tartottak, bár csak 5 éves voltam, beírattak. Az Állami Magyar Fiúlíceum a Kölcsey Gimnázium volt, ahol folytattam a tanulmányaimat.
Mit szóltak a tanárai és az osztálytársai a „csodagyerekhez”?
Népszerű diák voltam, mert többek között, mindenkinek segítettem a házi feladat megoldásában. Így I. osztálytól érettségiig minden évben választott osztályfelelős voltam.
Az előzőek ismeretében természetes, hogy elsőre felvették a Bolyai János Tudományegyetemre (Kolozsvár) kutató vegyész szakra.
Valóban így történt, és 1959-ben végeztem. Ekkor váratlan esemény rázta meg a közvéleményt, egyesítették a Bolyait a Babessel, ez a tény lehetetlenné tette álmaim megvalósulását, hogy elkezdhessem gyakornokként egyetemi pályafutásomat. Így lettem üzemmérnök a szatmári „Szeptember 1.” gyár zománcozó részlegében.1961-ben elkezdődött a tudományos életem, Kolozsvárott a Gyógyszerkutató Intézet munkatársa lettem. Még ebben az évben a Bukaresti Egyetemen Eugen Angelescu professzor aspiránsa lettem, majd miután Ioan Silberg professzor a Babes-Bolyai Egyetemen megkapta a doktoranduszok vezetésének jogát, így átiratkoztam hozzá.
A román tudományos életben Ön már itt felhívta magára a figyelmet.
Akkoriban átlag hét év kellett az aspirantúrához, amit én négy év alatt fejeztem be, így lettem Kolozsvárott az első akadémiai doktor, és Romániában a legfiatalabb életkoromat tekintve. A Gyógyszerkémiai Kutató Intézet főkutatójának léptettek elő. Közben 1961-ben megnősültem, Görög Gyöngyvér volt az első feleségem. Egy fiunk született, akit Bodor Miklós Lászlónk hívnak és jelenleg a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Itt született 2 unokám, egy kislány, Noémi és egy kisfiú, Bálint.
Mikor került a Professzor úr először ösztöndíjasként az Amerikai Egyesült Államokba? Kinek a meghívására?
Romániában 1964-70 között volt egy rövid időszak, amikor enyhült a politikai nyomás, azaz könnyebben lehetett külföldre utazni. Így 1968-ban megkaptam (és éltem is vele) a Welch Alapítvány ösztöndíját, melyet a Texasi Egyetem professzora, Michael J.S. Dewar, az elméleti és kísérleti szerves kémia szellemóriása ajánlott fel. Ez nagyszerű lehetőség volt számomra, de ahhoz, hogy élni is tudjak vele segítségre volt szükségem a vízum és útlevél megszerzéséhez. Kányádi Sándor barátom bemutatott az Országgyűlés újonnan kinevezett magyar alelnökének, Fazekas Jánosnak (1968-ban a cseh felkelés idején vagyunk Romániában), aki segített, és megígértem neki, hogy hazatérek, mert ezt tapasztalva más magyar kijutását is tudja segíteni.
Dewar professzor úr honnan ismerte az Ön tudományos munkásságát?
A kolozsvári Gyógyszerkémiai Kutató Intézetben főleg szintetikus témákon dolgoztam, de mindig foglalkoztattak az elméleti kérdések, így több cikket közöltem a Dewar-féle távoli szubsztituens hatásokról. Ezeket elküldtem a szerzőnek is, megállapításaimat megismerve hívott magához. Alighogy megérkeztem Austinba, belevetettem magam a kutatásba és már 1969 februárjában Dewar professzorral közös publikációt küldtünk el a „Tetrahedron” c. folyóiratnak, amely az acetil nitráttal történő nitrálás mechanizmusáról és az azzal kapcsolatos kvantumkémiai számításokról szólt. Ezt még 12 publikáció követte Dewar professzorral.
A kedves Olvasókban kérdések sokasága merülhet fel, vajon miért és hogyan alakulhatott Dr. Bodor Miklós élete úgy, ahogy alakult. Azt hiszem, akik átéltük ezt az időszakot, a ’60-as éveket, sok tapasztalatot szereztünk, de a Romániában élők körülményeit csak közvetve ismerhettük. Tehát a fiatal kutató, aki útlevelet, vízumot és bizalmat kapott 1 évvel korábban – hogy visszatér Romániába – betartotta ígéretét, visszatért Erdélybe. 1970-ben kapott újabb meghívást, melyet sok szerencsés véletlen fordulat következményeként sikerült megvalósítani. Ekkor már nem tért vissza szülőföldjére, hanem végig kinn maradt az Amerikai Egyesült Államokban.
Kérem, élete jelentősebb állomásaival és kutatási eredményeivel ismertessen meg bennünket!
Egy évet Austinban töltöttem, majd egy teljesen új tudományos területtel foglalkozó kis kutatóintézetbe (vállalathoz) kerültem, az INTERX-hez a Kansas állambeli Lawrence-be. Ide 1972 tavaszán már második feleségemmel, Sheryllel költöztünk, ugyanis 1971-ben ismét megnősültem. Két gyermekünk született, 1972-ben Nicole és 1974-ben Erik. Az INTERX-nél az előgyógyszer, vagyis prodrug kutatása volt a fő cél. Egyébként Marvin Loeb licenszelte a Floridai Egyetemtől az agyba irányított molekulák kutatását. 6 millió dollárral kezdte a támogatást az Egyetemen és egy kis vállalatot alapított ott Gainesville-ben, amit én irányítottam.
Mely készítmények jutottak legelőször piacra?
A lágy szteroidok viszik el a pálmát. Egyébként eddig összesen 6 gyógyszerem van forgalomban. A szabadalmak licenszelése is jól áll, ugyanis 4 cég (amerikai, japán, angol) fejleszti az új gyógyszer-jelöltjeimet. Kettő már előrehaladott klinikai vizsgálati stádiumban van. A kutatás megkönnyítése érdekében kisebb vállalatot indítottam útjára Miamiban.
Megismertetne bennünket tudományos munkáinak körülbelüli számával?
Meghívott nemzetközi előadásaim száma kb. 500. Szabadalmaim száma 255, és gyarapodik. Közleményeim száma 524, ezek közül kiemelkedik a 2012-ben megjelent könyvem, melyet egy volt doktoranduszommal írtam, aki a legjobb barátom Id. Dr. Buchwald Péter fia. Alexandru T. Balaban, a Román Tudományos Akadémia volt elnöke közölt rólam egy rövid bibliográfiát. Több, mint 50 doktoranduszt képeztem, és 100 posztgraduális kutatónak adtam 1-2 éves ösztöndíjat. Ezek közül 26 Magyarországról jött. Nagy jelentőségű volt az általam elindított Retrometabolic Drug Design nemzetközi konferencialánc.
Ennek az ötletnek köszönhető, hogy Bercel és a kastély ismertté vált a tudományos élet prominensei számára?
Igen, ugyanis 1997-ben indult a konferencia-sorozat, minden második évben más-más helyszínt választottunk. A hatodikat Magyarországon tartottuk a gödi Pólus Palotában. Akkor egy vacsorával összekötött fogadásra feleségemmel, Sheryllel meghívtuk neves vendégeinket Bercelre, akik 80-an voltak. Mindenki jól érezte magát, hiszen amint Ön is látja, a kastély felújítása, berendezése és a magával ragadó nógrádi táj megtette a hatását.
Professzor úr arról is beszéljünk, hogy Ön 1982-től bekapcsolódott a magyar tudományos életbe is.
Igen, számtalan előadást tartottam a Tudományos Akadémián és más fórumon is. Sőt, 1986-tól a Gyógyszerészeti Kutató Intézettel (GYKI) is kapcsolatba kerültem és segítettem megmenteni. Jelentős kutatási összeggel támogattam az ott folyó munkát. Akkor átmenetileg 1999-2006-ig igazgatója is voltam, ugyanis 2006-ban a TEVA tulajdonába került.
Olvastam az ott dolgozók méltatását Önről, akik az Intézet második felfutó időszakának nevezik az Ön irányítása alatti éveket. Megemlítene egy-két nevesebb kitüntetést is, ami Önt büszkeséggel tölti el?
Magyarországon a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, majd a Magyar Érdemrend középkeresztjét kaptam meg, valamint Fabinyi Emlékérem díjazott vagyok. Ezen kívül a Budapesti Műegyetem és Debreceni Orvosi Egyetem díszdoktora, és az MTA külső tagja is lettem. Amerikában a gyógyszerkutatás szinte minden díját elnyertem, a Volweiler-díjat, a legmagasabbat, a Kiváló Gyógyszertudós Díjat, a Floridai Egyetemen is díszdoktor lettem (60 éve nem adott ilyet a Kar). Egy katedrát és egy éves előadás sorozatot neveztek el rólam.
Ön szerint melyik az Ön által felfedezett gyógyszerek legsikeresebbje?
A Loteprednol Etabonate, egy „lágy” szteroid, ami világszerte több gyógyszer hatóanyaga. Jelenleg a lágy antikolinergikum „Sofpronium Bromide” van végső klinikai kifejlesztésben az USA-ban és Japánban.
Professzor úr néhány mondattal megismertetné az Olvasókat a családjával?
Feleségem, Sheryl amerikai, munkámban támogat, mellettem áll, segíti a nálunk dolgozó fiatal ösztöndíjasok mindennapi problémáinak megoldását. Szabadidőnkben minden évben elmentünk egy hajóútra, az utóbbi időben azonban különleges expedíciókon veszünk részt, melyek nem öncélú szórakozások. Gyermekeink? Fiam farmakológiából doktorált és a Columbiai Egyetemen üzleti szakot végzett, mely igen keresett diploma, de örömömre úgy döntött, nekem dolgozik, mint az egyik vállalatom alelnöke. A leányom, aki szintén doktorált, pszichológus, és ő a szabadalmi ügyeket intézi ugyanannál a vállalatnál, ahol a fiam végzi munkáját.
Bodor Akadémikus úrtól elnézést kérve, ezt a beszélgetést egyszerűen a cikk terjedelme miatt kell befejeznünk, bár nagyon sok kérdésem lenne még a transzilván magyar világhírű tudóshoz.
Nagyon meg kell köszönnöm, hogy rendelkezésünkre állt és kívánjuk, hogy a Teremtő adjon egészséget, erőt a gyógyítás érdekében kifejtett munkájához.
Viszontlátásra Bercelen jövőre, a falunapon és talán egy továbbképzésen?!
G.M.A.
2017. december
