Hálás vagyok a Sorsnak, hogy megismerhettem, és így el tudom képzelni, hogy a minden nap zsoltárokat olvasó kolléganő hogyan fogadja a Gondviselő köszöntését.
Mi emlékezők pedig a 102 év esszenciáját és az ő életpéldáját próbáljuk beépíteni földi életünkbe, hogy egy kicsit gazdagabbak, jobbak legyünk, és jelöltek arra a jutalomra, melyet hitünk szerint ő már megtapasztalt.
A kedves Emlékező lehet azt hiszi a későbbiekben leírt felsorolás túlzás, megnyugtatom minden állítás igaz, de biztosan hiányos, mert akik ismerték, azok tudják, hogy életüket miként befolyásolta személyisége, segítette, gazdagította ez a dombrádi törékeny kislányból lett, embertársai megsegítésére esküt tevő gyógyszerész, aki lángolóan szerette hivatását és akit az Isten is patikusnak teremtett.
Teljesség igénye nélkül emlékezzünk tulajdonságaira:
Gyászjelentésén álló idézettel köszönünk el tőle:
„Életet kért Tőled, és megadtad neki, hosszú életet, örökké tartót és végtelent.“
(Zsolt.21:5)
Emlékét szívünkben őrizzük!
G.M.A.
Az alábbiakban, a gyógyszerésznővel készült korábbi interjúink olvashatóak.
Kérem a tisztelt Olvasót, higgye el a leírt életkor valóságát. Dr. Abod Margit kolléganőről 5 évvel ezelőtt írtunk először, majd tavaly egy rövid köszöntőben emlékeztünk meg róla, hiszen a két 9-es szám is tiszteletet parancsoló volt. A mellékelt fotókon tetszenek látni, hogy néz ki az ünnepelt az elmaradhatatlan gyöngysorral a nyakán. Nézem a hófehér, ápolt hajat és a sima arcon a csendes derűt. Istenem! Adjad, hogy ilyen belenyugvó optimizmussal nézzünk mi is magunk elé, és ha megkérdezik tőlünk nem félünk-e egyedül, mi is sugárzó arccal válaszoljuk: nem vagyok egyedül, mert velem van a Jóisten. Mostanság nincs egyedül Margitka, mivel Zürichből itthon van mérnök leánya. Így, hármasban ülünk és meg kell mondanom, nem tudok szóhoz jutni, csak hallgatom a visszaemlékezést.
Mint mondtam már Dombrádon éltünk 10 éves koromig. Édesapám mint kántor-tanító szép objektumot kapott, gyönyörű kertünk volt, óriási gyümölcsös tartozott hozzá és termett ott „aranyalma”. Az öcsémmel szedtük és ahogy az aratók a kévével megrakott szekéren ültek a nagy hőségben, mi kínálgattuk őket. Trianonról is az a „nagyszerű” emlékem maradt, hogy a menekülő rokonság beszállásolása csak úgy volt megoldható, ha szalmaszákon aludtunk mi gyerekek, és ez olyan jó volt. Édesapámat „szabolcs pacsirtájának” hívták. Kukoricafosztáskor kérték: „Tanító úr nyissa ki az ablakot, zongorázzon és énekeljen!” Így gyorsabban mozogtak a dolgos kezek és szórakozásnak tűnt a munka.
Mindig gyógyszerész szerettél volna lenni?
Tudtam, nekem dolgoznom kell, ezért a kitűnő érettségi után több helyre beadtam a jelentkezésem, de igazán a gyógyszerészetet óhajtottam. Hogy vártam a postást! Elhatároztam: addig gereblyézem kint a kertet, míg nem kapom meg a választ.
Mi történt, amikor megjött az igen válasz?
Akkor kezdődtek csak a problémák, hiszen kellett olyan patikát keresni, amelyiknek volt engedélye gyakornok tartására. Nyíregyházán nem találtunk, Debrecenben sikerült. Talán az első helyről ne beszéljünk! De beajánlottak dr. Mikó Gyula professzor úrnak az egyetem gyógyszertárába. Ő nagy ember volt, a IV. Magyar Gyógyszerkönyv lektora. Képzeljétek az Arany Bikában lakott a családjával. Ott fogadott. Felvett és az unokaöccse felügyelete alá helyezett, akit Mikó Istvánnak hívtak. Ő lett a tanítómesterem.
Mi volt az első élményed a választott hivatásodról?
Az, hogy van tapasztalati és szerkezeti képlet! Van anion és kation, a reakciók pedig színt adnak. A magánéletem is könnyebb lett. Kaptam ebédet, kaptam szállást. Sőt, hallgathattam a kis kulipintyómban – ami egy leválasztott szobarész volt – rádiót. Akkor volt nagy sláger a Sárbogárd, Dombóvár – nekem Dombrád jutott eszembe mindig – vadvirágos vidék, visszavárnak-e még?
A gyakorlati vizsgán mi történt?
Winkler professzor úrnál vizsgáztam. Mikor meghallotta, hogy Mikó professzor úrtól jöttem, már felfigyelt. Tudtam a morfin kimutatását. Kézen fogott és azt mondta a többieknek: „tudóssal állok szemben”. Fel is vettek, az egyetemi idő is nagyon kedves volt.
A diploma kézhezvétele után hogyan alakult az életed?
A szüleim mondták, hogy nekik nincs pénzük patikát venni, ezért mindig kiszolgáltatott helyzetben leszek. Vigasztaltam őket: én ugyan nem! Állami alkalmazott leszek. Egyszer láttam egy olyan receptet, ahol a fejlécen MÁV Kórház Házi Gyógyszertára szerepelt. Hát itt a lehetőség. Ki kellett dolgoznom a stratégiát. Sok egymást követő szombaton utaztam fel és jártam a hivatalos utat, míg végül sikerült. Hát itt nagyszerű társaság volt, együtt utaztunk, kirándultunk, voltak sportoló kollégáink, azok élménybeszámolói életszerűvé tették számunkra a magyar sikerek élményét.
Margitka, szeretnél most fiatal lenni?
Nem, mert nincs egység az országban, és nincs kiállás külföldön az országért. Ilyen régen nem volt. 1919 után hogy össze tudott fogni az ország, milyen mélyről feljőve sikerült eredményeket felmutatni. Párthovatartozás nélkül össze kell fogni az ország és a nép érdekében. Szeretet, hit, munkaszeretet, megbecsülés, nemzeti büszkeség, szorgalom, kitartás nélkül nincs nemzet, nincs család, nincs értelmes élet.
Köszönöm a beszélgetést. Isten áldását kérjük Rád és családodra. Egészséges, derűs napokat kívánunk Neked.
G.M.A.
Milyen is egy platinadiplomás gyógyszerész? - teszi fel bárki a kérdést, akiben van természetes kíváncsiság. Hogyan néz ki egy 97 éves nő? Hát elmondhatom: szellemileg friss, sokat olvas (rendszeresen jár a kerületi Szabó Ervin Könyvtárba), kedvenc időtöltése a latin nyelvvel való foglalkozás, és van, amikor a latin-német szótár szórakoztatja. Szereti a zenét, lelkes rádióhallgató, érdeklik a napi politikai események – habár nem sok öröme van benne! (Kedvenc műsora a „Névjegy” volt Kondor Katalin szerkesztésében.) Reggelenként pedig 30 percet tornászik - Men sana in corpore sano. A frizurája friss, a bőre üde, a hangja is fiatalos. Ez a hölgy a kolleganőnk: Vajnáné dr. Abod Margit.
Mancika, mesélj a szüleidről és gyermekkorodról.
Édesapám Abod Imre a dombrádi református általános iskola igazgató tanítója és az Egyház kántora volt, aki több hangszeren játszott, gyönyörűen énekelt és komponált. A faluban dalárdát szervezett, Dombrádon a „Hangya szövetkezet” alapító tagja volt. Kiváló tanítói és népművelő munkásságáért 1939-ben a Magyar Tudományos Akadémia Wodianer díját nyerte el, másik három kitüntetettel. A díjat József főherceg, az Akadémia elnöke és Hóman Bálint kultuszminiszter nyújtotta át, mely abban az időben a legmagasabb szakmai kitűntetésnek számított. (fotó balról a 3. Abod Imre) Édesanyám Kővér Zsuzsanna tanítónő. Mindketten Erdélyben végeztek. Először Tolcsvára, majd Dombrádra kerültek, én ott születtem 1912. május 8-án. Négyen voltunk testvérek. 10 éves koromban, mint első leány a falumból, azzal a kéréssel álltam szüleim elé, hogy gimnáziumi tanulmányaimat a messzi Debrecenben - a Dócziban szeretném folytatni. Szüleim engedtek ugyan kérésemnek, de a családnak nem kis anyagi gondot jelentett bátyámmal egyidőben való taníttatásom, aki szintén Debrecenben volt kollégista, később joghallgató. Magántanulóként készültem fel a gimnáziumi felvételi vizsgára. Német tudásomat úgy csiszoltam, hogy kisdiákként, a szüleim megkérdezése nélkül, írtam a dombrádi képviselőnek, és támogatását kértem a háború utáni svájci gyermeküdültetési akcióban való részvételemre, mely kérés teljesült. Egy Bern melletti kis faluba kerültem egy családhoz, ahol négy gyermek volt. Nagy odaadással végeztem a vendégcsalád gyermekeinek pesztrálását. 1930-ban érettségiztem.
Honnan jött az ötlet, hogy patikus leszel?
A szüleim hallani sem akartak róla. Azt mondták, hogy ők nem tudnak nekem patikát biztosítani, így mindig alkalmazott leszek. Engem azonban nem lehetett lebeszélni!
Debrecenben, az egyetem gyógyszertárában kezdtem dolgozni, de előtte gyógyszerészpályára lépési engedélyt kellett kapjak. A főnököm, dr. Mikó Gyula egyetemi magántanár nagyon gyorsan felfedezte vonzódásom a kémiához, így rövid idő múlva „fővegyész kisasszonynak” titulált, amit persze én többször pironkodva visszautasítottam.
Mennyi fizetést kaptál a 2 éves gyakornokság alatt?
Először semmit, ezért volt nehéz a szüleimnek. Szállást is nekünk kellett biztosítani. 3 orvostan-hallgató lánnyal laktam együtt, akik nagyon szép és rendkívül szorgalmas, ambiciózus medikák voltak. Később a professzor úr meglepett, elintézte, hogy kapjak ingyen ebédet, majd az ott dolgozó laboránsok egyik szobájában egy spanyolfallal lekerített szobarészt, ahol egy ágy és egy szekrény fért el. Nagyon-nagyon boldog voltam.
Hallottam, hogy gyakornokság után azért nem volt mindenkinek biztosítva az egyetemre kerülés. Sokan megbuktak.
Igen. Én, hogy ne kerüljön sokba a vizsga, egymagam (autodidakta módon) készültem fel a gyakornoki vizsgára egy másik gyakornok kolléga jegyzetéből, aki az előkészítő vizsgát meg tudta fizetni. Winkler professzor úrnál vizsgáztam, aki mikor meghallotta kinél dolgoztam, már bizonyos kíváncsisággal fordult felém. Később mikor elmondtam a Mikó professzor úr által már alkalmazott anion meghatározási módszert, már „kis tudósként” kezelt. Végül olyan jól sikerült a vizsgám, hogy kitüntetést kaptam, a tandíjat visszafizették, sőt még ha jól emlékszem 200 Ft plusz pénzzel is jutalmaztak! Csodálatos érzés volt! Mikó professzor urat és a szüleimet táviratilag azonnal értesítettem.
Kit szerettél legjobban oktatóid közül?
Természetesen Winkler professzor urat.
Hová vitt a sorsod a diploma kézhezvétele után?
Kabára, majd Kemecsére a Mikecz Patikába, ahol nagyon sokat kellett dolgoznom. Később Pestszentimrére kerültem. Tudomásomra jutott, hogy a MÁV Kórházba keresnek gyógyszerészt. 1935-től 7 évig dolgoztam ott. Azonban az történt, hogy észrevettem: a nők – így az enyém is – besorolása nagyon alacsony volt, így felmondtam. Írtak is rólam, mint a női egyenlőség harcosáról. Átkerültem a MABI-ba (Magánalkalmazottak Biztosító Intézete), majd a Róbert Károly körúti kórház házi gyógyszertárába, végül 1972-ben a Gyógyszerészek Taxatori Hivatalából osztályvezetőként mentem nyugdíjba, 42 munkás év után. Ekkor kaptam kitüntetésemet, az Egészségügy Kiváló Dolgozója cím Arany fokozatát.
A Dóczi mottója: „Ora et labora”, mely élete vezérfonala. Gyógyszerész volt szívvel-lélekkel a Hippokrates-i eskü értelmében. Nagyon szerette a hivatását és az embereket, közöttük a betegeket. Lehetőségein belül megpróbált mindenkinek segíteni, és barmit is csinál, arról mindig szerényen hallgat. Végtelen türelem és odaadó figyelem jellemzi, alázat minden és mindenki iránt.
Nagyon gyorsan elmondtad a munkahelyeidet, de a magánéletedről nem beszélsz?
1944-ben házasodtunk össze férjemmel, Vajna Istvánnal. Neki műszaki végzettsége volt, leányom Ágnes szintén hasonló pályát választott, ő gépészmérnökként dolgozik.
Végül álljon itt egy Margitra oly jellemző kedves kis történet, lánya tolmácsolásában:
„Nagyapám fizetésének nagy részét az egyháztól kapott 60 hold földön kitermelt javak jelentették. Többek között egy kocsis is tartozott a személyzethez, aki akkortájban nősült, amikor Édesanyám befejezte az egyetemet. A férfi felesége beteg volt, úgyszintén a gyerekük is. Édesanyám első fizetését ennek a családnak küldte el névtelenül. Amikor legközelebb látogatóba érkezett Dombrádra, véletlenül a kocsis felesége volt az első, akivel találkozott. Az asszony azzal fogadta, hogy csoda történt, mert pénzt kaptak valahonnan. Soha nem tudtak meg, hogy honnan...”
A gyógyszerésznő olyan nett és fiatalos, hogy senki nem mondaná meg: 97 éves. A lakásában virágai között él, és fohászkodik szüntelen: „tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos vagyok, és lelketekbe békességet nyertek” (Biblia). Úgy tűnik az ő lelkébe tényleg béke uralkodik. A termete törékeny, de az Úr segíti a mindennapokban. Kívánjuk, hogy három év múlva csokoládélikőrös köszöntéssel ünnepeljük meg a 100. Margit napot!
Dr. Gombos Margit Anna
