„Alkotás közben megszűnik létezni körülöttem a világ”
A minap a Witeg-Kőporc Kft-nél jártam kolléganőimmel. Ez persze önmagában nem újság, és ez itt még csak nem is a reklám helye. Viszont, amit ott láttunk... Szinte egyszerre kérdeztük házigazdánkat, Évikét arról, hogy ki készítette a falakat díszítő munkákat. Az alkotó neve: Varga Ibolya, a cég munkatársa.
Persze most áradozhatnék arról, hogy mennyire tehetséges, de bízzuk ezt a szakemberek megítélésére, akik remélhetőleg egyre több helyszínen találkozhatnak Ibolya munkáival. Annyi azonban bizonyos, hogy mindhármunknak nagyon tetszettek azok az alkotások, amelyeket láttunk, és ez gyakran semmivel sem kisebb elismerés, mint a szakemberek elemzése.
Kértük Ibolyát, hogy mutatkozzon be a gyógyszerész közönségnek is, hiszen könnyen elképzelhető, hogy az ő keze munkája díszít sok patikát is, de az alkotás mögött talán még nem ismerik magát az alkotót. Íme ő Varga Ibolya.
P.Zs.
Varga Ibolya? Az ki? – kérdezte jó pár látogató első kiállításomon, amit Majkon a kamanduli remeteség cellaházában rendeztek be.
Pár szó magamról:
Évjáratom ’68-as (borban sem rossz). Kettőt pislantottam és már el is röppent ez a 40 év. És ha visszanézek, csak azt látom, hogy mindenképp a rajzolás, festés, kézművesség mellett próbáltam maradni. Családomban mindenki ügyes kezű, bütykölős ember, természetes, hogy bennem is kialakult az alkotóvágy.
Porcelánfestést tanultam a régi szakmunkás módszerrel: egy hét elmélet, egy hét gyakorlat, ami az aquincumi porcelángyárban volt „igazi” termelésben. Ma már látom mekkora szó ez, de akkori becsvágyam igencsak berzenkedett a merev módszerek ellen. Rajztanár akartam lenni, megreformálni a háttérbe szorított rajzoktatását. Háromszori sikertelen felvételi a Képzőművészeti Főiskolára eltérített ettől a tervemtől. Rajzolni viszont kell, fejlődni muszáj. Jó, akkor magamtól kell megtanulnom, másoktól kell ellesnem a technikákat, fogásokat, szabályokat. Ez még ma is tart.
Eddig barátaimnak ajándékoztam vagy pályázatokra szórtam szerte képeimet, de Majkon bemutatkozhattam a világnak, s a levendula illatú szerzetes szobát az én rajzaim díszítették több hónapig (nagyon büszke vagyok rá, hogy mennyi méltatást és bíztatást írtak az emberek a vendégkönyvbe). Tokajon pedig részt vettem az Art Misszió Alapítvány Nemzetközi Kézműves Kiállításán. Nem is szólva a munkahelyi „állandó kiállításomról” a meghitt zugban (a tárgyalóban) sokan láthatják a kezem nyomát. Most a zirci kiállításra készülünk a Bakonyi Természettudományi Múzeumban.
Persze a rajz, a tervezés beépül mindennapi életembe is: porcelánfestőként és számítógépes grafikusként dolgozom a Witeg-Kőporc Kft-nél, ahol a megrendelők elképzeléseit segítem ötleteimmel, a kidolgozástól a megvalósításig (dekor- és formatervek).
A cég több kiállításon és rendezvényen sikeresen vett részt, ahol én is megmutathattam, hogy képzeletem hogyan válik mintává a porcelánon.
A munka sok örömöt okoz, de akkor vagyok elégedett, ha korlátok nélkül nyúlhatok az ecsethez. Így otthon végképp elszabadul a fantázia: az akvarell, a kréta, a grafit vagy bármi egyéb, amivel formába önthetem a képeket, segít megismernem a világot, és egyben megmutatja, miként látom azt. Mert hiszem, hogy a művészet bármelyik ága nem csak öncélú magamutogatás, díszítő elem vagy mutatós háttér az élethez. A művészi munka a szemlélődés olyan foka, ami új világot nyit. A művészi élvezet pedig kíváncsiság, ami e felé az új ablak felé fordul. Mindkét oldalon mozaik darabkákat kapunk, hogy megpróbáljuk kirakni a nagy képet.
A lényeges dolgokra mindig kevés idő marad, de igyekszem helyet szorítani a hétköznapokban erre a hobbin túlnövő elfoglaltságra. Sajnos a tervek mindig a fejemre nőnek, és akkor hol van még a másik vesszőparipám az olvasás, mikor kirándulunk a barátaimmal (a négylábút is beleértve, kutyás ember lévén). Fotózni is szeretek, ami segít a modellkeresésben.
Technikák:
Az akvarellt azért szeretem, mert a vízfesték könnyedsége, bohémsága ellenére pontos, harmonikus szerkezetet igényel. Izgalmas, plasztikus felületekkel adhatjuk vissza a természet apró részleteit, finom hangulatait.
A krétáknak meg nehéz ellenállni hisz, ahogy puha, selymes állagát beledörzsöljük a papír síkjába, az ábrázolt tárgyak szinte kidomborodnak a fénybe.
A puha grafit a legalkalmasabb a mély árnyékok, hullámzó drapériák, kifejező mozdulatok éles, karakteres ábrázolására.
Varga Ibolya
2008. október 27.
